2014. augusztus 25., hétfő

Egyiptom III/3b

AZ ELSŐ UTAMRÓL EGYIPTOMBAN (1971)
Kairó a minaretek városa




Nincs még egy muszlim város, ahol a legkülönbözőbb korokhoz és stílusokhoz tartozó muszlim "templomtornyoknak" ilyen nagy számát és változatosságát találnánk. Az arab szónak, manárának, amelyből az európai nyelvek minaretje alakult, érdekes története van. A szó alapjelentése az a hely, ahol a tűz ég. Egyiptom meghódítása idején az arabok az ókori világ hét csodája közül számon tartott alexandriai világítótornyot, a Pharoszt nevezték manárának. A Pharosz a VII. században még állt, csak később döntötte romba egy földrengés. Amikor évtizedekkel a hódítás után mecsetjeikhez tornyokat kezdtek építeni, a tornyok analógiásan kapták meg a manára nevet.





Az Ibn Tulun mecset a tulunidák idején a IX. században épült még "primitív" stílusban. A minaret feljárata kívül van, az építtető kívülről csavarta a kezében a papírt - szórakozottan. Hatalmas nyitott udvara ötös oszlopsorral díszített. Középen a fürdő-épület látható.





A Hasszán szultán mecset a XIV. századból származik és az arab építőművészet egyik legjelesebb alkotása. A kupolája 55 méter magas, a minaret pedig 86 méter, mely Észak-Afrikában a második legmagasabb. Hasszán mameluk volt, aki 14 éves korában került trónra. Testvére bezáratta, majd kiszabadult és 7 esztendeig építtette a mecsetet. Mellette az El Rifai mecset, mely 1912-ben épült gazdag kiképzéssel.





A Hasszán szultán mecset mosakodókútja. Az udvarban fedett fülkék korán feliratokkal díszítve. Bronz kapuin ezüst berakások vannak és nagyszerű kilátás nyílik róla a Citadellára.





Régen egyetem volt a Hasszán-Szultán mecset, a háttérben még láthatók a régi padok. Arab nyelvet, teológiát, mohamedán jogot tanítottak annak idején, ma oktatás már nem folyik itt.





A Hasszán-Szultán mecset és az El Rifai mecset naplemente után.





Az Al Azhar mecset és Iszlám Egyetem 988 óta a legjelentősebb iszlám egyetem, évente 25 ezer hallgatóval, mely az egész iszlám világot képviseli. Híres könyvtárában 20 ezer régi, kézzel írott könyv található. Hat portálja, 140 márványterme és 5 minaretje van.






Az Al Azhar mecset udvarán tanulnak a diákok. A mecsetben folynak a szemináriumok, a hallgatók körülülik a tanárokat és élénk purparlé folyik. Itt-ott vitatkozó diákcsoportok, másutt imádkozó muzulmánok teszik teljessé a képet.





A tanulmányi idő 15 év elemitől egyetemig. Még az épület tetején is könyveikben elmélyült diákokat látni. Ez a leghíresebb mohamedán egyetem, a világ minden részéből jönnek ide tanulni, jórészt teológiai előadásokat hallgatnak.





A mecsetben folyik a konzultáció. Hogy ne zavarjam őket, igyekeznem kellett a fotózással, nemigen volt idő sokat állítgatni a gépet.





Az épületben gyönyörű oszlopsorok vannak, hozzávetőleg 300 oszloppal. Nevét Mohamed próféta lányáról, Fatima az-Zahraról kapta.





Ahogy haladunk, Kairó modern minaretje látszik, egy 180 méter magas várostorony Gezira szigetén. Az 1961-ben készült objektum tetején étterem van, ahonnan pompás kilátás nyílik a városra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése