2013. augusztus 4., vasárnap

Mi okozhatja a sertés gyomorfekélyét?


A levél Nagykanizsáról érkezett. „Tisztelt Doktor úr! Igaz, hogy a baj már bekövetkezett, mert az ellés előtt álló vemhes kocám elhullott, de több sertésem is van, szeretném a tanácsát kérni – ha lehetséges –, hogy mi okozhatta a koca hirtelen elhullását?
Az utóbbi napokban csökkent a koca étvágya, de mivel más tünetet nem láttam, ezt a nagy melegnek tulajdonítottam. Egyik reggelre azonban az állat egyszeriben megsápadt, kifehéredett, csak ösztökélésre sikerült felkeltenem, semmit nem evett, viszont többször is néhány golyónyi, szurokfekete bélsarat ürített. Mivel nem volt láza, gondoltam, ha a következő napra nem javul, hívom az állatorvost.
Sajnos erre már nem került sor, mert a koca másnapra elhullott. Amikor felbontottam, a gyomra tele volt vérrel. Alaposabban megnéztem, hogy honnan eredhetett a vérzés, és ekkor a gyomor falában egy kb. 6 cm-es „sérülést” találtam.
Ami a takarmányozását illeti, az utóbbi időben felerészben kocatápot és felerészben finomra őrölt kukoricadarát kapott. Az a kérdésem, hogy mi válthatta ki a hirtelen „bevérzést”, és hogyan lehet az ilyen bajt megelőzni? ...”
Bár a pontos diagnózist csak a koca helyszíni vizsgálatával, illetve boncolásával lehet kimondani, leírása alapján mindenekelőtt az özofageális („nyelőcsői”) gyomorfekélyre kell gondolni, melynek Olvasónk esetében a nagyon gyorsan lezajló formája okozhatta az állat hirtelen elhullását.
Tekintettel arra, hogy a sertés gyomorfekélye – különböző megjelenési formákban – nagyon gyakori, és nagyon sok veszteséget okozó bántalom, bizonyára közérdeklődésre tarthat számot sertést tartó gazdatársaim körében az ismertetése.
A SERTÉS ÖZOFAGEÁLIS GYOMORFEKÉLYE
A betegséget a gyomor nyelőcsői részén kifejlődő, a hámnak parakeratózisszerű megvastagodása, majd ott különböző méretű, éles határú, kerekded vagy ovális alakú, egy vagy több kimaródás a nyálkahártyán, illetve fekély jellemzi. A fekélyek esetenként nagyobb területeken összefolynak.
A betegség jelentőségét az adja, hogy a gyomorfekélyes sertések rosszul értékesítik a takarmányt, fejlődésük lelassul, csökken az átlagos napi testtömeg-gyarapodás és meghosszabbodik a hízlalási idő.
Esetenként nem hanyagolható el az a veszteség sem, amely abból adódik, hogy a gyomornyálkahártya vérereinek a sérülése következtében hirtelen belső elvérzés és gyors elhullás következik be.
A szakosított sertéstelepeken az egészségesnek látszó állatok 10-15%-a is szenvedhet a betegségben. Azokban az állományokban, ahol igen sok a rosszul fejlődő, és kedvezőtlen takarmányértékesítő egyed akár 50-60%-os előfordulása is lehetséges (HORVÁTH).
MI OKOZHATJA?
Ez idő szerint nem teljesen tisztázott, komplex oktanú bántalom, mely kialakulását számos hajlamosító tényező segítheti elő.
1. A bántalmat granulációs betegségnek is nevezik, mert a granulált tápot fogyasztó sertésekben gyakrabban lép fel a betegség. Ezt főként a granulatum készítésekor alkalmazott erős hőhatásra vezetik vissza, mely megváltoztatja az alaptakarmány összetevőinek részecskenagyságát.
2. Minél finomabbra őrölt takarmányt esznek a sertések, annál nagyobb a fekélyképződés lehetősége. A takarmány részecskéinek a csökkenése ugyanis növeli a gyomornedv mennyiségét, a pepszinaktivitást.
3. Egyes megfigyelések szerint az etetés módja is befolyásolhatja a fekélyképződést. Úgy találták, hogy a szárazdarás etetés során gyakrabban fordul elő, mint a nedves takarmányozás során.
4. A takarmány nyersrost-hiánya is növeli a hajlamosságot.
5. A padlóról való etetés is kedvezőtlen hatású
6. Az ivóvízellátás zavarai ugyancsak hajlamosítanak a fekélyképződésre.
7. A stressz-hatásoknak szintén jelentős szerepet tulajdonítanak a betegség fellépésében (az állatok gyakori zaklatása, szállítása, ellés okozta terhelés stb.).
8. Ismételten megfigyelték a tartástechnológiai ártalmak, így a zsúfolt elhelyezés, szűk férőhely, elégtelen etetőtér stb. elősegítő szerepét.
9. A hirtelen időjárás-változásokkal, frontbetörésekkel párhuzamosan többször is észlelték az elhullással járó heveny esetek fellobbanását.
10. A hiányos aminosav- vagy vitaminellátottság (A, B, C, D, E-vitamin) is szerepet játszhat a betegség súlyosbodásában.
11. Ugyancsak elősegíthetik a fekélyképződést a romlott, avas, gombákkal stb. szennyezett keveréktakarmányok.
TÜNETEK
A betegség többféle formában is mutatkozhat:
1. A nagyon gyorsan lezajló esetekre jellemző a hirtelen belső elvérzés.
2. A heveny forma során az állat étvágytalan, sápadt, vérfogyottnak látszik. A gyomorban lezajló fájdalmas folyamatok következtében a beteg sertés a fogát csikorgatja, üres rágómozgásokat végez, olykor öklendezik. Máskor nyugtalan, lefekszik, felkel, arcával a talajhoz támaszkodik. A gyomorból származó vér a bélsarat kátrányszerűvé festi.
3. Félheveny esetekben a tünetek enyhék! Szeszélyes étvágy, vérfogyottság, a fejlődésben elmaradás, olykor sötét bélsárürítés mutatkozik.
4. Idült, egészen enyhe esetekben mindössze a gyenge fejlődés, és időnként a kemény, bogyós bélsárürítés ad gyanút a betegségre.
Ez a kórforma a leggyakoribb, és ez okozza a legtöbb gazdasági veszteséget is, mert csökken a fajlagos takarmány-felhasználás, a napi testtömeg-gyarapodás, ugyanakkor meghosszabbodik a hizlalási idő és veszteséges lesz a sertéstartás.
TEENDŐK A BETEGSÉG LEHETŐ MEGELŐZÉSÉRE
Előre kell bocsátani, hogy a sertések gyomorfekély betegségének gyakoribb előfordulása az állatok kedvezőtlen tartási-, takarmányozási körülményeire hívja fel a figyelmet. Mik tehát a teendők a betegség lehető megelőzésére?
1. Kerülni kell a zsúfolt elhelyezést.
2. Megfelelő méretű etetőhelyről kell gondoskodni.
3. Lehetőleg ne alkalmazzuk az ún. padlóetetést.
4. Nem szabad az abraktakarmányt hosszabb időn át túl magas hőfokon kezelni.
5. A szemestakarmányt ne őröljük túl apróra. Megállapították, hogy az egy mm alatti részecskenagyságú takarmány etetésekor gyakrabban lépett fel a betegség.
Jó hatású a takarmányba 3-6%-nyi arányban bekevert lucernaliszt, mely nemcsak a rost-tartalmát, de karotinoid-tartalmát is növeli.
Kedvező hatású a takarmány élesztősítése (B1-vitamin). Naponta és sertésenként 5 dkg takarmányélesztő adagolását javasolják.
Keverjünk az abrakhoz aminosav-kiegészítőket (Biometin, Biolizin).
Nemcsak hazánkban, de külföldön is (Japán, akkori Szovjetunió) kedvező eredményeket értek el az U-vitamin (S-metil-metionin) takarmányba keverése után. Forgalmazásával kapcsolatban tessék kikérni a kezelő állatorvos tájékoztatását.

 A gyomorfekély tünetei: sápadtság, étvágytalanság, olykor öklendezés.




(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2009. októberében.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése