2014. május 22., csütörtök

Néhány tanács a baromfiszezon kezdetére (II.)


NÉHÁNY TANÁCS A „BAROMFISZEZON” KEZDETÉRE II.
AMIKOR ÉRKEZNEK A NAPOSCSIBÉK
Elérkezett az idő, hogy gondoskodjunk a csirkék beszerzéséről, vagy ahogy szokás mondani, kezdődik a „baromfiszezon”. Ilyenkor számos kérdés felvetődik az újonnan beállított csirkék megfelelő elhelyezéséről, takarmányozásáról, a csibeállományt leggyakrabban fenyegető bántalmak megelőzésére és leküzdésére szolgáló gyógyszerekről, a jobb fejlődést biztosító vitaminkészítményekről, vagyis mindarról, amit érdemes felvenni a „házipatikánkba” stb. Ezekkel kapcsolatban fogunk röviden néhány ajánlást tenni. Mindezt annál is inkább tesszük, mert a csibenevelés, brojlerhizlalás eredményességét, a sikeres felnevelést nagyfokban befolyásolja a naposcsibék fogadása és az első időszak megfelelő tennivalói.
Előbbi Lapszámunkban arról is írtunk, hogy csak állategészségügyi szempontból is „megbízható” helyről szabad csirkéket vásárolni. Hosszas állatorvosi gyakorlatom során e téren is számos keserű tapasztalatról tudnék beszámolni, mely olykor a bíróságon végződött.
De ügyelni kell arra is, hogy miként készítsük elő a fogadás helyét megfelelő tisztogatással és fertőtlenítéssel, milyen fertőtlenítő anyagokat alkalmazhatunk, hogy új helyük is mentes legyen a kórokozó mikroorganizmusoktól.
A továbbiakban arról fogunk szólni, hogy milyen kedvező tartási, takarmányozási körülményeket, és a jobb fejlődés érdekében milyen vitaminokat, takarmány-kiegészítőket ajánlatos adni a jobb ellenálló képesség és fejlődésük elősegítésére a betelepített csirkeállománynak, és milyen kórokozók fenyegetik az egészségüket.
MI A KISCSIBÉK HŐMÉRSÉKLETI IGÉNYE?
A naposcsibének az első napon 32-34°C hőmérsékletű helyiségre van szükségük. Az ötödik hétig fokozatosan csökkentsük – a brojlereknél – a hőmérsékletet egészen 21°C-ig.
Nagyon fontos az egyenletes hőmérséklet, mert a csibe könnyen megfázik, lehül. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a huzatmentesség különösen nagy jelentőségét.
AZ IVÓVÍZ JELENTŐSÉGE
Gyakran felvetődik a kérdés, hogy mikor és milyen hőmérsékletű vizet kell itatni. Nagyon fontos szabály, hogy az érkezés után egy órán belül innia kell a csirkének, mert különben „kiszárad”, fejletlen marad. A víz hőmérséklete minimum 26°C legyen.
Gondoskodnunk kell tehát arról, hogy a kartonokból kirakott csibék azonnal hozzájussanak – a már előzőleg megfelelően elkészített – takarmányhoz és ivóvízhez. Ismételten hangsúlyozom, hogy a nevelési eredmény szempontjából döntő fontosságú, hogy a naposcsibék minél előbb megtalálják a takarmányt és az ivóvizet. A korai elhullások (az első héten) oka igen gyakran az, hogy a napos állat túl későn jut vízhez, aminek a következményei a belső szervek kiszáradásából eredő anyagcserezavarok.
Ügyelni kell az állománysűrűségre is! Ha kevés a levegő oxigéntartalma – nagy sűrűség esetén – megfigyelhető, hogy a csibék nyitott csőrrel pihegnek az egyébként optimális hőmérsékletű istállóban. Itt említem meg, hogy ugyancsak ügyelni kell arra, hogy az ijedés miatti összefutás ne okozzon tömeges fulladásos elhullást! Erre legérzékenyebbek a fehér leghorn típusú jércék.
AZ ALMOZÁSRÓL RÖVIDEN
Az alapos tisztogatást, majd fertőtlenítést követi az istálló és berendezéseinek teljes kiszáradása után az almozás. Nagyon fontos, hogy az almozásra tiszta, penészmentes anyagot használjunk. Legkedvezőbbnek tartják a búzaszalmát (esetleg szecskázott) vagy a friss gyaluforgácsot egyenletesen szétterítve 7-8 cm vastagságban. Egy m2 istállófelületre 4kg szalmát vagy 6kg gyaluforgácsot ajánlanak szétteríteni.
RÖVIDEN A VITAMINELLÁTÁSRÓL
Ha azt akarjuk, hogy a csirkék jó ellenálló képességgel tudják kivédeni a külvilág kedvezőtlen hatásait, ugyanakkor a fejlődésük, növekedésük is felgyorsuljon, töretlen legyen, mindenképpen ajánlatos valamilyen vitaminkészítményt adni nekik.
Számos vitaminkészítmény kapható vény nélkül az állatpatikákban, melyekhez használati utasítást is mellékelnek. Én a mindennapos állatorvosi gyakorlatomban a JOLOVIT-ot szoktam ajánlani. A Jolovit A-, D-, E- és B-vitaminokat tartalmazó komplett folyékony vitaminkészítmény. Kisebb állományok kezeléséhez is alkalmas kisebb, mintegy 100 milliliteres kiszerelésben is kapható. Már a csirkék megérkezésekor is adható kamillateában. Naposcsibének 5 napig 100 állatra számítva 5 ml vitaminoldatot adhatunk. A kezelés havonta egyszer ismételhető. Alkalmazása előtt el kell olvasni a használati utasítást és aszerint kell eljárni.
A készítmény a baromfiaknak a későbbiek során is jó hatással adható. Növendék csirkék esetében 7 ml vitamint kell adni 100 állatra számítva naponta, tenyészcsirkéknek és tojótyúkoknak pedig 11 millilitert adunk 100 állatnak.
A szelén és E-vitamin-hiányos állapotok megelőzésére és kezelésére a TETRASEL-400-E oldatot alkalmazhatjuk, mely a legmagasabb szelén és E-vitamin tartalmú folyékony vitaminkészítmény.
Az egyik leggyakoribb szelénhiányos kórkép a csirkék agylágyulása, mely görcsös rohamokkal jár. De ugyancsak szelénhiányra vezethető vissza a csirkék mozgászavarával, olykor lebénulásával járó szív- és vázizom-elfajulása, vagy az úgynevezett exsudatív diathézis, melynek a bőr alatti vizenyők keletkezése a jellemző tünete.
Megelőzésére a jelzett vitaminkészítményből egy liter ivóvízbe egy milliliter mennyiséget kell tenni 3-5 napig. Ami az alkalmazását illeti, a szükséges mennyiséget előbb egy kevés vízben oldjuk fel vagy hígítsuk, és így törzsoldatot nyerünk, majd ezt kell a néhány óráig szomjaztatott állatok ivóvizébe önteni.
A csontfejlődési és tollasodási zavarok, a nyomelem-hiány okozta végtag-rendellenesség, fejlődési zavar, ízület-megvastagodás, hiperkeratózis (kóros elszarusodás), vérszegénység, majd később a tojástermelés és a kelthetőség csökkentésének a megelőzésére adjuk a mangánt, a rezet és a cinket tartalmazó PHYLAMIC OLDATOT. Már 11 napos kortól adhatjuk a csirkéknek.
Adagolása úgy történik, hogy 2 milliliter Phylamic oldatot kell egy liter vízben feloldani, kéthetente ismételve.
E cikk keretében aligha volna lehetőségünk, hogy valamennyi forgalomban levő vitaminkészítményt felsoroljunk, csupán példaként említettünk meg néhányat, melyek az állatok ellenálló képességében, fejlődésében és a betegségek megelőzésében jelentős szerepet játszanak. Ugyancsak példaként egy Olvasónk levelét idézem, ahol a B-vitamin hiánya, mely VITAMIX-B OLDATTAL megelőzhető, már súlyos veszteséget is okozott. Egy 400 egyedes 2 hetes csibeállomány elkeseredett tulajdonosa írja: „A csirkéim lesántulnak, nem fejlődnek. Ha belépek az ólba, az állomány nagy része gyorsan felröppen ugyan, de egy része bágyadtan, ülve marad. Ezek az állatok csak biztatásra, nehezen kelnek fel, majd ingadozó járással tesznek néhány bizonytalan lépést. Már járás közben is leeresztették a szárnyaikat, azzal segítve testük egyensúlyban tartását, de hamarosan ismét megállnak miközben egyesek furcsa módon a lábtő-ízületükre, mások szárnyaikat is leeresztve támaszkodnak. Mintegy 20-30 csirke lábujjai begörbültek, legtöbbször egyáltalán nem, máskor csak igen rövid időre sikerült a begörbült lábujjukat kézzel kiegyenesíteni.” Diagnózis: A csirkék B-vitaminhiányos GÖRBEUJJ-betegsége.

 (A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2014. márciusában.)
Néhány tanács a baromfiszezon kezdetére III. rész 
Néhány tanács a baromfiszezon kezdetén IV. rész 

2 megjegyzés:

  1. Köszönjük a pontos tájékoztatást. Éppen a csirkék vitaminadagolásának alkalmazásáról kerestem leírást és nagyon örültem, hogy idetaláltam a doktor úr oldalára.

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük! Azt szeretném kérdezni, hogy a szélént és a philamic oldatot lehet-e egyszerre adni? Illetve szélént hány napos vagy hetes kortól adatunk? Köszönöm!

    VálaszTörlés