2014. augusztus 23., szombat

Egyiptom III/2

 AZ ELSŐ UTAMRÓL EGYIPTOMBAN (1971)
Erődök



A bizánci időkben még lakatlan volt ez a vidék, a rómaiak építették a város déli részén a Babiloni erődöt. Ezt az erődöt Amr Ibn Al-Aszt hódította meg 641-ben és megalapította a Fosztat nevű várost, ennek jelentése tábor, sátor. Ez most Ó-Kairó néven ismert. Ettől északra 870 táján a Tulunida dinasztia alapította El-Kataiját, majd ettől északra 969-ben létesült a Fatimida dinasztia központja El-Qahira vagy ahogy mi nevezzük, Kairó. Ábrahám Ben Ezra a Babiloni erőd tövében találta meg a Mózes által itt hagyott, kőbe vésett jeleket.





Valamikor a Babiloni erőd kikötőhely volt, mert a Nílus teljesen idáig terjedt. A monda szerint ez volt a nagy csata helye, ahol az ősi egyiptomi istenek, Horus és Set harcoltak. A kikötőt a görögök nevezték el Babylonnak, amit Augusztus légiói meghódítottak.





Ebben a városban nemcsak a távolságok nagyok, hanem más, jellegzetes környezeti tényezők is nyomasztják a turistát. Például a sok teljesen egyforma utca, melyek mindegyikében pontosan ugyanolyan üzleteket, cipő-, férfidivat-, illatszeráru-kirakatokat találunk. Szobor, szökőkút, óratorony vagy egyéb támpont nincs a tájékozódáshoz. Reklám- és cégfelirat óriási mennyiségben van, még világítanak, villognak is, de ki tudja elolvasni?





A televízió három csatornájának összműsora napi 24 órára rúg. Magam is meggyőződtem róla, hogy óriási az újságforgalom - rengeteg ember olvas az utcán és a nyilvános helyeken.





Kairó az ország ipari központja is. Nyomdaipar, hajó- és vagongyár, vas- és acélmű, autógyáraival.







És megérkezünk a Citadellához. 1176-ban építették a kis piramisok köveit használva fel alapanyagul. A Főtérre két nagy kapun lehet bejutni. Itt épült az Alabástrom mecset, amit Mohamed Ali épített. Nem csupán a mesés fellegvárat hagyta az utókorra, hanem az egyik leghátborzongatóbb történetet is. Itt hajtotta végre ugyanis a történelem egyik leggyorsabb és legkönyörtelenebb államcsínyét 1811. március 1-jén. Ünnepi lakomára hívta meg a szultánok hűbéreseit, a mamelukokat és azok hozzátartozóit. A családias összejövetel közben egyszer csak előrontottak a házigazda bérgyilkosai, s percek alatt 480 embert öltek meg. A legenda szerint egyvalakinek sikerült megmenekülnie úgy, hogy leugrott a várfalról, és pontosan a saját lova mellett ért földet. Ám hiába pattant nyeregbe, hogy elvágtasson, Mohamed Ali már rendelkezett a sorsáról: bármi áron elfogni, fejét beszolgáltatni Kairónak!






A Citadelláról ragyogó kilátás nyílik a fővárosra. Tiszta időben el lehet látni egészen a piramisokig, jól látszik Sakkara és Gizeh, alattunk az egész város, mely háztömegeiből kiemelkednek és festői látványt nyújtanak a mecsetek különböző stílusban épült díszes minaretjeivel.







Miközben visszaindultunk a szállodába, megakadt a szemünk ezen a két mohamedán férfin, akik egymás kezét fogva haladnak. Nos, ez itt a barátság jele.





A járdán üldögélt. Szegénynek és öregnek tűnt, összességében elesettnek. Az ember megindult a látványán. Odamentünk hozzá, de sajnos nem volt közös nyelv, beszélgetni nem tudtunk. Ám amikor megláttuk a kezén az értékes gyűrűket, már nem tudtuk, mit gondoljunk...





A restaurant a szállodánk legfelső emeletén volt. Hatalmas tolóajtón lehetett kijutni a teraszra, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a városra. A rádió és televízió épületét minden falatnál megcsodálhattuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése