2015. május 31., vasárnap

A baromfi lábrühössége

A levél Pásztóról S. Istvánnétól érkezett: „Tisztelt Doktor úr! Előbb csak néhány idősebb tyúkon vettem észre, hogy a lábuk mind jobban megvastagszik, és olyan mintha mész tapadt volna rá. Most azonban már a fiatalabbaknál is észlelem. Az állatok a lábukat csipkedik, és egyik-másik sántít is. Lehetséges, hogy takarmányozási hiba volna? (…)”

A BAROMFI LÁBRÜHÖSSÉGE (Meszes láb)
A leírtak alapján Olvasónk tyúkjai esetében a rühatkák (Cnemidicoptes mutans) okozhatják a lábak megvastagodását és a meszesedésnek tűnő elváltozást.
A kórokozóról tudni kell, hogy egy mindössze 0,2-0,5 mm nagyságú rühatka (kép), mely főként a tyúkfélék, ritkábban papagájok és éneklő madarak lábán élősködik.
Az atkák a lábakat fedő bőrpikkelyek alá furakodnak, és a bőrben gyulladást indítanak meg. Kezdetben a pikkelyek széle alatt korpázás indul meg, majd a pikkelyek alatt termelődő gyulladásos savó felemeli azokat. A szennyesszürke száraz pörk mind vastagabb rétegben termelődik, végül is a láb olyan, mintha mész tapadt volna rá.
A gyulladás viszketéssel jár, ezért az állatok ide-odatipegnek, lábukat gyakran csipdesik. A bántalom előrehaladtával az ízületek mozgása akadályozott, és ekkor az állatok sántítanak. A fertőzés lassan terjed állatról állatra. Az atkák a pörkökből mutathatók ki.
A láb gyógyítására ősidők óta aránylag jó eredménnyel használták a petróleumos fürdetést, a kényesebb énekesmadarak lábát perubalzsammal gyógyították. Ma már a bántalom kezelésére számos készítmény áll rendelkezésre (pl. Neo-Stomosan, Sebacil EC-50 % stb.) az állatorvos ajánlása szerint.


(Az írás megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2010. májusában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése