2013. december 6., péntek

Közlekedési eszközök II.

Ezúttal (ismét a teljesség igénye nélkül) néhány vízi járművet válogattunk össze a szerző saját készítésű fotóiból, melyek mellől természetesen a képhez tartozó jegyzetek sem maradnak el. Ha az ország, táj, város nevére (mely minden esetben egy linket tartalmaz) klikkel, a teljes fejezet, melyben a fotó szerepel, megjelenik.

.
.
Indulásra kész a vízi taxi, mely átvisz Split városának egyik részéből a másikba a tengeren.
.
.
.
.
Szinte el sem tudjuk képzelni, hogy ezekben a dzsunkákban sokszor többgyermekes családok laknak és egyáltalán hogyan élhetnek ilyen körülmények között... Valaha több mint 200 ezer ember élt ilyen rozzant bárkákban: valóságos bárkaváros volt itt, az ópiumcsempészek búvóhelye és a leánykereskedők vadászterülete.
.
.
.
.
Egyik-másik dzsunkán egy 4-5 tagú család is ellakik. Higiénia és igények nélküli élet ez!
.
.
.
.
A kikötőbe megyünk, ahonnan kirándulást teszünk a híres-hírhedt Malakka-szorosba. Bennünket csak egy kis komphajó vár, de nagyobb gőzösök is horgonyoznak a kikötőben, melyek a távolsági személyforgalmat bonyolítják. Példának okáért a képen látható jármű az innen 100 kilométerre fekvő Szingapúrba megy.
.
.
.
 .
Bábeli hangzavar fogad a hatalmas kikötőben. Óriási a zsivaj, nagy a forgalom. Itt mindenki fut, lohol, kiáltozik a világ valamennyi nyelvén. Szingapúrban évente 40 ezer hajó vet horgonyt, és 200 hajójárat érinti a kikötőjét. Magas fokú gépesített kikötőjében minimális a rakodáshoz szükséges idő. Azért még a dzsunkákhoz hasonlítható, de vitorla nélküli motoros bárkáknak, a tonkanoknak is akad dolguk. Azokról a mély járatú hajókról, melyen nem jutnak a darus rakodókhoz, ezekkel az 50-100 tonnás bárkákkal szállítják partra az árut.
.
.
.
.
Az utolsó nap egy kis bárkába szállunk és körbehajózzuk a szigetet és azokat a kis szigetecskéket, melyek a városállamhoz, Szingapúrhoz tartoznak. Ezek erdővel dúsan benőttek, és a trópusi vegetáció őserdei párás leheletét sugározzák, és annak rejtelmes romantikáját sejtetik. És megelevenedik fantáziámban a történet, amit a maláj vezetőnk elmondott a felhizlalt és megsütött foglyokról. Elképzelem, hogy ezen erdők félhomályos sűrűjében élénk dobpergés és örömujjongás közepette miként is járhattak ünnepi táncot a szilaj őslakók áldozatuk körül, mielőtt lakmároztak belőle. És hogy hol is lehetett a szultán kínzókamrája, amit a Tigris Balzsam Kertben láttunk. A félhomályos, őserdővel borított szigetek rejtelmes látványa felpörgeti az ember fantáziáját. Persze az is lehet, hogy mindez csak legenda... Gyorsan eliminálódik a fantázia életre hívó működésének szörnyű képtermése, amikor visszatérünk a lótó-futó, zajos, emberek sokaságától zsúfolt kikötőbe: a mai világ valóságába.
.
.
.
.
A fagyizás után mintha kicsit jobban éreztem volna magam, vittem hát egy nagy pohárral a nejemnek is. Zsonglőrként mozogtam, mert a hajó ingott, én kissé szédültem, a kabinunkhoz pedig egy szűk lépcsőn kellett lejutni. Persze egyik kezemmel fogtam a korlátot.
Sajnos a feleségem nem tudott felülni, de fekve elfogyasztotta ezt is, meg a később hozott utánpótlást is. Más a hajó megállásáig nem is ment le a torkán, de nekem sem.
Megígértem, hát hoztam le a barátaimnak ugyancsak. A kollégám annyira hálás volt, megígérte, ha a fogaimmal bárminemű baj történik, jöjjek és szeretettel viszonozza "életmentő" jótéteményemet... Hát szegény, ő is ilyen nagy bajban volt.
És eközben mit tudtam csinálni? Körülnéztem a hajó belsejében, és közben gondosan tartottam a tasakot, mely olykor-olykor egy-egy böffentés után szolgálatba került. De ez korántsem olyan kínok közepette történik, mint amikor az ember gyomorrontás után kényszerül megszabadulni a gyomrának terhelő tartalmától. Még egy filmet is megnéztem így a hajón néhány velünk utazó atyafival. A magyar csapatból sajnos senki nem volt ott.
És hogy miféle baj ez a tengeribetegség? A labirintus (belső fülben) túlingerlése, mely hányással, hányingerrel, fejfájással, szédüléssel, depresszióval, olykor hasmenéssel jár. Hát ez gyötört bennünket is. Érdekes, hogy a hajó néhány utasa nem betegedett meg. És most nem a pincérre és a tengerészekre gondolok. A kikötő közelébe értünk. Megáll a hajónk. És ebben a pillanatban megszűnik minden baj egyszerre, hirtelenül! Olyannyira, mintha az előbb sem lett volna semmi probléma! A kishajó már megérkezett, mely bevezet bennünket a kikötőbe.
.
.
.
 .
Nem hiszem, hogy a világban sok helyen létezik hasonló úszópiac, ahol az uszályokról mindenféle áru kapható!
.
.
.
.
Ezek a szigetlakók méltó társaik az észak-európai vikingeknek! Már réges-régen értettek a legkülönfélébb csónakfajták elkészítéséhez a legegyszerűbbtől a legtökéletesebbekig. Olyan csónakokat is készítettek, melyekben akár két-háromszáz ember elfért. Ezek a járművek óránként 15 kilométert tettek meg, sőt a legjobb felépítésűek ennek a teljesítménynek még a kétszeresét is elérték. A csónakot minden hosszabb út előtt nagy gondossággal rendbe hozták. Gerincét cápaolajjal bekenték, a mikronéziaiak pedig vörös festékkel mázolták be.
.
.
.
.
Igaz, hogy Dubai északi és déli városrészét két impozáns híd és alagút is összeköti, de a két part között egész nap fürge vízi taxik, úgynevezett abrák is igénybe vehetők.
.
.
.
.
Valamikor e helyütt a calamai indiánok viskói álltak, majd Pedro de Heredia kormányzó határozta el, hogy erre az ideális helyre kikötővárost épít. A kikötőbe két tengeröblön át is be lehetett jutni. A jobb védhetőség és ellenőrizhetőség szempontjából az angolok az egyiket úgy zárták le, hogy az 1700-as években az alatt egy hatalmas falat építettek. A Boca grande-t elzárták, és a továbbiakban csak a másikon, a Boca csikán lehetett bejutni a hajóknak Kartagéna kikötőjébe. Ma már más világot élünk: a legnagyobb és legmodernebb gőzösök is kiköthetnek itt, és óriási nagy a forgalom.
.
.
.
.
Az Ausztrál Nemzeti Tengerészeti Múzeumba megyünk. Itt áll a kikötőben mementóként a világhírű Bounty hajó, melynek a fedélzetén alaposabban körülnézhetünk, és elmondják a jármű érdekes, nem mindennapi, tragikus történetét, melyről nemcsak könyv, de mozifilm is készült.
.
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése