India IV/2b

INDIAI ÚTIALBUM 1974.

A mesés szári

A szárit mindenképpen indiai jelképnek tekinthetjük, s (ha a lehető legegyszerűbben kívánjuk megfogalmazni) tulajdonképpen egy textíliacsík.

A mutatós, kacér mégis mindent eltakaró ruhadarab Indiában a legelterjedtebb női viselet. Nagy keletje van még például Nepálban, Malaysiában, Sri Lankán.

Nem varrják az anyagot, hanem pusztán magukra tekerik.

Eredete mitológiai történet, mely szerint a gyönyörű Draupadi csak úgy tudta megőrizni ártatlanságát a kéjsóvár udvarlóktól, hogy Krisna egy végtelen hosszú szárit ajándékozott neki, s így azok nem tudtak hozzáférni.

A szári hagyományos földműves viselet. Mérete körülbelül 6-9 x legalább 1 méternyi pamut vagy selyem. Szoknyaként különféle módokon, stílusokban kötik a derekukra.

A modern korban kiegészítették a viseletet egy alsószoknyával és egy kis blúzzal. Annak idején a felsőtestet semmi nem takarta. Mielőtt hozzálátunk a szárival való "bajlódáshoz", először is fel kell venni tehát a rövidke felsőt (Cholie blouse) és az alsószoknyát (petticoat).

Az idősebb nők nem hordják a két kiegészítőt, így oldalról egészen be lehet látni a ruhájuk alá.

Rendkívüli előnye, hogy igazából csak egy méretben van, akár teltebb, akár karcsúbb a hölgy, mindenképpen illik rá. Mivel tulajdonképpen a test "méretezi be", ezért nagyon kényelmes.

Hátránya, hogy a forró Indiában óriási méretű ruhaanyagot kell cipelnie a nőnek magára csavarva, s mivel hosszú, esős időben nem praktikus.

Nem csak a hagyományok tisztelete viselteti a hindu nőkkel a szárit, de ez a ruhadarab arra is alkalmas, hogy a vagyoni helyzetet bemutassa. Mindenki a pénztárcájához mérten öltözködik száriba.

A szárival lehet divatozni attól függően, hogy miből készül. Az árában benne van az anyag szövése, díszítése, s a selyem szárik arany díszítéssel minden képzeletet felülmúló árban vannak.

A szivárvány minden árnyalatában láttunk szárikat, de egyben megegyeztek, mindegyik erős és karakteres színű és/vagy mintázatú volt.

Egy szárit viselő hölgy megpillantásakor talán felvetődik a kérdés, hogy vajon a párja hányszor kerüli meg, mire lekerül róla a ruha. A titok abban rejlik, hogy a textília megfelelő csücskét finoman meg kell fogni, s fél kézzel eredményesek lehetünk, ha a leányt ügyesen megforgatjuk.