2013. december 5., csütörtök

Közlekedési eszközök I.

Ezúttal (ismét a teljesség igénye nélkül) néhány nem mindennapi közlekedési eszközt válogattunk össze a szerző saját készítésű fotóiból, melyek mellől természetesen a képhez tartozó jegyzetek sem maradnak el. Ha az ország, táj, város nevére (mely minden esetben egy linket tartalmaz) klikkel, a teljes fejezet, melyben a fotó szerepel, megjelenik. 

.
.
.
A vámvizsgálatig még bőven volt időnk, és addig is nézegettük a már bent álló, óriási gépmadarakat, amint a hatalmas tartálykocsik benzinjét percek alatt kiszippantották. Maradék filléreinken (pénzünket a vámvizsgálatkor le kellett adnunk) megittunk egy feketét, amellyel leöblítettük jó barátom által hozott "tengeribetegség elleni" tablettákat, és most már bátran szálltunk be egy négymotoros IL-18 mintájú óriásgépbe. A gép belülről olyan volt, mint egy szép, nagy, tiszta szoba dönthető támlájú fotelokkal, olyan kis kerek ablakokkal, mint aminőket a hajók kajütjein lehet látni. Azzal a reménnyel, hogy majd a tájat nézegetjük, a szárnyak felett, ablakhoz ültünk.
.
.
.
 .
.
Amikor az ember a nagy magasságban lebeg, önkéntelenül is azt hiszi, hogy igen veszélyes utazáson vesz részt! A statisztika azonban azt mutatja, hogy a gyalogjárás után azonnal a lanovka a legkevésbé veszélyes jármű.
.
.
.
.
A drótkötélpálya indóházánál sorba kellett állnunk, mielőtt fel tudtunk ülni egy kabinra, mely a csúcs felé indul a magasban. A tartóállvány ugyancsak monstrum építmény. Alattunk a táj fenséges látványa tárul elénk. Fenyőerdő felett suhanunk el és magunkba szívjuk a csodálatosan bódító illatot. Előtűnnek a havasok is, mely a mai kirándulásunk végcélja. A Havasok az örök hó világa. Elkápráztató. Eláll a lélegzetünk... Nem mondom, hogy nincs tériszonyom, de nagyon élvezem az alattam elterülő lenyűgöző táj látványát.
.
.
.
.
.
Mi is beszállunk a drótkötélpálya kabinjába. Félelmetes kilátás nyílik a fülkéből, ha lenézünk a mélybe, de csodálatos, ha a horizontra tekintünk. Villanymotor hajtja, csupa fém és üveg a kabinja, mely tetejére az erős fénytől védő, átlátszó színes műanyaglapot építettek. A bokszba szerelt magnetofon 3 nyelven tájékoztatja az utasokat a látnivalókról. Egy perc alatt már 200 méter magasan vagyunk az első kilátóponton. Csodálatos a kilátás, a festői környezet! Ezen a szinten számos kis üzlet kínál hűsítőket, emléktárgyakat, de még játszótér is van a megállóban. Átszállunk, és újabb 5 perc alatt máris feljutunk a Cukorsüveg tetejére.
.
.
.
.
.
Függővasútra ülünk, és ezen megyünk fel a városközeli hegy tetejére, ahol egy kiskápolna van, ahová vasárnaponként 30 ezer hívő jön fel a templomba misét hallgatni. No meg 1000 tolvaj - a hívők megvámolására. Itt víkendeznek a bogotaiak, mert a misehallgatás után egy kis szórakozásra üzletek, étkezdék csábítják el a hívő-kiránduló városlakókat, akik többnyire itt is töltik a pihenőnapot.
.
.
USA 
.
.
.
Disneyland Kalandországából a Kísértetkastélyba mentünk. Amikor az ajtó nesztelenül bezárult mögöttünk, a kastély urának vérfagyasztó kacaja hallatszott, aki hamarosan síri hangon közölte is, hogy a kezébe kerültünk. És ebben a pillanatban előtűnik a fejünk felett a felakasztott teteme. Egyszerre csak süllyedni kezd a padló alattunk, és máris a kísértetházban találjuk magunkat. Földöntúli, torz muzsika hallik, mely folyton erősödik. A bálteremben szörnyű látvány tárul elénk! A régen elhaltak zöldessárga arcú kísérteteinek táncmulatságába csöppentünk. Egy iszonyatos arcú, halott férfi odalép az egyik társnőnkhöz és táncra kéri! Óriási sikoly a válasz. Mit tagadjam, megkönnyebbültem, amikor a kísértetkastélyból kilépve otthagyhattam a sok táncoló, hörgő, vicsorgó hullát... Teljesen más élményt nyújtott a Csipkerózsika vára. Kívülről olyan aranyos Liliputi-várhoz hasonlított. Jobbról és balról 80 nemzet fiai és lányai összefogózva táncoltak - mindegyik a maga nemzetének viseletében - és énekeltek. A hang természetesen teljes élethűséggel nem külső hangszóróból jött, hanem minden egyes figura torkából. Persze egy magyar tánccsoport is volt köztük.
.
.
.
.
Amikor űrhajónk begyújtja a hajtóműveit, az ülések megreszketnek és érezzük amint hajónk emelkedik a földtől. Lenn a nagy ablakon egyszersmind látjuk is, ahogy elemelkedünk a talajtól, és ahogy a föld mindinkább zsugorodik, úgy növekszik előttünk a hold, amelyen leszáll a rakétánk. Közben előtűnnek a csillagok és a csillagrendszerek. A holdat megközelítve érezzük, amint fékez az űrhajó, majd egy pillanatra leszállunk az égitesten, de máris indul vissza az űrhajónk. Aki nem járt ott, el sem tudja képzelni, mennyire élethű volt ez az utazás. És őszinte legyek? Bizony félelmetes is!
.
.
.
.
.
Egy speciális járművel indultunk neki a mocsárvilágnak. A terület a XIX. század közepéig teljesen érintetlen volt, akkor is csak bujkáló indiánokat kereső katonák háborgatták a békében élő állatokat. Mi is beszállunk a speciális vízi járműbe, mely bevisz az ősmocsárba, olyanba, mely pedig nem trópusi övezetben fekszik. Jókor jöttünk, mert a téli hónapok a legmegfelelőbbek az Everglades megismeréséhez, hiszen a száraz időszakban a víz visszavonul, ilyenkor azután az állatok összesereglenek a hátramaradt kisebb tavak és tócsák körül. A növényzet szinte áthatolhatatlanul sűrű.
.
.
.
.
.
A parton nemcsak ezeket a színes közlekedési eszközöket, de csónakot is lehetett volna bérelni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése