SKANDINÁVIÁBAN 1999. JÚLIUS 7-13-IG
Hogy milyen Koppenhága?
A magyar csapat a fővárosban, Koppenhágában kezdi a felfedező barangolást.
Legfőbb pihenőhelyünk ezúttal is az utca, ahonnan nyugodtan szemlélődhetünk, kóstolgathatjuk a főváros nyüzsgő életét. Ezúttal a nejemet fotóztam.
Feleségem sem maradt adósom a fényképpel. Az állandó csatangolásban én is elfáradtam.
És hogy milyen Koppenhága? Észak Párizsának vagy egyszerűen Északi Metropolisznak is szokták nevezni - és mindebben van valami igazság. Zöldövezeteit tekintve idesorolhatjuk a közvetlen környék hatalmas erdőségeit egyaránt.
De igen sok a nagy és szépen gondozott park a belterületen, és meg kell említeni, hogy a város sajátossága a sok tó és csatorna. A belváros hatalmas házai között diszkréten díszlenek a rendben tartott kis kertecskék.
És milyenek az emberek? Szívesen és gyakran mondjuk el egy ország lakóiról, ahol járunk, hogy kedvesek, barátságosak. De ilyen hely kevés van, ahol mindenki mindenkinek mindent megköszön! A dán nemcsak akkor mond köszönetet, amikor adunk neki valamit, de akkor is, amikor éppen ő ad! Ha vendégül láttuk, természetesen megköszöni, de másnap újból felhív, hogy hálálkodjon a "tegnapiért".
Ugyancsak érdekes szokás, hogy mindenki mindenkivel tegeződik. Nemcsak "egymás között", de tegezik a náluk idősebbeket, akár a hivatali főnöküket, sőt még a diákok a professzoraikat is. Nekünk furcsa, de vezetőnk megerősíti, hogy bizony ez így van itt. A kölcsönös tegeződés minden korcsoport és társadalmi réteg érintkezésmódjára jellemző.
Az sem nagyon létezik más városban, mint Koppenhágában, hogy a királynő a férjével - minden kíséret nélkül - karonfogva sétál a Strogeten, hogy bevásárlásait intézze. Nem kívánnak meg semmiféle ceremóniát. A politikai vezetők közül számosan állami gépkocsi helyett a saját kerékpárjukon közlekednek. Attól félek, hogy nálunk már talán összeomlott volna régen a rendszer - ilyen módon!

Szüksége van kölcsönre? Ha igen, vegye fel velünk a kapcsolatot most e-mailben a (trustbridgefinancialservice943@yahoo.com) címen. Sürgősen szüksége van kölcsönre vállalkozása finanszírozásához vagy bármilyen más célra? Engedéllyel rendelkező, legitim és nemzetközi hitelintézet vagyunk. Vállalkozásoknak, vállalatoknak és magánszemélyeknek kínálunk kölcsönöket versenyképes 3%-os kamatlábbal. Akár rövid, akár hosszú lejáratú kölcsönre van szüksége – vagy akár rossz hitelmúlttal is rendelkezik –, a kérelmét a kézhezvételt követően haladéktalanul feldolgozzuk.
VálaszTörlésFüggetlen pénzintézet vagyunk. Az évek során kiváló hírnevet építettünk ki azzal, hogy több ezer ügyfélnek nyújtottunk különféle kölcsönöket. Bármilyen összegű kölcsönt kínálunk mind állampolgárok, mind nem állampolgárok számára. Szolgáltatásaink közé tartoznak az egyszerű személyi kölcsönök, üzleti/kereskedelmi kölcsönök, autóhitelek, berendezéslízing/finanszírozás, adósságkonszolidációs kölcsönök és lakáshitelek – amelyek mindenki számára elérhetőek, hitelképességtől függetlenül. Ha érdekli ez az ajánlat, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a (trustbridgefinancialservice943@yahoo.com) címen további részletekért; amint megkapjuk az e-mailjét, azonnal válaszolunk.
Gyors készpénzes ajánlat Önnek ma, mindössze 3%-os kamatlábbal, hosszú és rövid lejáratú készpénz minden összegben és devizában, fedezet nélkül. Igényeljen most azonnali jóváhagyásért.
Mindenféle hitelszolgáltatást kínálunk.
💼 Szolgáltatások:
🏠 Ingatlanhitelek és jelzáloghitelek közvetítése
🚗 Személyi és autóhitelek
💼 Üzleti és berendezéshitelek
🌱 Zöld hitelek (elektromos járművek, napelemes és ökológiai fejlesztések)
📊 Kereskedelmi ingatlanhitelek és önmenedzselő nyugdíjalapok (SMSF)
🏡 Fordított jelzáloghitelek és befektetési hitelek
🧠 Pénzügyi stratégia és támogatás
📌 Testreszabott hitelmegoldások személyre szabott támogatással
Vegye fel a kapcsolatot a Trustbridge Financial Service-szel, hogy hitelt kapjon WhatsApp-on: +2349124847559.