ÚJ
VÍRUSOS MEGBETEGEDÉS: TÁMAD A SCHMALLENBERG VÍRUS (SBV)
Amint
a Lapunk előbbi számában olvashattuk ismét egy újabb Európában
eddig ismeretlen, szúnyogok által közvetített kórokozó vírus
jelent meg Nyugat-Európában, mely eddigi ismereteink szerint a
kérődző állatokat támadja meg. Miután a vírust először két
esztendővel ezelőtt Németországban, az Észak-Rajna-Westfália
tartomány Schmallenberg városában egy szarvasmarhatartó
gazdaságban azonosították ezt a származási hely alapján
Schmallenberg vírusnak (SBV) nevezték el. A vírust modern
molekuláris genetikai módszerekkel a németországi Friedrich
Loeffler Institut kutatói 2011. november közepén tudták
identifikálni (azonosítani), majd később sejttenyészetben
izolálni.
A
SZÚNYOGOK TERJESZTIK
A
klímaváltozás, az általános felmelegedés, a meleg esős
időjárás kapcsán számos betegség ütötte fel a fejét
Európában – némelykor hazánkban is –, melyet a Dél felől
érkező újabb szúnyogfajok közvetítettek.
Gondoljunk
csak a Culicoides imicola nevű vérszívóra, mely az orbivírus
okozta ún. kéknyelv betegséget közvetítette. A betegség
lefolyásáról, súlyos következményeiről néhány évvel ezelőtt
a Lapunkban is beszámoltunk.
Ugyancsak
nemrégiben ismertettük a kutya hazánkban is diagnosztizált
Leishmanizmusát, mely során a szinte gyógyíthatatlan fertőzéskor
az apró mikroszkopikus nagyságú állati ostoros lényeket,
parazitákat a lepkeszúnyogok közvetítik szúrásaikkal főként a
kutyákba, majd az emberekbe is.
De
a szúnyogok közvetítik azokat a fehéres színű fonálférgeket
(Dirofiláriák), melyek a kutya, macska súlyos bőr- vagy
szívférgességét, nem egyszer esetleg vakságát okozhatják.
Sajnos mostanság is olvashattunk tudósításokat emberen is a
halálos kór fellépéséről.
Eddigi
ismereteink, az előzetes adatok szerint az SBV-t csípőszúnyogok
terjesztik. Ezek parányi (1-2 mm méretű), kétszárnyú rovarok,
melyek az arbovírusok, a fonálférgek és az egysejtű paraziták
fontos terjesztői. Az egész világon elterjedtek és mintegy 1300
ismert fajuk van. A nőstény vért szív, míg a hímek növényi
anyagokkal táplálkoznak. A szúnyogok tenyészhelyei a fajtól
függően rendkívül változatosan a szarvasmarha trágya, rothadó
növényi anyagok, például szilázs, széna, szalma, fa, pangó
vizek, algák stb.
A
csípőszúnyogok felmérése – mely 2006-ban kezdődött – eddig
51 fajt azonosított. A legnagyobb létszámú és legfontosabb fajok
az Avaritia és a Culicoides alcsoportokba tartoznak. (KÉP)
A
KÓROKOZÓ
A
kórokozó a BUNYAVIRIDAE család Orthobunyavírus nemzetségébe
tartozó egyszálú, negatív irányultságú szegmentált RNS vírus.
Az összehasonlító genetikai vizsgálatok szerint az SBV szoros
rokonságot mutat a főként törpeszúnyogok (Culicoides spp) által
terjesztett többféle vírustörzzsel, amelyek a Távol-keleten,
Ausztráliában és Afrikában már régóta ismertek. Egyes adatok
szerint a betegség kérődzőről-kérődzőre főként a szúnyogok
(Culicoides) által terjed, amint ez a többi orthobunya vírus
esetében is megfigyelhető.
A
bántalom főként juhállományokban, de elvétve kecske- és
szarvasmarha állományokban halmozottan jelentkezik, a Holland
Közegészségügyi Intézet elemzése szerint az emberre való
átvitele nem zárható ki, de nagyon
valószínűtlen.
Vemhes
állatoknál a vírus átjut a placentán, és a magzatban fejlődési
rendellenességet okoz.
TÜNETEK
A
közölt tapasztalatok alapján a tejtermelő szarvasmarha
állományokban a fertőzött állatok lázas általános tüneteket
(40°C) mutatnak étvágytalansággal, kondícióromlással és a
tejtermelés jelentős csökkenésével. Esetenként súlyos hasmenés
jelentkezik. Olykor vetélés, halvaszületés vagy a magzatok
torzfejlődése is bekövetkezhet. Elhullást nem okoz, gyorsan
gyógyul.
Juh
állományokban halmozottan jelentkeznek a magzatok torzfejlődésével
és következményes elvetélésével, halvaszületésével járó
megbetegedések. Olykor a bárányok halva vagy súlyosan deformált
testrészekkel, végtagokkal, gerinccel vagy aggyal születnek.
A
BETEGSÉG ELTERJEDTSÉGE
A
fertőzöttség európai elterjedtségéről a múlt esztendőben
deklarált táblázat tájékoztat.
juh
|
szarvasmarha
|
kecske
|
||||||||
ország
|
dátum
|
a
fertőzött gazdaságok száma (összesen)
|
szám
|
az
összes %-a
|
szám
|
az
összes %-a
|
szám
|
az
összes %-a
|
||
Németország
|
2012.04.12.
|
1186
(35)
|
841
(8)
|
70,
|
300
(27)
|
25,3
|
45
(0)
|
3,8
|
||
Franciaország
|
2012.04.12.
|
1232
(56)
|
1068
(10)
|
86,7
|
149
(45)
|
12,1
|
15
(1)
|
1,2
|
||
Belgium
|
2012.04.06.
|
364
(0)
|
167
(0)
|
45,9
|
195
(0)
|
53,6
|
2
(0)
|
0,5
|
||
Hollandia
|
2012.04.12.
|
261
(17)
|
107
(1)
|
40,1
|
148
(16)
|
56,7
|
6
(0)
|
2,3
|
||
Egyesült
Királyság
|
2012.04.05.
|
239
(0)
|
214
(0)
|
89,5
|
25
(0)
|
10,5
|
0
|
0
|
||
Luxemburg
|
2012.04.12.
|
12
(0)
|
6
(0)
|
50,0
|
6
(0)
|
50,0
|
0
|
0
|
||
Olaszország
|
2012.02.16.
|
1
(0)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
1
(0)
|
100
|
||
Spanyolország
|
2012.03.12.
|
1
(0)
|
1
(0)
|
100
|
0
|
0
|
0
|
0
|
||
az
összes ország
|
3296
(108)
|
2404
(19)
|
72,9
|
823
|
25,0
|
69
(1)
|
2,1
|
|||
Az
igazolt járványesetek száma állatfajonként és országonként
2012. április 15-én (Dominguez, 2012.).
ÉS
MI A HELYZET MAGYARORSZÁGON?
Az
MTI jelentése szerint Magyarországon (2013.01.05.) mindössze egy
esetben észleltek megbetegedést, melyet a Vidékfejlesztési
Minisztérium jelentett az Állategészségügyi Világszervezetnek.
A hazánkat ért kereskedelmi korlátozásról (oroszországi import
tilalom) Lapunk előbbi számában olvashattunk. Ezzel kapcsolatban
megjegyzem, hogy az Európai Unió egyelőre nem alkalmaz
kereskedelmi korlátozásokat, mivel az élő állatok, azok húsa és
teje nem jelent fertőzésveszélyt. Az Európai Bizottság ezért
nem tartja jogosnak a harmadik országok által bevezetett korlátozó
intézkedéseket, aminőket eddig Oroszország, Ukrajna, Egyiptom,
Libanon, az Egyesült Államok és Mexikó foganatosított.
Ismételten
hangsúlyozom, hogy a vírus eddigi ismereteink szerint az ember
egészségére nem veszélyes, az embert „nem támadja meg”,
tehát nem zoonózis (állatról emberre terjedő betegség).
A
hazai szakemberek véleménye szerint a szúnyogok már mind nagyobb
területet árasztanak el Európában (talán már Oroszországban
is), a betegség emberre nem jelent veszélyt (nem zoonózis),
különösebb védekezési intézkedéseknek ez idő szerint nem
látják szükségét. A szomszédos országok korlátozási
intézkedéseinek, esetleg a bizonyos feltételek mellett történő
feloldását illetően pedig napjainkban is folynak tárgyalások.
Amennyiben mindezekben változás történik, Lapunkban ismertetni
fogjuk.
Culicoides
dewulfi nőstény, ismert vektora a bluetongue vírusnak és az
SBV-nek egyaránt.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2013. novemberében.)

Szüksége van kölcsönre? Ha igen, vegye fel velünk a kapcsolatot most e-mailben a (trustbridgefinancialservice943@yahoo.com) címen. Sürgősen szüksége van kölcsönre vállalkozása finanszírozásához vagy bármilyen más célra? Engedéllyel rendelkező, legitim és nemzetközi hitelintézet vagyunk. Vállalkozásoknak, vállalatoknak és magánszemélyeknek kínálunk kölcsönöket versenyképes 3%-os kamatlábbal. Akár rövid, akár hosszú lejáratú kölcsönre van szüksége – vagy akár rossz hitelmúlttal is rendelkezik –, a kérelmét a kézhezvételt követően haladéktalanul feldolgozzuk.
VálaszTörlésFüggetlen pénzintézet vagyunk. Az évek során kiváló hírnevet építettünk ki azzal, hogy több ezer ügyfélnek nyújtottunk különféle kölcsönöket. Bármilyen összegű kölcsönt kínálunk mind állampolgárok, mind nem állampolgárok számára. Szolgáltatásaink közé tartoznak az egyszerű személyi kölcsönök, üzleti/kereskedelmi kölcsönök, autóhitelek, berendezéslízing/finanszírozás, adósságkonszolidációs kölcsönök és lakáshitelek – amelyek mindenki számára elérhetőek, hitelképességtől függetlenül. Ha érdekli ez az ajánlat, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a (trustbridgefinancialservice943@yahoo.com) címen további részletekért; amint megkapjuk az e-mailjét, azonnal válaszolunk.
Gyors készpénzes ajánlat Önnek ma, mindössze 3%-os kamatlábbal, hosszú és rövid lejáratú készpénz minden összegben és devizában, fedezet nélkül. Igényeljen most azonnali jóváhagyásért.
Mindenféle hitelszolgáltatást kínálunk.
💼 Szolgáltatások:
🏠 Ingatlanhitelek és jelzáloghitelek közvetítése
🚗 Személyi és autóhitelek
💼 Üzleti és berendezéshitelek
🌱 Zöld hitelek (elektromos járművek, napelemes és ökológiai fejlesztések)
📊 Kereskedelmi ingatlanhitelek és önmenedzselő nyugdíjalapok (SMSF)
🏡 Fordított jelzáloghitelek és befektetési hitelek
🧠 Pénzügyi stratégia és támogatás
📌 Testreszabott hitelmegoldások személyre szabott támogatással
Vegye fel a kapcsolatot a Trustbridge Financial Service-szel, hogy hitelt kapjon WhatsApp-on: +2349124847559.