2014. május 14., szerda

Kullancs-encephalitis


VESZÉLYES BETEGSÉGEKET OKOZVA TÁMADNAK A KULLANCSOK (I.)
A kullancs eltávolítása, Lyme-kór 

 


VESZÉLYES BETEGSÉGEKET OKOZVA TÁMADNAK A KULLANCSOK (II.)
KULLANCSENCEPHALITIS (agyvelő- és agyhártya-gyulladás)
Előbbi Lapszámunkban elmondtuk, hogy idén jóval több kullancs van, melyek nemcsak a háziállatainkat, de az embert is megtámadják, és olykor nagyon súlyos fertőző betegséget terjesztenek. A múltkor az embert és állatot komolyan veszélyeztető két betegség közül a spirochaeták okozta LYME-kórról adtunk részletes ismertetést, ezúttal pedig az Ixodes ricinus nevű, hazánkban is honos kullancs által közvetített vírusos betegségről, a kullancs-encephalitisről fogunk bővebben szólni, mely az idegrendszert támadja meg, és akár bénulásokat is okozhat.
A KULLANCS OKOZTA AGYHÁRTYA (agyvelő) GYULLADÁS
A bántalom Közép-Európában széles körben előfordul. Egyes adatok szerint hazánkban évente több, mint 200 a bejelentett esetek száma. A betegség szezonális, az esetek kb. 70 százaléka május-július, 10 százaléka pedig október hónapokban fordul elő.
A kullancs-encephalitis elsősorban az ember lázas általános, s az esetek egy részében idegrendszeri tünetekkel járó betegsége. Európában vektora (átvivő, élő fertőzést közvetítő, többnyire ízeltlábú vivőgazda) a hazánkban is honos Ixodes ricinus nevű kullancs.
A vírus iránt az ember, a haszonállatok, a vadon élő kérődzők, a rágcsálók és számos madárfaj is fogékony.
A KÓROKOZÓ FLAVOVÍRUSRÓL
A kullancs-encepahlitis természeti gócfertőzések formájában létezik, a vírus a kullancsok és az adott területen élő rágcsálók között cirkulál. Mivel a kullancsok a vírus valódi biológiai vektorai, bennük a vírus el is szaporodik, transoválisan (a petesejt útján) az utódokba is átjut, és éveken keresztül fennmarad.
A betegséget emberben nálunk is gyakran észlelik főleg Délnyugat-Dunántúlon, de az ország más erdős-dombos vidékein, így változó gyakorisággal az Északi-középhegységben, a Budai-hegyekben és a Dunakanyarban is előfordul. Erdei és mezőgazdasági munkásokban foglalkozási betegségnek tekinthető (VARGA és munkatársai).
A FERTŐZŐDÉS
A fertőződés kullancsok csípése útján történik, de előfordulhat nyers tej fogyasztása során is. Sajnos a közelmúltban számolt be a sajtó egy olyan esetről, amikor egy egész család megfertőződött a nyers kecsketej fogyasztása után. Tehát a fertőzés nemcsak a kullancs vérszívása útján következhet be, de bejuthat a szervezetbe a kórokozó vírus friss, nyers, fertőzött juh-, kecske- vagy tehéntej elfogyasztása után is.
Megjegyzem, hogy úgy az emberben, mint az állatokban is előfordulhat akár tünetmentes átvészelése is.
KÓRFEJLŐDÉS
A kullancscsípést követően viraemia (a vírus megjelenése a keringő vérben) alakul ki, amely rendszerint csak néhány napig tart. Fontos tudni, hogy állatokban a fertőzés tünetmentes marad ugyan, de a viraemia időszakában a vírus bekerülhet a tejbe, és azzal ürülve a fogyasztót megfertőzheti.
Észleltek idegrendszeri tünetekkel járó kullancs-encephalitist csikóban. A mutatkozó tünetek apátia (kóros közönyösség), feszes járás, görcsök, fogcsikorgatás, kényszermozgások voltak. Hasonlóképpen kutyában és kecskében is észlelték.
MILYEN TÜNETEK MUTATKOZNAK EMBERBEN?
Tanulságul előre kell bocsátanom, hogy a közelmúltban külföldön történt egy olyan fertőzés, amely több száz embert is érintett. A baj amiatt következett be, mert nyers, nem pasztőrözött tehéntejet fogyasztottak. A teheneket szabadon legeltették, ahol kullancsok támadták meg őket. Amint a laboratóriumi vizsgálatok kiderítették, a kullancsok a vírussal fertőzöttek voltak, a kórokozó pedig bekerült a tejbe is. Tudni kell, hogy megfelelő pasztőrözéssel a tej a kórokozótól mentessé tehető.
