2014. augusztus 11., hétfő

Enteriőrök IV

Bepillantani mások otthonába, más kultúrák által kialakított belső terek hangulatába, mindenképpen izgalmas. Ezúttal a szerző olyan képeit válogattuk össze, melyeken "nem  hétköznapi" emberek otthonai láthatók, s természetesen a jegyzeteket ezúttal sem hagytuk el. Ha a címként jelölt ország vagy város nevére (mely minden esetben egy linket tartalmaz) klikkel, a teljes fejezet, melyben a fénykép szerepel, megjelenik. Nem egy így megnyitott fejezet több képet és részletesebb leírást is tartalmaz a témában.
.
.
.
A Rubens-házban minden úgy van elhelyezve vagy úgy maradt, ahogyan a művész halálakor volt. Mindenütt szobrok és festmények. A háznak két szárnya van: a baloldali flamand stílusban épült és itt találhatók a lakószobák. A jobboldali szárny már a túláradó barokk jegyében készült, itt volt a műterem is. Az ebédlő ma is olyan, mint a mester életében volt. Nemcsak étkezésre használta, de itt fogadta a barátait is.
.
.
.
.
Látogassuk meg a festőfejedelem, El Greco házát. Az épület egykor a zsinagógával együtt Samuel Levi birodalmához tartozott. És hogy ki volt ő? Kegyetlen Péter király zsidó kincstárnoka. Az irigység már akkortájt is bosszút szült! És miután a kincstárnokot ugyancsak gazdag embernek tartották, amikor kegyvesztetté vált, nehéz sors várt rá. Hogy micsoda? A szokásos üldözés és bebörtönzés. El Greco házában volt a műhelye, és a hozzá csatlakozó múzeum is itt látható. A műteremnek jelzett emeleti szobában az állvány mintha csak arra várna, hogy Greco mester leemelje róla az elkészült vásznat. Ecsetek, paletták, korabelire maszkírozott festékes csészék mind-mind ott állnak - elvileg a munkához előkészítve. A kis kertben fenséges virágillat fogad: leanderek vörös és fehér pompázatúak, a büszke pálmák között pedig a római párkányra könyökölhetsz a korabeli kis oszlopok között. Ugyan hova vezet a patio oldalán a rejtett pincelejárat? Samuel Levinek és utódainak alkimista műhelyébe! Ha volna időnk, ez egy külön sztori lehetne... 
.
.
.

.
Stradfordban van a ház, ahol Shakespeare született 1564. április 23-án, de ugyancsak ebben a városban halt meg 52 éves korában egy vidám mulatság után, melyen íróbarátaival együtt vett részt. Ha belépünk a házba és körüljárjuk a szobákat és a konyhát, több mint 400 esztendő távlatában találjuk magunkat. Az épület két külön részből állt, az egyik volt a lakás, a másik a költő apjának kesztyű- és gyapjúkereskedése.
.
.
.
.
A Louvre-ban 200 ezer kép és műtárgy van. Ezek egyike Ingres (1780-1867): A fürdőző Valpincon. A turbános nőalak festménye megihlette Man Ray-t, aki a fotójának az Ingres hegedűje (1924) címet adta, s szintén egy turbános, ruha nélküli hölgyet ábrázol.
.
.
.
.
Nagyszerű élményt nyújtott a híres Tretyakov képtár megtekintése. Csak orosz festők képei vannak kiállítva. A képtárat Tretyakov kereskedő alapította 1856-ban, majd Moszkva városának ajándékozta. A képtár tulajdonában 40 ezer kép van, de csak 3500-at állítottak ki. Laktinov / Александр Иванович Лактионов (1910-1972): Levél a frontról.
.
.
.
.
Nini! A vásárcsarnok kijáratánál egy arab család. Közéjük állok, nem tiltakoznak.
.
.
.
.
A letelepedő beduinok az 1800-as évek második felében sejkeket választottak, akik egy-egy terület urai lettek. Ők aztán maguk között elnököt választottak. Az Egyesült Arab Emirátusok 7 sejkségből áll. Annak idején a beduinok szabadon éltek, pogányok voltak és korlátozás nélkül űzték a kereskedelmet, a halászatot és a vadászatot. Számos jelenetet láttunk a múzeumból életükről.
 .
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése