2013. március 12., kedd

Uniformisok II. (Ázsia)

Egyenruhák és egyenruhások Ázsia különböző országaiból - a teljesség igénye nélkül. Ha az alcímekre ráklikkel, a teljes fejezet, melyben a kép szerepel, megjelenik.





Delhi ékessége a Vörös Erőd, mely palotái nagyon hasonlítanak az agraira. A bejáratot katonák őrzik.




 Megbámultuk a vidám öltözetű marcona katonákat, majd pedig búcsút vettünk kényelmes szállodánktól, az Ópapától, s már csak egy régi és a mai fővárosban fogunk látogatást tenni.

 




Sajnos a Szentföldön ma sem hallgattak el a fegyverek. Mindenütt katonák vigyázzák a rendet és a nyugalmat.



 

Elmegyünk a királyi palotába. Ma is itt él a király, Norodom Szihamoni. Szigorú katona vigyázza a bejáratot.




Malajzia különleges szövetségi rendszerű állam: 13 tagállama van, mindegyiknek van saját alkotmánya, államfője valamint Gyűlése. Kilenc tagállamnak van szultánja, melyek közül 5 évenként választanak egyet, és ő lesz a király 5 évig. A képviselőháznak 180 tagja van. A királyi palota előtt álló katona még a palota udvarára se engedett be bennünket.





Amikor felmentünk az Emlékműhöz, az óriási falfestmény nézegetésekor önkéntelenül is a Feszty-féle hatalmas körkép jutott eszembe a magyarokéhoz hasonló figuráival. Meg a régmúlt Mongol Birodalom, mely rettegésben tartotta a világot. 1206-ban választották Dzsingisz kánt minden mogulok nagykánjává, aki mindenekelőtt újjászervezte a hadsereget, katonáit tizedekbe, századokba, ezredekbe és tízezredekbe osztotta. A leigázott népeket mind besorozta csapatai közé, de a vezetést rokonainak biztosította. Külön testőrséget szervezett és törvényt adott a nomádoknak. És e birodalom, mely 1240-ben Muhi puszta mellett a magyar seregekre is megsemmisítő csapást mért, mely hordái Japántól Egyiptomig és Kínától Magyarországig leigázták az ottlakó népeket, hamarosan maga is idegen megszálló igájába került.

Omán
.


A kapunál fegyveres őrség. Mellette feszít a feleségem. A zordon katona keményen állja a sarat, miközben honleányaink sorjáznak előtte egy-egy fénykép erejéig. Bent nagyon barátságos a környezet, körülnéztünk.



 Nem nagy a forgalom - mintha unatkozna a közlekedési rendőr...


Perzsia (2)



Amikor egy-egy tartomány határát átléptük, egy ilyen "határőr" lépett fel a kocsinkba ellenőrizni az utasokat. Egyik ilyen alkalommal látta, hogy néhány hölgy fejfedő nélkül tartózkodik az autóbuszban. Miután körülnézett, azonnal le is ugrott a járműről, mert ennek az istentelenségnek nem kívánt szemtanúja sem lenni! Csak akkor nyugodott meg, amikor az iráni vezetőnk tájékoztatta, hogy kizárólag a buszban vannak fejfedő nélkül honleányaink. Külföldiek vagyunk és nem iráni állampolgárok. Ez felmentett bennünket, némiképp magyarázattal szolgált igazhitű ellenőrünknek, aki engedélyt adott a továbbutazásra. Ő teljesítette a kötelességét. Allah akbar!




Megnézzük a látványos, zenés őrségváltást.


 Ho Shi Minh mauzóleumába nem lehetett rövidnadrágban bemenni. Végignéztük hát az őrségváltást, amit az elegánsan fehérbe öltözött katonák igen fegyelmezetten, impozánsan hajtottak végre. Az elnök 1969. szeptemberében halt meg, majd a testet bebalzsamozták, és ezt a hatalmas mauzóleumot építették számára. A háború 1973. január 27-én fejeződött be, ő már nem érte meg a győzelmet. A tetemet időnként Moszkvába viszik, ahol reparálják.





A tisztiiskola növendékei is fegyelmezetten várják, hogy bemehessenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése