2015. május 17., vasárnap

A baromfiköszvény


A BAROMFI HIÁNYBETEGSÉGEI, ANYAGCSEREZAVAR-BÁNTALMAI
A BAROMFIKÖSZVÉNY
Nemrégiben Ceglédről hívott fel egy Olvasónk, és elmondta, hogy az utóbbi időben észrevette, hogy a tyúkjai kissé bágyadtak, az étvágyuk is csökkent, ugyancsak a tojástermelés. Egyik-másik állat lesoványodott, sántít, és volt már elhullás is.
A napokban felbontott egy elhullott, sovány tyúkot és ugyancsak meglepte a boncolási kép. A májon, a szíven, de még a hashártyán is szürkésfehér lepedéket talált, úgy tűnt, mintha krétaporral volna bőségesen beszórva. Egyik lábon a nagyra duzzadt ízületet is felvágta, és abban gipsz-szerű, törmelékes anyagot talált. Kérdése: miféle betegség lehet ez és mi volna a teendője?
Bár a tartással és takarmányozással kapcsolatban nem közölt adatot a tenyésztő, az elmondottakból mindenekelőtt a baromfiköszvényre lehet következtetni.
A BAROMFIKÖSZVÉNYRŐL
A köszvény a baromfiak olyan betegsége, tehát egy olyan kóros állapot, amikor a szervezetben, a vérben valamint a szövetekben az anyagcsere rendellenessége vagy a kiválasztás zavara miatt a húgysav halmozódik fel.
A ki nem választott húgysav – ha bizonyos töménységet elért – a különböző szervekben és a savóshártyákon kicsapódik. Más szóval a vér húgysavtartalma felszaporodik és húgysav válik ki a vesében és a zsigeri savóshártyák felületén, de akár az ízületekben is.
A húgysav a madarak fehérjeforgalmának végterméke, mely normális körülmények között a vesén keresztül választódik ki. A régebbi felfogás szerint a köszvény a fehérje-túletetés következménye; megállapítást nyert azonban, hogy egészséges állat a jó minőségű fehérjéből szükségletének többszörösét is képes hosszú időn át elviselni. Ám ha a vese teljesítőképessége korlátozott, akkor mind a szükségletet meghaladó fehérje, mind pedig a fehérje kifogásolható minősége valóban elősegíti a köszvény kifejlődését.
MILYEN ÁLLATFAJOKBAN FORDUL ELŐ?
A köszvény az emlősállatokban csak kivételesen (egyes majomfajok, dalmát eb) baromfiban viszont mind gyakrabban előforduló anyagforgalmi betegség. Köszvényben elsősorban a tyúk, a vízibaromfi és a pulyka betegszik meg, de előfordul a galambban, gyöngytyúkban, papagájban és állatkerti ragadozó madarakban is. A szabadban élő madarakban ritkább, ugyanis eddig csak fogolyban, jóval ritkábban pedig fácánban írták le.
A bántalom naposcsibékben igen gyakori, de kialakulhat a köszvény már az embrionális fejlődés ideje alatt is. Ilyenkor az embrió a tojásban még a kelés előtt elpusztul vagy a csibe hullik el néhány nap alatt.
MILYEN TÜNETEK MUTATKOZNAK?
Előre kell bocsátanom, hogy a madarakban az összes nitrogéntartalmú bomlástermékek (az összes fehérje-bomlástermék) húgysav alakjában kerülnek kiválasztásra.
Ezen állatok nagy húgysavforgalmára mi sem jellemzőbb mint az, hogy bélsarukon – amely a kloákában a húgysavas sókat tartalmazó vizelettel keveredik – a húgysavas sóktól fehér bevonat keletkezik. Ez fiziológiás, normális jelenség tehát, a köszvényre vonatkozóan nem diagnosztikai jelentőségű.
  1. Nagyon heveny esetben a betegek egy rész – melyek előbb még egészségesnek látszottak – minden előzmény nélkül egyszeriben elhullik.
 2. Idült esetekben olyan általános tünetek mutatkoznak mint: bágyadtság, étvágytalanság, fokozatos lesoványodás. Ezek gyakran az anyagcsere-zavar hosszas fennállása során kialakult ún. zsigeri köszvény következtében alakulnak ki.
  3. Sokkal jellemzőbb az ún. ízületi köszvény, mely során a legfőbb tünet a sántaság, a mozgászavar, mely kíséretében a lábtő-, lábközép- és ujjízületekben valamint a könyökízületben elmosódott határú, fájdalmas duzzanatok képződnek, amelyekből idővel elhatárolt, kemény csomók különülnek el. Egyes csomók fel is törnek, és belőlük gipszpépszerű törmelékes, sárgás-szürke anyag kaparható ki. A húgysavlerakódás bármely ízületben létrejöhet.
  4. Olykor a nyálkahártyákon, a kötőhártyán, a száj-, garat- és gégenyálkahártyán megjelenő apró, tűszúrásnyi, gombostűfejnyi szürkésfehér gócocskák jelzik a köszvényt.
  5. Kialakulhat a köszvény az embrionális (=magzati) fejlődés ideje alatt is. Ilyenkor az embrió a kelés előtt elpusztul, vagy a csibe hullik el néhány nap alatt.
MELYEK A KÖSZVÉNYT ELŐSEGÍTŐ TÉNYEZŐK
Előre kell bocsátani, hogy a madarak zsigeri köszvénye minden esetben a vese károsodására vezethető vissza. A vese károsodása esetén a nagyobb fehérjefelvétel súlyosbítja a kórfolyamatot.
1. Gyakorlati viszonyok között legnagyobb fontossága az A-vitaminnak van. Az A-vitamin hiánya valamennyi hámszövet anyagcseréjét károsítja. A madár veséjének nagy érzékenysége miatt gyakran már a hipovitaminózis (=csökkent vitaminellátás következményeként észlelhető zavar) egyéb tünetei előtt jelentkezhet az állományban előbb szórványos, később tömeges köszvényes megbetegedés is. A háztáji állományokban előforduló köszvény esetén ma is mindenekelőtt az A-vitamin hiányára kell gondolni.
A tojások csökkent A-vitamin tartalma a fejlődő embrióban is köszvényt okoz. A befulladó embrióknak jelentős hányadában lehet zsigeri köszvényt találni.
2. Az embrióban és a fiatal madárban köszvényt okozhat a B12 vitamin (kobolamin) hiánya is.
3. A vesekárosító kémiai anyagok között mindenekelőtt a higanytartalmú csávázószereket, a krómsókat és a nátrium-hidrogénkarbonátot kell megemlíteni. A toxikus anyagok - a vese állományát károsítva – a vese kiválasztó tevékenységét megzavarják, és ez a köszvény kialakulásához vezethet.
4. Ugyancsak köszvényt okozhat, ha a takarmány hosszabb időn keresztül a szükségesnél sokkal több konyhasót tartalmaz (sózott húsliszt, halliszt stb.).
5. A vesét károsító anyagok között igen nagy szerepe lehet a penészes takarmánynak.
6. Károsíthatják a vesét az egyéb okból romlott takarmányok is (pl. romlott konzerv stb.).
7. A bélgyulladások következményeként parenchymás elfajulás miatt egyszerre betegedhet meg a máj és a vese is.
8. Ivóvízhiány esetén is felléphet a veseköszvény, mert a vese nem képes teljesíteni kiválasztó funkcióját.
9. Nem egyszer került megállapításra a különféle fertőző ágensek által létrejött vesekárosodás. Egyes vírusoknak ugyanis különleges affinitásuk van a vese hámszövete iránt (pl. fertőző bronchitis-vírus egyes törzsei stb.).
10. Egyes szakemberek szerint a betegség kitörésére alkalmat ad a nyirkos hideg időjárás és megfázás, valamint a mozgás hiánya is.
MEGELŐZÉS
1. Mindenekelőtt a hajlamosító, kiváltó okokat kell megszüntetni. Gondoskodni kell a kifogástalan minőségű takarmányról, a jó minőségű ivóvízről.
2. A takarmány fehérjetartalmát 12-15 százalékra kell csökkenteni.
3. Gondoskodni kell a megfelelő vitaminellátásról. Az A- és B12-vitamin napi bevitelét 4-5-szörösére ajánlatos emelni.
4. Egyesek jó hatásúnak tartják a melasz takarmányba keverését vagy melaszoldat itatását.
5. Csökkenti az elhullások számát, ha a megbetegedett állományt 23-50 °C-os hőmérsékleten tartják.
6. A lesoványodott súlyosan beteg egyedeket ajánlatos kiselejtezni.
Az elmondottakból láthatjuk, hogy a baromfiköszvény jelentkezése számos tartási, takarmányozási hiba következménye lehet, mindenekelőtt tehát ezek megelőzéséről, ha pedig már fellépett a baj, ezek sürgős kiiktatásáról kell gondoskodni, mert jelzésértékű bántalomról van szó.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2011. novemberében.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése