2013. május 6., hétfő

Az anyanyulak magzatfalása


Nagykanizsáról telefonált S. János Olvasónk azt panaszolva, hogy két értékes előhasi anyanyula fölfalta ellés után a kölykeit. Mivel több vemhes anyanyula is ellés előtt áll a tenyészetében, fél, hogy másoknál is bekövetkezik a baj. Azt kérdezi, hogy mi okozhatja ezt a kóros jelenséget, és miként tudná a további veszteségek elejét venni, a bajt megelőzni Évek óta foglalkozik nyulászkodással, de ez ideig ilyesmi még nem fordult elő a tenyészetében.
Az anyanyulak magzatfalása némely tenyészetben gyakran előfordul és jelentős kárt okoz. Előidéző vagy hajlamosító okaival széleskörű irodalom foglalkozik. A körülmények alapos helyszíni vizsgálata nélkül az Olvasónk esetében fellépett kóros jelenség okát aligha lehet megállapítani, tekintettel azonban arra, hogy a magzatfalás nem ritka jelenség, sok bosszúságot és veszteséget okoz a tenyésztőknek, bizonyára érdeklődésre tarthat számot, ha Lapunkban is szót ejtünk arról, hogy mi okozhatja e kóros jelenséget, és miként lehet azt megelőzni.
MIKOR BESZÉLHETÜNK VALÓDI KANNIBALIZMUSRÓL?
Magzatfalásról, valódi kannibalizmusról, mint súlyos viselkedési zavarról csak akkor beszélhetünk, ha az anya ellés közben vagy azt követően az élő magzatát falja fel. Az anyanyúl ugyanis rendszerint csak azon magzatait eszi meg, amelyek a fialás közben elhullottak vagy élettelenül születtek. Ez a viselkedés azonban genetikailag rögződött, természetes, ösztönös magatartás, ami csupán az ellés időszakára vagy az ellés utáni néhány napra szorítkozik.
A magzatfalásra, erre a nagy veszteséggel járó kóros viselkedésre elsősorban takarmányozási és tartási hibák, hiányos ásványianyag-ellátottság, ivóvízhiány vagy idegrendszeri izgalom hajlamosít. Lehetséges, hogy a viselkedés zavara a további ellések során elmarad, kétszeri előfordulása esetén azonban az anyát ajánlatos selejtezni.
A MAGZATFALÁST ELŐSEGÍTŐ ÉS KIVÁLTÓ TÉNYEZŐK
1. Sokan úgy tartják, hogy a magzatfalás elsődleges oka a vízhiány. Az anyanyúl az ellés idején, ha hiányos a víz- és az ásványianyag-ellátás, hiányérzetét a fiókák testének nyalogatásával igyekszik enyhíteni. Ezután már csak egyetlen lépés a magzatok megrágása, esetleg felfalása.
Ismert tény, hogy elléskor az anya vízfogyasztása hirtelen nő, sok esetben a rendes napi adag két-háromszorosát is elfogyasztja. Ezzel kapcsolatban értékes adatokat szolgáltat HOLDAS dr., amikor megállapítja, hogy mérései szerint a 10-12 hetes húsnyulak naponta 0,3 liter vizet fogyasztanak, a szoptatós anyanyulak pedig – például 8 fióka szoptatása során – naponta egy liter mennyiségű vizet is igényelnek.
Gyakorlati tapasztalatom, hogy a nyulászok úgy gondolják, hogy a víztartalmú takarmányok (friss zöld, gyökérgumósok stb.) etetése maradéktalanul kielégíti a nyulak vízigényét. Ez azonban nem így van! Ilyen esetekben is szükséges az ivóvízellátásról gondoskodni. Ugyancsak fontos, hogy télen is folyamatosan legyen ivóvíz a nyulaknak Arról is gondoskodni kell, hogy az ivóvíz ne legyen túl hideg, ne fagyjon be. Talán még fontosabb azonban a víz szerepe a nyári időszakban, amikor a hiány nemcsak a tejtermelés csökkenésével, a fiókák éhezésével, a húsnyulak súlygyarapodásának az elmaradásával, szőrnyalogatással, olykor magzatfalással, kannibalizmussal járhat, de akár végzetes hőgutával is.
2. A hibás, hiányos takarmányozás ugyancsak felelős lehet a kóros jelenség kiváltásáért. Főként a fehérje és az aminosavak, az ásványi sók, nevezetesen a kalcium és a foszfor, a nyomelemek, elsősorban a kobalt és a réz, valamint a vitaminok (A, D, E stb.) hiányára kell gondolni.
3. Itt kell megemlítenem, hogy a minőségileg kifogásolt (penészes, dohos) takarmány vagy olyan nyúltáp, melynek a határideje lejárt, nemcsak egészségkárosító hatásúak, de a vitaminok biológiai hatását is megsemmisítik. Hasonlóképpen bizonyos hosszabb ideig alkalmazott gyógyszerek is (pl. szulfonamidok, antibiotikumok stb.).
4. Ismert tény, hogy a nyúl nagyon érzékeny a konyhasó hiányára is. Még a szálastakarmány és abrak etetése során is ajánlatos 1%-nyi konyhasót keverni a takarmányhoz vagy nyalósót biztosítani az állatoknak. Ez fokozottan érvényesül, ha káliumban gazdag takarmányt (répa, burgonya stb.) etetünk.
5. Ugyancsak magzatfaláshoz vezethet minden olyan körülmény, ami idegesíti az anyát, és kiváltja annak agresszivitását. Ezúttal mindenekelőtt a káros rágcsálókra (egér, patkány stb. ) kell gondolni, de jó lesz, ha a kutyát, macskát is távol tartjuk a nyulaktól.
6. Egyéb stressz-hatások is kiválthatják a kannibalizmust, mint például a frontátvonulás, vagy az anya megszokott biológiai életritmusának a megzavarása stb.
7. A vizelettel szennyezett szőrt a nátriumtartalma miatt szívesen nyalogatja, rágcsálja a nyúl, a szőrrágástól pedig már csak egyetlen lépés a kannibalizmus kialakulása. Többek között ezért is javasolják a nyulak rácsos padozatra helyezését.
8. Előidézheti a kóros tevékenység kialakulását az anya gondatlan előkészítése az ellésre, netán az éhségérzete is.
9. Gyakrabban fordulhat elő a magzatfalás az először ellett vagy túl korán tenyésztésbe vett nőstényeknél. Előfordulása feltehetően az anyai ösztönök hiányos megnyilvánulásával is magyarázható.
MIT TEHETÜNK A MAGZATFALÁS MEGELŐZÉSÉRE?
Alapvető szabályként tartsuk szem előtt, hogy az előbbiekben leírtak szerint kell megszüntetni mindazokat a hiányosságokat, melyek elősegíthetik a nyulak magzatfalását.
1. A szénafélék, a hagyományos abrak és a granulált tápok etetése mellett ne feledkezzünk meg a gumós növények, az úgynevezett lágy eleség adagolásáról sem.
A burgonya mellet, mely nemcsak szénhidrát, de B- és C-vitamin tartalma miatt is nagyon előnyös hatású, igen kedvező a magas cukor- és inzulintartalmú csicsóka és a karotint tartalmazó sárgarépa etetése. Ugyancsak nagyon hasznos a takarmányrépa, de azt mindig egyéb takarmánnyal együtt adjuk, mert ha az állat sokat fogyaszt belőle, hasmenése lesz.
2, Szintén ajánlatos a korpás víz itatása, az élesztősített takarmány etetése, és magas vitamintartalma miatt a csukamájolaj vagy a sörélesztő adagolása.
3. A széna etetése többféle kedvező hatása mellett azért is nagyon fontos, mert ha kevés ballaszthoz jut az anya, akkor a ládában levő alomanyagot elfogyasztja, ami emésztőszervi bántalmakhoz vezethet.
4. Az anyanyúl ellését megelőző napon ajánlatos burgonyát főzni, azt gyengén összenyomva, hogy kissé megrepedjen, sóval behinteni. Ezt az anya gyorsan befalja, majd körülbelül fél liter teával felesben higított tejet kapjon, amelybe kevés cukrot tehetünk. Ennek az itatását naponta többször is ajánlatos megismételni. A háziszer kedvező hatása jól beleillik az előbb felsorolt hiányok korrigálásába is.
5. Vetési professzor ajánlása szerint a veszteségeket jelentősen lehet csökkenteni, ha megfelelően előkészítjük az ellést (szőrfészek kialakítása stb.), ha a nyulász ott van a fialásnál, az újszülött állatokat az elletődoboz szőrfészkeibe rakják, s ha szükséges, akkor infralámpa alatt felmelegíti őket, és néhány óráig nem engedi az anyanyulat a fiaztató dobozba bemenni.
6. A fialás után a halva született kisnyulakat minél előbb el kell távolítani.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2013-ban.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése