2014. június 16., hétfő

Folyófotók II.

Ezúttal a szerző olyan képeit válogattuk össze, melyeken folyók és azok jellegzetes partrészletei láthatók - természetesen a jegyzeteket sem hagytuk el. Ha az ország, táj, város nevére (mely minden esetben egy linket tartalmaz) klikkel, a teljes fejezet, melyben a fénykép szerepel, megjelenik.

.
.
Eláll a lélegzetünk is, mikor megpillantjuk álmaink vágyát, a Machu Picchut, a romvárost, a nagy Inka székhelyét, a szent várost a fellegek felett. Egy amerikai kutató 1912-ben fedezte fel a világ csodáját. Az ősi város még mély álmát aludta, amikor dr. Bingham rejtett kincseket kereső útján azt hallotta egy bennszülöttől, hogy valami régi teraszokat lehet látni egy közeleső, rendkívül meredek szirten, amely a völgyet keresztezi. Letekintünk a mélybe, ahol rohan-zúg-csobog a sziklás mederben az Urubamba folyó.
.
.
.
.
Kicsit hasonlít Budapestre a Denyeper két partján kialakult város. A 2285 kilométer hosszú, 9 méter mély és 500 méter széles folyó végig hajózható. Kijev leghosszabb, másfél kilométeres hídján keresztülhaladva láttuk a finom, homokos parton strandolókat és a csónakázókat.
.
.
.
.
Rövid ujjú ingben szálltunk fel a repülőgépre, és csak akkor borzadtunk meg, amikor az éjszakát átutazva kora reggel lenéztünk a gép ablakából és elénk tárult a hófödte Szibéria! Hanoiban a felszálláskor még plusz 24 celsius fokot mutatott a hőmérő, s amikor kiszálltunk Moszkvában (ahol mínusz 30 fok volt), állandóan dörzsöltük az arcunkat meg a fülünket, mert az 54 fokos hőkülönbözet szinte kibírhatatlannak tűnt. Ezúttal ridegebbnek látszott a napfényben szikrázó Kreml és a befagyott, behavazott Moszkva folyó.
.
.
.
.
Champlain francia felfedező volt (tudomásunk szerint) az első fehér ember, aki a vidéken járt. 1613-ban érte el az Ottawa-folyó partját azon a ponton, ahol két oldalról két másik folyó is ömlött az Ottawa-folyóba. 1798-ban egy Wight nevű lojalista farmer telepedett le itt a parton, majd barátait is rávette, hogy kövessék, és hamarosan virágzó földművelés és ipar fejődött ki fokozatosan, amikor mind többen találtak otthonra ezen a gazdálkodásra nagyon is alkalmas helyen. A földjükön termelt gabonát saját malmukban őrölték meg, fakitermelést kezdtek, megépítették az első gőzhajót az Ottawa folyón, bányavállakozásokba fogtak, és újabb bevándorlókat toboroztak. Így alakult ki a főváros.
.
.
.
.
Esős évszak idején hatalmas víztömeg zúdul alá förgetegként a tucatnyi patakmederben, elsodorva mindent, ami az útjába kerül. Több mázsás sziklatömböket gördít tova a rohanó áradat; óriási szálfákat tép ki gyökerestül, és a turistautak erős betonhídjait döngeti félelmetes terhével. Ilyenkor minden élőlény fedezékbe vonul... De most szelíden csörgedez a kristálytiszta vizű patakocska.
.
.
.
.
Elértünk a Jangce folyóhoz. Kína leghosszabb folyója, 6300 km hosszú. Világviszonylatban a Nílus és az Amazonasz után a világon a harmadik leghosszabb folyó. A Jangce völgye a kínai civilizáció bölcsője, ősi régiója. Vízgyűjtő területén él a lakosság 40 százaléka. Itt termelik meg az ország gabonájának 40 százalékát, a rizs 2/3-a származik innen.
.
.
.
.
A Malakka-szoros mentén fekvő nagyvárosban vagyunk - útban a tengeri kikötő felé, ahol majd hajóra szállunk. Ez a tengerszoros választja el a félszigetet Szumátrától. A higiénia nem éppen erősségük: a hulladék és a szennyvíz is a várost kettészelő folyóba kerül.
.
.
.
.
Hajóra kell ülnünk, hogy meglátogathassuk Egyiptom egyik ókori műremekét, a Philae-i templomot, amelyet a nagy gát megépítése előtt a Nílus áradása elöntött. Figyelmeztetnek, hogy a forró melegben se hűsítsük magunkat a Nílus vizével, mert egy olyan veszélyes parazita él benne, mely a bőrön keresztül támad: a Bilharzia. Ízisz ünnep alkalmából 100 ezer ember is összegyűlt a templomban, de a szertartásra gyermekeket nem engedtek be, mert a zarándokok tömege nem imádkozó emberekből állt, inkább borgőzös állapotban mókázó, földi élvezeteket - ha kellett, erőszakos úton is - hajszoló férfiakból és kéjesen zsibongó lányokból, asszonyokból. Nem kell ezen csodálkozni! Path istennő ünnepén a papnők meztelenül táncoltak a templomban.
.
.
.
.
Lemegyünk a szent folyóhoz. Közvetlenül a hamvasztó ghatok mellett több épület is látható, ezekben pedig kisebb fülkék sorjázzák egymást. Mindegyikben egyszerű faágy van. Idehordják azokat a betegeket, akiknek nincsen reményük a gyógyulásra. Itt várják a halált. Mert aki itt tud meghalni, ezzel óriási kegyet nyer az égiektől. A holttetem elhamvasztása a hindu temetés egyetlen formája, mert a hinduk hite szerint a lélek az égő máglya füstjével emelkedik fel az égbe. A testnek tökéletesen el kell égnie, hogy azután a lélek újra testet ölthessen, hiszen csak akkor születhet újjá, ha az előző test elhamvadt. Megvárunk egy szertartást. Persze itt minden mozzanatot nem illik fotózni. Nem is engedik. A holttestet fehér lepellel letakarva hozzák az égető helyre, ahol már elkészült az égető máglya. A fahasábokat olvasztott vajjal, majd - gondolom - illatszerekkel bőségesen meglocsolják, aztán meggyújtják. A fehér ruhában levő hozzátartozók a rakást körülveszik és beszélgetnek. A tűzben ropogó fahasábok hangja, az égő test, a felszálló füst óriási hatást gyakorol rám, aki nem hiszek a reinkarnációban. Nyomasztó érzés tör rám. Kicsit több mint egy óra múlva véget ér a szertartás, majd a parázs hangja is elhal. A halotthamvasztó felületén megmaradt hamut, üszkös fahasábokat, félig égett csontokat bekotorják a folyóba, majd elszélednek a hozzátartozók.
.
.
.
.
Hajnalban kell lejönni a szent folyóra! Ezernyi színfolt - amint az érkező emberek tömegére rávetődnek a kelő nap első sugarai. Ekkor végzik a hívők a rituális fürdésüket. Sok férfi ül a lépcsőkön, jógáznak, az idősebbek pedig törökülésben, csukott szemmel meditációba mélyednek. Odébb a parton brahminok az ernyőik alatt, mind arra várnak, hogy némi díj fejében megáldhassák a zarándokokat Itt-ott szent tehenek baktatnak fel és le a teraszok lépcsőjén. Átszellemült emberek torokhangon vallásos mantrákat kántálnak. A nők szemérmesen, teljesen felöltözve fürdenek. Ahogyan szárijuk a testükre tapad, görög frízekre emlékeztetnek. Ruhadarabjaikat és testrészeiket sorra alaposan megmossák, összekapcsolva így a napi tisztálkodást a rituális mosdással.A barnabőrű fürdőzők fejüket is a Gangesz víze alá nyomják, hogy kiöblítsék a szájukat. Mások tenyerükbe fognak a folyóból vagy pohárral merítenek és isznak abból, aztán feltartott kézzel valami fohászt rebegnek... És mindez abból a vízből történik, melyben megmossák a halottaikat, és az elégetettek csontjait, hamvait is beleszórják!
.
.
.
.
A rettenetes durrogástól alig aludtunk. Jó korán felkeltünk tehát és elsétáltunk a Vörös folyóhoz, mely kettészeli Hanoit. E folyó valóban a színéről kapta a nevét, ha a Nap rásüt, téglavörös az iszapos hordalékától. A várost a folyó deltavidékén alapították.
Kora reggel van, még csendes a környék. Leültünk egy padra. A járókelők ugyancsak megnéztek bennünket eltérő fizimiskánk miatt. Itt hosszú orrúnak nevezik még a legpiszébb európait is. Talán mondanom sem kell, listavezető voltam...
.
.
.
.
Gondolnák, hogy ebből a csendes kis folyóból lesz a világ legnagyobb vízesése? Pedig így van! Itt még nyugodtan halad a Rio Iguazu, majd egy bazalt fennsíkon a Rio Paranába torkollik. És ezen a helyen jön létre a vízesés. Az Iguazu folyó a brazil felföldön ered, 1200 m magasságban, ahol a bazaltos fennsíkon még 1300 km-t tesz meg, amíg eléri a Paranát. A bazalt fennsík egyes források szerint 100 millió évvel ezelőtt született vulkáni tevékenység eredményeként. A gigászi vízcsodának első felfedezője a spanyol Alva de Vaca volt, amikor 1541-ben a brazil partvidék és a La Plata közötti átjáró után kutatott. A folyó mintegy 30 kisebb vízfolyás vizét gyűjti össze, mielőtt a bazalt fennsík 160 méteres peremét eléri. Itt a békés folyó már már 4 kilométernyire szélesedik.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése