2013. május 25., szombat

Moszkva 13.

IRÁNY MOSZKVA! (1960)
A kijevi luxushotelban



Szomorú, csepergős időben érkeztünk ki a moszkvai repülőtérre: sírva búcsúzik tőlünk a nagyváros. Eszembe jutnak a régi útleírások, melyeket Moszkváról olvastam, és bennem is megérlelődik az őszinte konklúzió: ez a város gigászian nagyot fejlődött! A Kárpátok felett vihar tombol, mondja a pilótánk, lehet, hogy nem tudunk elindulni. Késéssel ugyan, de megjön az engedély. Előáll az IL-14 mintájú, kétmotoros masina. Ugyanaz a gép, melynek egy hete egyik motorja Isztambul és Budapest között felmondta a szolgálatot, és csak egy motorral hozta haza utasait.






A felhők alatt repülünk, erről a gépről jól látható a táj, előbb a végeláthatatlan erdőségek, majd a hatalmas, ukrajnai rónaság. Tisztán kivehetők a falvak makettjei és az összekötő utak. Mint ahogy Magyarországon minden falu jellemzője a kiemelkedő templomtorony, addig az orosz falvakban két vagy több hosszú, fehérre meszelt épület jellemző. Nyilván a kolhozistállók. Ez a kis gép sokkal jobban ki van téve a léghullámzásnak, mint az IL-18-as, le-föl majd jobbra-balra dobálja a légáram. Nem engednek át bennünket a Kárpátokon, Kijevben le kell szállnunk.





Estére érkezünk meg. Már itt is szakad az eső, dörög, villámlik. Míg a kijevi képeket nézzük, folytatom a történetünket. A légipályaudvar hatalmas, földszintes épület. Az előcsarnokban postahivatal, majd két nagy, elsötétített váróterem következik, tábori ágyakon és fotelokban alvó emberekkel. Rövid közelharc után ketten szerzünk egy fotelt és egy tábori ágyat. Azonnal ledőltem ruhástól. Bármilyen fáradt is voltam azonban, nem volt olyan könnyű elaludni, mert először is kényelmetlen volt a hely, közben a ruhámat is kímélni akartam, ehhez járult még az, hogy állandóan járkáltak, a Mű-nőék pedig fojtott hangon beszéltek (lehet, hogy a moszkvai élményeiket emlézték éppen a francia turistákkal, mert időnként kuncogásuk nyílt röhögéssé fajult, mígnem Béla bácsi rendre intette őket. Lenke néni nem messze egy tábori ágyon feküdt, Béla bácsi pedig a toalettasztalra mászott fel.





Bartulovnét, a jól kozmetikázott, vörös hajú hölgyet úgy megihlette az alkalmi Ámor, hogy csoportbeli gavallérját nyugalmazva, gépünk egyik jóképű felszolgálójával evakuálta őt a sötét, esős kijeivi éjszaka... Ő járt a legjobban: neki nem volt gondja a pihenés kellékeire! Végre csend van, elszunnyadok. Hirtelen egy csattanás, egy puffanás, majd Lenke néni fojtott hangú rágalomözöne ébreszt fel, amit Béla bának adresszál. Az történt ugyanis, hogy az ágy összecsukódott, Lenke néni pedig leesett. Úgy van! Ki lehetett ennek is az oka? A FÉRJ. Így kap köszönetet az ágy megszerzéséért, összeállításáért, majd a teljes fekhely átengedéséért. A szentleckét a Mű-nőék hangos hahotája követi. És itt a lehetőség, ahol a férj is kiadhatja a mérgét: akkorát kiáltva utasítja rendre őket, hogy csaknem beleremeg a terem a keserű-ordító kurjantásba a csendes, csepergős kijevi éjszakába. Sürgősen rendbehozza Béla bá az ágyat, majd visszamászik a kemény toalettre és miután mégiscsak sikerült dühét kitölteni valahol, hamarosan nagyokat horkolva álomba szenderül. Újra csendes minden, csak az eső monoton kopogása hallatszik...




Már világos van, amikor felébredek. Különös látvány fogad! (Az éjjel tudniillik sötét volt a teremben, csak sejteni lehetett a tárgyak körvonalait, de látni semmit sem lehetett.) A legkülönfélébb lehető és lehetetlen ülő és fekvő alkalmatosságokon gubbasztó, kuporodó, álmos, gyűrött emberek. Mintha egy hatalmas orgia után nők és férfiak, házasok és nem házasok összegabalyodva - mindegy, hogy ki és hol fekszik, csak egy kis hely legyen, ahol fejét pihenőre hajthassa...





Csak három ember hiányzik a vert seregből, a vörös hajú (k)úriasszony és a Rosenberg házaspár. Rosenbergéknek már nem jutott odabent semmiféle ülő vagy fekvő alkalmatosság, kint töltötték hát az éjszakát a peronon egy padon. Toalettet keresek... Nincsen víz! A vécék agyonhasználva, lehuzatlanul, undortkeltőek. Sorbaállás után lehet csak bejutni. Szerencsémre a mosdóban még sikerül annyi vizet csöpögtetnem, hogy megmosakodhassam - ez azonnal felélénkít.





Az ég kitisztul, a Nap aranyos korongja előbukkan, a gépmadár pedig indulásra készen áll. És elbúcsúzunk Kijevtől is. Ugye csinosak ezek a lányok? Megláthatod őket te is Kijevben, de ha ott jársz, lehetőleg ne a Tranzit szállóban töltsd az éjszakát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése