2014. július 3., csütörtök

Az afrikai sertéspestis


MIT KELL TUDNI AZ AFRIKAI SERTÉSPESTISRŐL?
Amikor a televízióban is bejelentették, hogy egy hazánkkal szomszédos országban is megjelent egy rendkívül ragadós és csaknem minden esetben elhullással járó fertőző betegség, az ún. Afrikai sertéspestis, mely nem gyógyítható és vakcinás oltással sem előzhető meg, több tenyésztő is kérte az eddig hazánkban alig ismert bántalom ismertetését.
Nemcsak arról adott hírt a Média, hogy az országos Főállatorvos úr szigorúan figyelmeztetett a kór esetleges behurcolásának „katasztrofális veszélyére”, de arról is beszámolt, hogy egy nagyobb hazánkon átszállítandó de származási okmányokkal és állategészségügyi igazolásokkal nem rendelkező sertésszállítmány a betegség veszélyére tekintettel nemrégiben elkobzásra és bizonyára „megsemmisítésre” is került.
Igaz, hogy az Afrikai sertéspestis a hazánkban jól ismert ún. európai klasszikus sertéspestishez hasonlóan heveny, lázas, általános tünetekkel és vérzéses diathézissel járó fertőző betegség, mely a házi- és a vaddisznóállományt támadja meg, de ez az esetek többségében elhullással végződik, és ezúttal a bántalom elleni védekezés egyetlen módja a behurcolás megakadályozása, ha pedig megjelent a baj, a beteg és beteggyanús állatok mellett mindazoknak a megsemmisítése is, melyekkel a beteg állatok érintkezésbe kerültek.
Az elmondottakra példaként elmondom, hogy Európa 1957-ig mentes volt a betegségtől, akkor azonban előbb Portugáliában, majd 1960-tól Spanyolországban rendkívül súlyos károkat okozott. Portugáliában 1960-1962 között például 111.710 sertés hullott el vagy került leölésre. Spanyolországban ebben a két évben 216.000 sertés esett a betegség áldozatául. 1967-ben megjelent Olaszországban is, ahol az első évben 200.000 állatot öltek le emiatt. Itt sikerült a betegség felszámolása ugyanúgy, mint Franciaországban, ahol korábban ismételten behurcolták.
1970-ben súlyos járvány bontakozott ki Kubában is, ahol a fertőzött tartományokban valamennyi sertés – mintegy 400.000 egyed – leölésével a betegséget szintén felszámolták. De folytathatnám a sort. Az elmondottakkal csak azt akartam érzékeltetni, hogy milyen súlyos betegségről van szó, mely óriási veszteséget okoz.
Amint látjuk, egy nagyon veszélyes sertésbetegség jelent meg a környezetünkben, mely behurcolására következésképpen a súlyos gazdasági veszteség megelőzésére nagy gondot kell fordítani. Úgy gondolom, hogy nagyon hasznos lesz, ha a bántalmat, a betegség tüneteit és a védekezés lehetőségeit megismerjük mielőtt a baj a sertések nagyobb számú pusztulására vagy éppenséggel megsemmisítésére sor kerülne. Végezetül megjegyzem, hogy ezideig a betegséget hazánkban nem állapítottak meg.
TÖRTÉNETE
A betegséget először Montgomery (1921) írta le Kenyában, ahol már a század eleje óta ismerték, és megállapították a kapcsolatát a varacskos disznóval is. A betegség egészen az 1950-es évek második feléig Afrikára, ott is az Egyenlítőtől délre fekvő területekre korlátozódott, ahol jelenleg is endémiásan (=körülhatárolt területeken) előfordul.
A fentebb említett európai országokon kívül behurcolták a vírust Máltára (1977), Szardínia szigetére (1978), majd Belgiumba (1985) és Hollandiába (1986) is. Ahol a vírus átjutott a kullancsokba és a vaddisznókba is, a betegség éveken át endémiásan jelen maradt (Portugália és Spanyolország).
A fertőzés felszámolására tett intézkedések ugyan súlyos anyagi áldozatokat követeltek, nemegyszer az érintett területek teljes sertésállományának felszámolásával jártak, de eredményesek voltak. Minderről az előbbiekben már – a teljesség igénye nélkül – szó esett.
MI OKOZZA?
A kórokozó egy nagyméretű, igen nagy ellenálló képességű burkos vírus, mely tünetekkel járó betegséget csak a házisertésekben és ezek ősében, az európai vaddisznóban okoz. Megtelepszik és szaporodik azonban az Afrikában élő vaddisznók számos fajában, így elsősorban a varacskos disznóban, a bozótdisznóban és talán az óriás erdei disznóban is. Afrikában ez utóbbi fajok a vírus természetes rezervoárjai. Fogékonyak iránta az Ornithodorus nemzetségbe tartozó kullancsok is, melyekben megtelepszik, és ezek Afrikában és Európában is a vírus terjesztői lehetnek.
Amint már említettük, a vírus ellenálló képessége igen nagy. Rothadó vérben és húsban legalább négy, füstölt és pácolt sonkában öt-hat, a csontvelőben pedig hét-nyolc hónapig fertőzőképes marad.
A talajban nyáron legalább 100, télen 200, vízben nyáron 70, télen pedig 120 napig marad életben, és a tűző napon is csak három óra alatt veszti el a fertőzőképességét.
Hőhatásra azonban 60°C-on 30 perc alatt tönkremegy és ugyancsak percek alatt elpusztul 5%-os H-lug hatására is. Ugyancsak elpusztítja a vírust a VIRKON S fertőtlenítőszer 1:100 arányú langyos vizes oldata is.
HOGYAN TÖRTÉNIK A FERTŐZÉS?
Afrikában a házisertések a varacskos disznóktól illetve kullancsoktól fertőződnek. A varacskos disznók tünetmentes hordozói lehetnek a vírusnak, amelyet főként elléskor ürítenek és méhen belül az utódaiknak is átadnak.
A varacskos disznóról házisertésre a vírust az Ornithodorus kullancsok is átvihetik, amelyek a kórokozó biológiai vektorai, mert a vírus bennük nemcsak elszaporodik, de transovariálisan (a kórokozó anyáról utódra terjedő módja) az utódaikra is átmehet.
A kullancson kívül a vírus a varacskos disznóról a házisertésre közvetlen érintkezéssel, pl. váladékokkal szennyezett takarmánnyal stb. is átvihető.
Európába a vírust csaknem mindig fertőzött országokból származó, sertés eredetű, nyers élelmiszerekkel (kolbásszal, füstölt, pácolt, nyers húsokkal stb.) hurcolták be, az első gócokat többnyire a repülőterek és kikötők ételmaradékával etetett sertésállományokban észlelték.
A már behurcolt vírus azután élő sertéssel, nyers sertéstermékekkel, szállító járművekkel, az ember közvetítésével stb. egyaránt gyorsan terjed. Az irodalmi adatok szerint például Portugáliában a feltehetően Angolából behurcolt 1957-es járványt sikerült felszámolni, a következő alkalommal becipelt fertőző anyag azonban már szétszóródott! A frissen fertőződött állományokban heveny járványok alakulnak ki, és 100%-ot megközelítő mortalitással (elhullással) járnak (VARGA).
Az európai vaddisznó a vírus iránt ugyanolyan érzékeny, mint a házisertés. A vaddisznók és a kullancsok elsősorban olyan országokban játszanak szerepet a vírus terjesztésében, ahol a sertéseket extenzív viszonyok között tartják.
Azokban az országokban, ahol a betegség endémiássá vált, a fertőzött állományokban a mortalitás valamelyest csökkent, az állatok egy része átvészelt, de tartós vírushordozó maradt.
KÓRFEJLŐDÉS
A fertőzés rendszerint szájon át megy végbe nyál vagy orrváladék felvételével. Legelőn, extenzív tartási viszonyok mellett előfordul vírusátvitel kullancs csípésével is. A vírus elsődlegesen a tonsillákban (=mandulákban) és a torok nyirokcsomóiban szaporodik el, majd viraemia alakul ki. A viraemia során a vírus tömegesen szaporodik a lymphocytákban (nyiroksejt), a macrophagokban (falósejt), a lépben, a nyirokcsomókban, a csontvelőben, az erek endotheljében (=a vér- és nyirokereket bélelő egyrétegű hám) stb. Ez utóbbi következményeként testszerte vérzések és oedémák (vizenyő) keletkeznek.
Idült esetekben gyakran kialakul interstitiális pneumonia (tüdőgyulladás) a nyirokszövetek gócos burjánzásával. A gyulladásos területek szövetei később elhalnak, és bennük mészsók rakódnak le.
TÜNETEK
A lappangási idő a vírustörzs virulenciájától függően igen változatos, de többnyire 4-9 nap. A típusos heveny esetek során az állatok lázasak (40-41°C), étvágytalanok, a füleken, a hasaljon vörös és cianotikus foltok, a bőrben vérzések jelennek meg.
Az állatok elfekszenek, alvadt vércsíkokat tartalmazó bélsarat üríthetnek. A mortalitás csaknem 100%-os! A lassabban lefolyó esetekben a fenti tünetek mellett kötőhártya-gyulladás, orrfolyás, hányás, orrvérzés is kialakulhat.
A vemhes állatok akár 90%-a már a betegség kezdeti szakaszában elvetélhet. A ritkán előforduló, idült esetekben az állatok gyakran köhögnek, fejlődésükben visszamaradnak, lesoványodnak, terjedelmes bőrelhalások és idült ízületgyulladások is kialakulnak. Megjegyzem, hogy észleltek enyhe tünetekkel, alacsony mortalitással járó, gyenge virulenciájú törzsek által előidézett járványokat is.
KÓRBONCTAN
A klinikai tünetekhez hasonlóan a kórbonctani kép is igen változatos lehet a betegségnek a vírustörzs virulenciájától függő lezajlási ideje szerint. Heveny esetekben a vérerek súlyos általános megbetegedése következtében a bőr és a szervek bővérűek, a bőrben és minden szerv savóshártyája alatt kisebb-nagyobb vérzések találhatók.
A vesén a vérzések nemcsak a tok alatt, hanem a szerv egész állományában és a vesemedencében is kifejezettek. A nyirokcsomók, különösen a gyomor mögötti és a májkapuiak fekete és vörös vérrel átitatottak.
Az epehólyag fala és kivezetőcsatornájának a környéke kocsonyásan beszűrődött. Vérzések vannak az emésztőcsatorna és a húgyhólyag nyálkahártyájában is. A tüdő ödémás, a sövények megszélesedtek. A lép az esetek egy részében jelentősen megnagyobbodott, a metszéslapján a pulpa (valamely szerv belső puha állománya) elődomborodik. Elhúzódó esetekben a vérzéses jelleg kevésbé kifejezett, a lép hyperplasiás (=a szervek megnagyobbodása sejtjeik megszaporodása következtében) fakó színű, és a nyirokszövet hyperplasiája testszerte megfigyelhető.
A szívburokban, a mell- és hasüregben fibrinogénben (a vérplazma egyik fehérjéje) dús savó halmozódik fel. Az idült Afrikai sertéspestis hatására bekövetkező elhullás az esetek jelentős részében a tüdőgyulladásnak tulajdonítható.
A BETEGSÉG MEGÁLLAPÍTÁSA
A betegség klinikai tünetei és a kórbonctani elváltozások nagyon hasonlítanak a „klasszikus” sertéspestisre, legfeljebb az Afrikai sertéspestis során súlyosabbak és kifejezettebb a vérzéses jelleg. Egyébként a „klasszikus sertéspestis” részletes leírását megtaláljuk a Kistermelők Lapja 2011. évi 10. számának 28. oldalán.
Mindkét betegség esetén a betegség, a fertőzöttség megállapítása laboratóriumi vizsgálattal történhet. Az intézeti vizsgálatot mindenképpen igénybe kell venni! Mindkét betegség bejelentési kötelezettség alá tartozik!
Minden heveny lázas általános tünetekkel és vérzéses diathézissel járó sertésbetegség során gondolni kell a klasszikus és az Afrikai sertéspestisre.
A szükséges intézkedéseket (bejelentési kötelezettség, a helyi zárlat elrendelése stb.) már a betegség gyanújának a felmerülésekor meg kell tenni, mindez azonban már az Állategészségügyi Hatóság feladata.
VÉDEKEZÉS
A betegség megelőzésére vagy befolyásolására semmiféle specifikus védekezési módszerünk nincs, mert a vírus antigénjei ellen nem képződnek neutralizáló (közömbösítés, semlegesítés) ellenanyagok, és a természetes átvészelés sem vezet védettség kialakulására.
Mi a védekezés lehetséges módja:
1. A betegség behurcolásának a megelőzése.
2. Egy járványkitörés esetén a betegség mielőbbi felismerése.
3. A fertőzött góc nagyon gyors felszámolása, az összes fertőzött és a fertőzésre gyanús állat leölése és ártalmatlanná tétele, kullancsirtás.
A behurcolás megakadályozásában különösen fontos teendők:
1. A fertőzött területekről illetve az országokból való élő sertés, sertéshús illetve sertés eredetű termék behozatalának tilalma.
2. Minthogy Európában a behurcolások többnyire a sertés eredetű termékek magánforgalmából erednek, különösen fontos a repülőterek, kikötők, határátlépő állomások, étkezőkocsik, kempingek, parkolóhelyek stb. hulladékának gondos összegyűjtése és lehetőség szerint a helyszínen elégetéssel történő ártalmatlanná tétele.
3. Bármilyen ételhulladékot sertésekkel csak felfőzés után szabad feletetni. Ezeknek az előírásoknak a betartása nemcsak az Afrikai, hanem a klasszikus sertéspestis, sőt egyéb ragályos állatbetegségek behurcolásának a megelőzését is szolgálják (VARGA).
Ismételten hangsúlyozom, hogy az Afrikai sertéspestis katasztrofálisan súlyos veszteségeket okozó sertésbetegség, mely hazánk közelében is fellépett, fokozottan ügyelni kell tehát a behurcolásának a meggátlására, ha pedig csak a gyanúját is észleljük, azonnal jelenteni kell a Hatóságnak.
Több kérdésre megismétlem, hogy az emberre és a sertésen kívül más állatfajra nézve a kórokozó veszélytelen.


Vérzés a duzzadt zsigeri nyirokcsomókban


(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2014. májusában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése