2013. szeptember 25., szerda

A baromfihimlő


Főként az őszi és a téli hónapokban nagyon gyakran keresik fel a gazdák az állatorvost azzal a panasszal, hogy a tyúk-, de főleg a csirkeállományokban légzőszervi elváltozásokra utaló tünetek jelentkeztek. Az állatok étvágytalanok, bágyadtak, sok állat nehezítetten lélegzik, tüsszög, szörtyög, könnyezik, olykor a szemgödör alatti üregek megduzzadnak.
A csirkék a fejlődésükben visszamaradnak, a tyúkok tojástermelése csökken, a takarmány-értékesülés romlik, gyakran elhullások is jelentkeznek.
Számos olyan körülmény vagy kórokozó van, melyek a baromfiak légzőszervi bántalmait kiválthatják. A teljesség igénye nélkül megemlítek néhányat a leggyakoribbak közül példaképpen:
1. Fizikai tényezők, mint például a száraz levegő vagy éppenséggel a poros légtér.
2. Kémiai hatások, így a levegő magas ammónia-tartalma, vagy példának okáért a klórtartalmú fertőtlenítőszerek gőzei, formaldehidgőz.
3. Különböző vírusok (a baromfi fertőző gége- és légcsőgyulladása, madárinfluenza, csirke fertőző bronchitise (hörgőhurut), baromfihimlő vírusa és így tovább).
4. Baktériumok (mikoplazmák, szalmonellák, pasztörellák stb.).
5. Penészgombák (pl. Aspergillus-fajok).
6. Paraziták (pl. légcsőférgek).
Ezúttal egy világszerte elterjedt vírusos bántalomról, a baromfihimlőről fogunk részletesebben is szót ejteni, mely többféle formában manifesztálódik, és a csirkék olykor a felnőtt baromfiak súlyos légzőszervi bántalmát, a termelés visszaesését, némelykor pedig az állat elhullását okozhatja.

A BAROMFIHIMLŐ

A baromfihimlő számos baromfi és vadon élő madárfaj jellegzetes bőr- és nyálkahártya-kiütéssel járó betegsége, amit a Poxviridae család Apovix vírus genusába (=nemzetség) tartozó vírusok idéznek elő.
Ezen belül megkülönböztetjük a tyúk, a pulyka, a galamb, a fürj, a kanári, a papagáj himlőjének vírusát és számos további a vadonélő madarakban előforduló változatot. A vírus iránt fogékony fajok bármely korban megbetegedhetnek.
A madarak himlői világszerte előfordulnak, a legnagyobb jelentősége a tyúk-, pulyka-, fácán- és galambhimlőnek van, bár megállapították a bántalmat szinte minden más baromfifajban, ezenkívül díszmadarakban (kanári, papagáj), és több mint 70 vadonélő madárfajtában is.

A KÓROKOZÓ

A Poxviridae családba (pox=csomó) tartozó vírusok nagyméretű, burkos vírusok. A himlővírusok ellenálló-képessége igen nagy. A levált pörkökben, takarmány- vagy alomporban, az istálló berendezési tárgyain stb. akár évekig is életképesek maradnak. Talán ezzel magyarázható az a tapasztalat, hogy a megfelelő megelőzés híján ahol a baromfihimlő előfordul, ott nagy valószínűséggel a következő évben is felüti a fejét.
Hevítésre azonban 60°C-on 10-30 perc alatt elpusztulnak, s a 3-5%-os klórlúg is perceken belül elpusztítja a vírust.
A himlővírusok ún. epitheliotrop vírusok, ami azt jelenti, hogy elsősorban a hámképleteket, a bőrt és a nyálkahártyát betegítik meg.
A KÓROKOZÓ VIRULENCIÁJA (=fertőzőképessége)
A himlővírusok megbetegítő-képességében jelentős különbségek vannak. Ez azt jelenti, hogy mindegyikük elsősorban a neki megfelelő gazdafajt betegíti meg, bár előidézhetnek enyhébb lefolyású himlőt más fajokban is.
Így például a tyúkhimlő vírusa elsősorban a csirkére veszélyes, de ugyanakkor enyhébben megbetegítheti a pulykát, fácánt, a kanárimadarat és a vadon élő madarakat is.
Ugyanakkor a galambhimlő vírusa súlyosan megbetegítheti a galambokat, de enyhe tünetekkel járó himlőt okozhat a csirkékben is.
A betegség lefolyását nemcsak az határozza meg, hogy homológ vagy heterológ törzs fertőzte-e az állatot, hanem az is, hogy milyen a szervezet természetes és specifikus ellenálló-képessége, valamint hogy milyen környezeti tényezők között érte a fertőzés.
A természetes ellenálló-képesség sohasem olyan magas fokú, hogy megakadályozza a betegség kialakulását, de az, hogy a betegségnek súlyos vagy enyhe alakjai alakulnak-e ki, különösen enyhébb kórokozó-képességgel rendelkező törzsekkel történt fertőzés eseteiben a természetes ellenálló-képességtől függ.

KÓRFEJLŐDÉS

A szervezetbe jutott vírus a fertőzési kapu hámsejtjeiben – a bőrben vagy a légcsőben – elszaporodik, majd a további történések aszerint alakulnak, hogy az illető baromfifajra nézve homológ, tehát a baromfifajnak megfelelő (pl. galambhimlő a galambra nézve) vagy heterológ, tehát nem az illető baromfifajnak megfelelő (pl. galambhimlő csirkében) vírussal történt-e a fertőződés.
Homológ vírussal történt fertőzöttség során a vírus a fertőzési kapuban elszaporodik, majd betör a véráramba, mellyel eljut a parenchymás szervekbe (több szervben elszaporodik, így pl. a májban a Kupffer sejtekben) és újból a véráramba kerül.
Ezt követően, tehát a második viraemia során hatol be a bőr epidermisébe (=a bőr legfelső rétege), a légutak, száj, garatüreg vagy a mirigyes gyomor nyálkahártyájába, ahol létrehozza a jellegzetes elváltozásokat, úgy mondják, hogy a himlő „kivirágzik”.
Teljesen másként viselkednek a heterogén törzsek, melyek csak a fertőzés kapujában képesek elszaporodni és nem törnek be a véráramba. Ezzel magyarázható, hogy az eltérő vírustörzsekkel való fertőzést követően eltérő lesz a betegség lefolyása és súlyossága is.

A FERTŐZŐDÉS

Az állatok a kórokozó vírussal megfertőződhetnek a bőrsérüléseken át, szájon át a fertőzött takarmány vagy ivóvíz felvétele során, továbbá a fertőzött por belélegzésével is.
1. A fertőződés létrejöhet olyan fertőzött állatok beállításával, melyek a lappangás stádiumában vannak.
2. Behurcolható a fertőzés olyan állatokkal is, melyek ugyan átvészelték a bajt, de vírusgazdákká, vírushordozókká váltak.
3. A kórokozó nagyfokú ellenálló-képessége folytán jelentős vírusközvetítő szerepe lehet a különféle ragályfogó tárgyaknak. Amint arról már szó esett, a vírus beszáradt állapotban a külvilágon nagyon sokáig megőrzi a fertőző-képességét.
4. Az elmondottakkal magyarázható, hogy a korábban fertőzött állatcsoport helyére beállított új állomány fertőződése nagy valószínűséggel bekövetkezik.
5. A fertőzés közvetítésében jelentős szerepet játszhatnak a vérszívó rovarok és a kullancsok is. Ebből a szempontból különösen fontos a szúnyogok szerepe, melyek ha felveszik a vírust, azzal heteken át fertőzöttek lehetnek. Hazai szerző (Mándoki) tudósít arról, hogy különösen gyakori a galambok megbetegedése ott, ahol szúnyogokban bővelkedő területen tartják őket.
6. A fertőződés valamely állományon belül nagyon gyakran a beteg állatokról származó, vírust tartalmazó pörkökkel történik, de amint az előbbiek során olvashattuk oly módon is bekövetkezik, amikor az állatok olyan takarmányt vagy ivóvizet fogyasztanak, amely vírussal fertőződött.

TÜNETEK

A lappangási idő tyúkokban (csirkékben), pulykákban és galambokban 4-10 nap, kanáriban többnyire 4-5 nap. A klinikai tünetek alapján a betegségnek több, olykor egymástól élesen el nem határolható megjelenési formája alakulhat ki.
1. A bőrkiütéses alak esetében a tollal nem fedett részeken, a taréjon, a fül-, áll- és toroklebenyben, a szemhéjon, a szájszegletben vagy az orrnyílások környékén jelennek meg a himlős kiütések.
Elváltozások alakulhatnak ki a kloáka környékén, a szárny belső felületén és a lábakon is. Brojlerekben járványszerűen előfordulhat, hogy a tollal fedett testrészeken jelennek meg az elváltozások.
Ezek az elváltozások előbb egészen apró szürkésfehér csomócskák képében jelennek meg, melyek lassan növekednek, majd többnyire 5-6 nap múltán kissé megpuhulnak. A göbök akár borsó nagyságúra is formálódnak, utóbb a csomócskák beszáradnak, megrepedeznek, pörkösödnek, majd ellökődnek.
2. A nyálkahártya-kiütéses alak gyakran rosszindulatú, és akár 10-50%-os elhullást is okozhat. Kezdetben légzőszervi, „náthás” tünetek mutatkoznak, az állatok szomorúak, bágyadtak, étvágytalanok. Gyakori a fejrázás, tüsszögés, kötőhártya-gyulladás. Ez a folyamat hónapokig eltarthat, és gyakran társul hozzá egyéb szövődmény, pl. mikoplazmózis is.
Az orr-, a száj-, a garat- és a légcső nyálkahártyáján, főleg a szájszegletekben, a nyelv alatt vagy annak a szélein, és a gége bejáratában eleinte apró homokszemnyi csomócskák keletkeznek, melyektől a nyálkahártya „érdes” felületűnek látszik.
Ezek a kis csomócskák továbbnövekedve szürkésfehér színű, fibrines felrakódássá, difteroid álhártyákká olvadnak össze, melyek szorosan tapadnak az alaphoz, és erőszakos eltávolításuk után érzékeny hámhiány marad utánuk.
A folyamat átterjedhet a kötőhártyára is, mely megduzzad és felületét fibrines vagy gennyes váladék fedi. Ennek felhalmozódása után a szemüreget fibrines dugó tölti ki, mely elsorvasztja a szemgolyót.
A tyúk, de olykor a csibeállományokban is csak a nyálkahártya-kiütéses alak fordul elő, de pulykaállományokban is gyakran ilyen formában jelentkezik a bántalom.
Galambokban a nyálkahártya-kiütéses forma ritka, fácánokban viszont a himlő szinte mindig légzőszervi tünetekben mutatkozik, de kiütésekkel még a nyálkahártyákon is ritkán lehet találkozni.
3. Vegyes alak esetén ugyanabban az egyedben vagy állományban a két kórforma együttesen jelentkezik. Ilyenkor a betegség súlyosságában a legnagyobb változatosság észlelhető.
4. A heveny vérfertőzéses alak ritkán lép fel. Ennek során az állatok már egy-két napos szomorkodás után is elpusztulnak. Ezúttal himlős kiütések nem jelentkeznek. Nagyon gyakran ilyen formában zajlik le a kanárihimlő.
5. Elsőként hazánkban írták le (Radnai, 1977.), hogy a baromfi vakcinázása után is jelentkezhet a baromfihimlő, ha valaminő oknál fogva a teljes védettség nem alakul ki. Ilyenkor csupán enyhe náthás tünetek között zajlik le a bántalom. Ha nem gondolunk rá, és nem tisztázzuk, hogy az enyhe tünetek hátterében a himlő vírust kell keresni, a terjedésével és az okozott veszteséggel súlyos kárt okozhat.

VÉDEKEZÉS

1. A legfontosabb feladat, hogy megakadályozzuk, a kórokozó vírus behurcolását a még nem fertőzött állományba. Különös veszélyt jelentenek a lappangás stádiumában lévő vagy éppenséggel az átvészelt, vírushordozó állatok.
Az újonnan beszerzett növendék és felnőtt állatokat mintegy 2 hétig elkülönítve kell tartani, hogy a lappangási idő elteltével esetleges fertőzöttségük a klinikai tünetek megjelenése során felismerhetővé váljon.
2. Ugyancsak fertőzési veszélyt jelentenek az ún. ragályfogó tárgyak, a vérszívó paraziták (pl. szúnyogok), de ajánlatos lesz a vadmadaraktól való távoltartás is.
3. Arról már szóltunk az előbbiek során, hogy az állatok ellenálló-képessége milyen jelentős szerepet játszik a bántalom lefolyásának a súlyosságában. E célból a megfelelő minőségű takarmány mellett különösen fontos az A-vitaminnal történő ellátottság!
4. Ugyancsak fontos az optimális körülmények kialakítása! Arról is szót ejtettünk már, hogy a levegő kedvező vagy éppenséggel kedvezőtlen hőmérséklete és a páratartalma milyen jelentősen befolyásolja a betegség lefolyását.
5. Főként a legyengült és a társfertőzésekkel (pl. mikoplazmózis) terhelt állományokban ajánlatos néhány napig antibiotikumokat adagolni (pl. oxitetraciklin 300-500g/t takarmányban), melyek azzal enyhítik a betegség lefolyását, hogy csökkentik a szövődményes esetek számát.
6. A megbetegedett állományt haladéktalanul vakcinázni kell.

A VAKCINÁZÁSRÓL

A baromfihimlő széles körű elterjedtsége miatt megelőzés céljából rendszeresen vakcinázzuk a tyúk-, pulyka- és fácánállományokat. Erre a célra élő, de gyengített megbetegítő-képességű ún. attenuált tyúkhimlőt tartalmazó vakcinák vannak forgalomban.
A vakcinát oltógerellyel kell a szárnyredő bőrébe juttatni. Ha az oltás után 6-8 nap múlva apró göbök jelennek meg az oltás helyén, ez azt jelenti, hogy az oltás megeredt, eredményes volt! Természetesen ezt szúrópróbaszerűen ellenőrizni kell.
Az állatokat általában a 3 hónapos kor betöltése után oltják, de a tojásrakás megkezdése előtt legalább 2 hónappal! Ha szükséges, az oltást 6-8 hetes korban is el lehet végezni, de ilyenkor a vakcinázást a tojásrakás előtt legalább 2 hónappal meg kell ismételni.
Pulykák esetében a nyak felső oldalának fejhez közeli harmadában célszerű az oltást alkalmazni, mert a szárnyredőbe juttatott vírust a szemkörnyéki bőrbe dörzsölhetik, ahol súlyos reakciót idézhet elő.
Az oltást 2-3 hónapos korban szoktuk elvégezni, és ezt a tojásrakás előtti időszakban meg kell ismételni.
A galambok immunizálására élő, attenuált (=gyengített megbetegítő-képességű) galambhimlő-vírust tartalmazó vakcinák használatosak a szárnyredőbe oltva, vagy növendékeknek és felnőtteknek a tolltüszőbe dörzsölve.
A baromfihimlő megelőzésére, leküzdésére többféle vakcina is kapható a hazai forgalomban. A vakcina rendelése természetesen állatorvosi feladat.
Ezúttal csupán példaként említünk meg egy-két hazai forgalomban is kapható oltóanyagot.
AVARVAC vakcina A.U.V. házityúk, pulyka, fácán immunizálására alkalmazható szárnyredő átszúrással. 50-, 100- és 200 adagos kiszerelésben kapható. A szúrások helye 4-5 nap múlva megduzzad, élénkvörössé válik és a környező bőr vizenyősen beszűrődhet, de ez 2-3 héten belül eltűnik.
Galambok vakcinázására használható a NOBIVAC PIGEON POX vakcina, mely 50 adagos kiszerelésben kapható. Csak galambokon alkalmazható, baromfinak nem adható!
A baromfihimlő gyanújának a megállapításakor mielőbb forduljunk állatorvoshoz, mert a bántalom okozta veszteségek csak a mielőbbi szakszerű beavatkozással kerülhetők el.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2007. őszén.)

1 megjegyzés:

  1. Megbetegedett csirke Betadinos és antibiotikumos kezelése után elmúlt a szem és fül környéki elváltozás. Rögtön ki lett véve az állományból, a többin nem látszik semmi sem, az ivóvizükbe 5 napon keresztül kaptak antibiotikumot. Az a kérdésem hogy visszatehető e a kezelt csirke?

    VálaszTörlés