Emberben a tünetek a kullancscsípést követő egy-két hét múlva jelentkeznek többnyire kétfázisú lázzal.
Először influenzaszerű tünetek (láz, kötőhártya-gyulladás, izomfájdalmak) mutatkoznak, majd az esetek egy részében 7-10 nap múlva újabb lázas hőemelkedés mellett idegrendszeri tünetek (fejfájás, görcsök, nyugtalanság, a vállöv gyengesége, bénulások) léphetnek fel. A betegség az esetek túlnyomó többségében jóindulatú.
HOGYAN VÉDEKEZHETÜNK?
1. A megelőzésben a legfontosabb feladat a kullancsok távol tartása illetve mielőbbi eltávolítása. Ma már többféle olyan készítmény is kapható, melyek akár a bőrre cseppentve vagy az állat lemosása útján vagy akár nyakörvként alkalmazva elpusztítják és bizonyos ideig távol tartják a kullancsokat. Ezúttal csak példaképpen említünk meg néhányat.
Többek között az ADVENTIX rácsepegtető oldat elpusztítja a kutyán, macskán megtelepedett kullancsokat, és mintegy 3-4 hétig távol tartja a környezetben találhatókat.
A FRONTLINE SPOT ON a kutya vagy macska bőrére cseppentve 3 hónapig távol tartja a kullancsokat, de ugyanígy alkalmazva az EXSPOT 4 hetes védelmet nyújt.
A kutyák esetében a kullancsok távoltartására ugyancsak eredményesen alkalmazhatjuk a kullancs elleni nyakörvet. Például a PREVENTIC 4 hónapig tartja távol a kullancsokat.
A nagy állatok esetében valaminő parazitaellenes lemosást alkalmazhatunk. Erre többek között megfelel a NEO-STOMOSAN 1:400 arányú hígított vizes oldata.
Ha injekciós úton kívánunk védekezni, arra alkalmas az IVERMECTIN. Természetesen ezek a szerek a kezelő állatorvos vagy gyógyszerész ajánlása szerint alkalmazhatók.
2. Alaposan át kell nézni az állatok (pl. kutya) bőrét főként a predilekciós helyeken (pl. vékony bőrrel borított testrészeken), szemhéj, fül, hereborék, has alja, hónaljak stb., és a kullancsot a legsürgősebben el kell távolítani. Erre legalkalmasabb a gyógyszertárakban kapható kullancseltávolító kanál!
3. A lehetőség szerint kerüljük a nyers tej fogyasztását. Amint már említettük, a pasztőrözés elpusztítja a kórokozót.
4. A betegség megelőzésére az ember számára inaktivált tisztított vírust tartalmazó oltóanyagok is rendelkezésre állnak. Az egy hónapos szünettel kétszer egymás után végzett vakcinázás, majd 9-12 hónap múlva adott újabb egyszeri oltás 3-4 éves védettséget biztosít a betegség ellen.
A KULLANCSELTÁVOLÍTÓ KANÁL HASZNÁLATA
Több Olvasónk is kérdezte, hogy miként kell alkalmazni. Elmondom:
A kullancskörnyéki bőrt ráncba emeljük úgy, hogy a kullancs a ránc legmagasabb pontján legyen.
A kullancsszúrás környékét körbetöröljük valaminő fertőtlenítő oldatot tartalmazó vattával (pl. Betadine oldattal).
A kullancseltávolító kanál V alakú vágatát a kullancs alá csúsztatjuk úgy, hogy a kullancs szúró-szívó szájszerve a vágat öblébe kerüljön.
A kullancseltávolító kanál nyelét megfogva s ezzel a kanalat a bőrre nyomva tengelye körül nyolcszor-tízszer jobbra-balra megpödörjük, és ennek eredményeképpen a kullancs a kanál kávájába hullik.
Ezután a kullancseltávolító kanalat kullancsostul megsemmisítjük, a kullancscsípés helyét pedig pl. Betadine oldattal fertőtlenítjük.
Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a kullancsot semmiképpen sem szabad a régebben ajánlott módszerrel, így például a potrohán lévő légzőnyílásainak olajjal vagy más kenőccsel való eltömeszelésével elpusztítani, mert a parazita fulladozás közben a vírussal fertőzött testnedveit a szúrási csatornába ömleszti még súlyosabb fertőzést okozva.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2012. októberében.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése