A szarvasmarhák kokcidiózisa

ÚJABB HATÉKONY ELJÁRÁS A SZARVASMARHÁK KOKCIDIÓZISÁNAK LEKÜZDÉSÉHEZ

A kokcidiumok, ezek a parányi kórokozók számos állatfaj nagyon súlyos megbetegedését, sőt elhullását, valójában nagyfokú gazdasági veszteséget okozhatnak. A csirkéknél, valamint a házinyúl- és sertésállományokban okozott megbetegedésekről, az okozott veszteségekről, a betegség oktanáról, a gyógykezelésekről, valamint a bántalom megelőzési lehetőségeiről a Kistermelők Lapja régebbi számaiban már részletesen beszámoltunk.

Nem szóltunk azonban ez ideig a szarvasmarhák, főleg pedig a borjak kokcidiumos fertőzöttségéről, pedig a bántalom a borjakban is nagyfokú veszteségeket okozhat. Ez súlyos klinikai tünetekkel, csillapíthatatlan, sokszor véres hasmenéssel, étvágytalansággal és a fejlődésben visszamaradottsággal jár.

A betegség gyakoriságára utal, hogy egy hazai felmérés során, amikor egy véletlenszerűen kiválasztott hazai szarvasmarha-telepen vizsgálatokat végeztek a kokcidiózisos fertőzöttség megállapítására, a telepek 74%-ában találtak Eimeria oocisztákat. A patogén Eimeria bovis és Eimeria zuernii fajok közül legalább egy jelen volt minden vizsgált telepen, és 118 (48,2%) állat bélsarában voltak kimutathatók.

A bántalom nemcsak hazánkban, de világszerte előfordul. Jelentőségére utal, hogy már több mint két évtizeddel ezelőtt világszerte 700 millió dollárra becsülték a gazdasági veszteséget (FITZGERALD, 1980), de napjainkban a kokcidiózis kártétele feltehetően jelentősen meghaladja a fenti értékeket.

Ezt bizonyítja a közelmúltban lezajlott eset is, amikor egy csaknem másfél ezer egyedből álló hazai szarvasmarha-állományban, annak felismeréséig és a hatékony gyógyszer gyógyító és megelőző alkalmazásáig súlyos gazdasági veszteséget okozott a fertőzöttség. A borjak a fejlődésben elmaradtak, étvágytalanná váltak és súlyos hasmenés lépett fel az állományban.

Tudni kell, hogy többféle egyéb betegség is okozhat hasonló tüneteket a borjak között, melyeket baktériumok – és itt mindenekelőtt meg kell említeni az Esherichia coli okozta hasmenést – vagy éppenséggel vírusok idéznek elő. Az elmondott tünetek észlelésekor mindenekelőtt ezekre a nagyon gyakran előforduló bántalmakra szoktunk gondolni, és legkevésbé a kokcidiózisra, pedig amint látjuk ez a parazita is hasonlóan súlyos veszteségeket okozhat.

Miután az említett gazdaságban az antibiotikumok hatástalannak bizonyultak, a kezelő állatorvos elvégeztette a kokcidiumos fertőzöttség megállapítására irányuló laboratóriumi vizsgálatot. Ennek során derült ki, hogy a fiatal borjak között fellépett súlyos gazdasági veszteséget, sőt elhullásokat is okozó bántalmat a patogén kokcidiumok által okozott fertőzés idézte elő.

A kezelő állatorvos az egész állományt megkezelte egy újabban forgalmazásra került hatékony gyógyszerrel (Baycox), mellyel nemcsak azt érte el, hogy a klinikai tüneteket mutató állatok meggyógyultak, de megszűnt az elhullás, és ami gazdasági szempontból ugyancsak rendkívül fontos, a súlygyarapodás is az elvárható, kívánt mértékűre emelkedett. A kolléga szóbeli közlése szerint az előny 163g / nap volt a súlygyarapodást illetően – a gyógyszerelés után – és elmondta, hogy egy borjú kezelési költsége átlagosan 1939 forintot tett ki.

MIT KELL TUDNI A KOKCIDIUMOKRÓL?

A kokcidiumok apró, spórás véglények, melyek a háziállatok belének, epeutainak és veséjének hámjában élnek. A kokcidiumos fertőzöttség igen gyakori, alig van juh, sertés, szarvasmarha, házi- és vadnyúl vagy baromfi, amelynek bélsarában – legalábbis elvétve – ne lehetne néhány oocisztát találni. Súlyosabb megbetegedések leginkább csak fiatal állatok között és bizonyos segítő körülmények behatására jelentkeznek.

A kokcidiumok fejlődésében az ivaros és az ivartalan szaporodás váltakozik. A bélsárral kiürült oocisztákban („peték”) elegendő meleg, nedvesség és oxigén jelenlétében sporociszták, majd ezek hasadása után sporozoiták fejlődnek.

Ha az ilyen módon sporulált oociszta takarmánnyal vagy ivóvízzel a gazdaállat emésztőcsövébe jut, az oociszta burka felnyílik, a kiszabadult sporozoiták behatolnak a bél nyálkahártyájának a hámsejtjeibe, ahol kerekded képletekké, schizontákká alakulnak.

A schizonta csakhamar több, esetleg sok száz apró részre, merozoitára hasad, amelyek kirajzanak a közben tönkrement hámsejtekből a bél üregébe. Ez az ivartalan szaporodás vagyis schizogonia, mely az Eimeria fajokkal történt fertőzés esetén gyors, ugyanis az első schizogonia időtartama 24-60 óra.

A merozoiták behatolnak a szomszédos nyálkahártyarészek hámsejtjeibe, ahol belőlük újra schizonta, ebből pedig ismét számos merozoita keletkezik. Az egész schizogoniás folyamat több napig is eltart, majd ez az ivartalan szaporodás néhány ízben megismétlődik.

Ezután a merozoitáknak csak kis része folytatja a schizogoniát, túlnyomó része ivaros egyeddé alakul. Egyesek nagy, kerekded makrogametocitává, mások pedig jóval kisebb mikrogametocitává alakulnak.

Ezekből lesz a makrogameta, a női gameta, ivarsejt, valamint hasadás útján számos, a bél üregébe kirajzó mikrogameta, hím gameta képződik. A makrogametából a mikrogametával való megtermékenyülés után képződik az oociszta, mely a bélsárral a külvilágra ürül.

A KÓROKOZÓ

A szarvasmarhákban talált Eimeria fajok közül a legnagyobb kórokozó képességgel rendelkező legfontosabb fajok az Eimeria zuernii és az Eimeria bovis, melyek legfőképpen a fiatal szarvasmarhákat betegítik meg 3 hetestől 12 hónapos korig.

A parazita fertőzőképes alakja az oociszta, amely a beteg és a fertőzést tünetmentesen hordozó szarvasmarhák bélsarával kerül a külvilágra.

Az oociszta rendkívül nagy ellenálló-képességgel rendelkezik, nedves és hűvös helyeken hosszú ideig is fertőzőképes maradhat.

Amint arról már részletesebben is szó esett, miután a borjú szájon át felvette az oocisztát, bélcsatornájában 3-5 nap alatt sporozoiták szabadulnak fel, melyek azután behatolnak a gazdasejtbe és számos alkalommal ivartalanul osztódnak. Eközben minden utód egy másik bélhámsejtbe jut, majd ez a ciklus többször megismétlődik. A parazita-stádiumok megsokszorozódása miatt nagyszámú bélhámsejt elpusztul.

Mintegy 16 nap elteltével az ivartalan ciklus leáll, és a vastagbélben kezdetét veszik a hím- és női ivarsejtek keletkezése. Miután pedig a hímivarsejt megtermékenyíti a női ivarsejtet, egy oociszta jön létre, amely néhány nap múlva kiszabadul a felrepedő hámsejtből és a bélsárral a külvilágra ürül.

Oociszták ezrei ürülhetnek egy fertőzött állat bélsarával, melyek mindegyike érett állapotban 8 fertőzőképes sporozoitát tartalmaz.

A praepatens időszak (= a nyilvánvaló válást megelőző szakasz, vagyis az az időszak, amelyben az élősködők érése, fejlődése folyik, és amely befejeztével a fertőzés, esetünkben az oociszták kimutathatóvá válnak, majd a fertőzés patenssé, vagyis nyílttá, nyilvánvalóvá alakul) az Eimeria bovis esetében 17-22 nap, az Eimeria zuernii fertőzés során pedig 16-19 nap. Ennek a kezelések szempontjából is jelentősége van.

A FERTŐZŐDÉS

Az oocisztáknak az állatok környezetében való feldúsulásához a mínusz 7 és plusz 37°C közötti hőmérséklet a kedvező. Igaz, hogy sporulálatlan formában a kiszáradást nehezen tűrik, de a sporulált oociszták megfelelő körülmények között akár hónapokig is életképes, fertőzőképes állapotban maradhatnak.

A fogékony állatok a sporulált oocisztákkal szennyezett takarmány vagy ivóvíz elfogyasztása során, vagy a borjúnevelők berendezési tárgyainak nyaldosása folytán, esetleg legelés közben fertőződhetnek.

Leginkább a nedvesebb, mélyebb helyeken való legeltetés során következik be a fertőzés, vagy akkor, ha az állatok a legelő mélyedéseiben összegyűlt vízből isznak.

Az istállófertőzés bekövetkezhet akár úgy is, hogy a hasmenéses állatok mögött szétfröccsenő bélsár szennyezi az almot, és a szomszédságban levő takarmányt, vagy akár ha a trágyahordásra használt villával takarmányoznak.

TÜNETEK

Amint már említettük főként a fiatal szarvasmarhák betegszenek meg 3 hetestől 12 hónapos korig. A kokcidiózis súlyossága több tényezőtől is függ. Ezek közé tartozik a borjak által felvett oociszták száma, az állat életkora, valamint hogy melyik kokcidium faj támadta meg az állatot.

A bántalom tünetei: bágyadtság, étvágytalanság, fokozott vízfogyasztás, lázas állapot. Nagyon gyakori a hasmenés, mely súlyossága változó, nevezetesen a híg, vízszerű bélsár ürítésétől a véres hasmenésig terjed. A hasmenés bűzös, a bélsárban gyakran vércsíkos, véres-nyálkás cafatok ürülése látható, amely szennyezi a farok és a far bőrét is.

A kokcidiózisban beteg állatok a vastagbél és a végbél irritációja miatt gyakran görcsösen erőlködve próbálnak bélsarat üríteni. A tenesmus (=erőlködés) következtében néha végbélelőesés és elhullás is bekövetkezhet. Akár exszikkózis (=kiszáradás) senyvesség is bekövetkezhet.

A túlélő állatok testsúlya egyéves kor után átlagosan akár 22-27 kg-mal is kisebb lehet.

A betegség rontja a felnőtt állatok későbbi reprodukciós teljesítményét és tejhozamát is.

A kokcidiumok súlyos elváltozásokat idéznek elő a bél nyálkahártyájában, a bélben előidézett károsodás pedig utat nyitnak a másodlagos baktériumos fertőzések során a kórokozók behatolására.

A kokcidiózis enyhe eseteiben jelentkező hasmenés csak enyhén vagy egyáltalán nem véres. Az ilyen esetekben jelentkező étvágytalanság kondícióromláshoz és növekedésbeli visszamaradáshoz vezet.

MIT LÁTUNK A BONCOLÁSKOR?

A vastagbelekben és különösen a végbélben a tartalom híg, esetleg habos, szürkésvörös vagy barnásvörös, máskor véres, nyálkás nagyobb alvadékokkal. A béltatalom rendszerint igen bűzös, sokszor eves szagú. A vastagbelek hátulsó szakaszában és a végbélben a nyálkahártya duzzadt, kipirosodott.

A hurutostól a diphteroidig fokozódó súlyosságú bélgyulladás (diphteroid = a fibrines gyulladás mélyre terjedő formája), a nyálkahártya megvastagodása, eróziója (=kimaródás), gyakran pontszerű, esetleg kiterjedt vérzések figyelhetők meg.

A nyálkahártya hám- és mirigysejtjei elhaltak, és a szövettani vizsgálat során a kokcidiumok fejlődési alakjai (schizonták, merozoiták, gamoniták, oociszták tűnnek szembe.

ORVOSLÁS – VÉDEKEZÉS

1. A BAYCOX BOVIS nevű készítmény 3 ml/ttkg mennyiségben szájon át adagolva csökkenti az oociszták ürítését és a hasmenéses gondokat. Megszakítja a kokcidiumok fejlődési ciklusát és elősegíti a betegek felépülését.

2. A prepatens időszak alatt végzett kezelés meggátolja a klinikai tünetek megjelenését.

3. Ajánlatos egy csoport minden egyes állatát egyidőben kezelni.

4. Nagyon fontos, hogy az állatok takarmányozási igényét maradéktalanul kielégítsük, és gondot fordítsunk a megfelelő vitaminellátásra.

5. A gyógyszeres kezelés mellett nagyon fontos a jó higiéniás körülmények biztosítása (takarítás, fertőtlenítés stb.) és a zsúfoltság megszüntetése.

6. Figyelemmel kell lenni az elősegítő tényezőkre, melyek a betegség fellépésében szerepet játszhatnak (átcsoportosítás, szállítás, takarmány-változtatás, időjárási tényezők stb.).

7. A véres hasmenés csillapítására palliatív (=a betegségi tüneteket enyhítő) kezelést is célszerű alkalmazni (adstringens stb.).

MIKOR KELL GONDOLNI A KOKCIDIUMOS FERTŐZÖTTSÉGRE?

1. Amikor az előbbiekben leírt klinikai tünetek mutatkoznak, főként a fogékony korcsoportban.

2. A bántalom antibiotikumos gyógykezelésre nem reagál.

3. Gyenge a súlygyarapodás, száraz, durva az állatok szőrzete.

A kórokozó kokcidiumok kimutatása a bélsárból történik, mely során a végbélből állatonként legalább 1 dkg mennyiséget kell a laboratóriumba küldeni.

A fertőzöttség megállapításával és a gyógyszerezéssel kapcsolatban a kezelő állatorvos utasítása szerint kell eljárni.

A kokcidiózis súlyos gazdasági veszteséget okozhat, érdemes rá odafigyelni!

(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2007-ben.)