2015. május 9., szombat

A botulinum-toxin idegméreg


A clostridiumok által okozott betegségek I.
A JUHOK ÉS KECSKÉK ENTEROTOXAEMIÁJA SÚLYOS VESZTESÉGET OKOZÓ BÁNTALOM
A clostridiumok által okozott betegségek II.
A SZOPÓSMALACOK FERTŐZŐ ELHALÁSOS BÉLGYULLADÁSA
BÁRÁNYVÉRHAS
STRUCK

A clostridiumok által okozott betegségek III.

A HÁZINYÚL HASMENÉSE A LEGGYAKORIBB BÁNTALOMA BAROMFI FEKÉLYES BÉLGYULLADÁSA
A clostridiumok által okozott betegségek IV.

A baromfiak gangraenás bőrgyulladása
A clostridiumok által okozott betegségek V.
A baromfi botulizmusa
A CLOSTRIDIUMOK OKOZTA BETEGSÉGEK VI.
A BOTULIZMUS AZ EGYIK LEGSÚLYOSABB ÉTELMÉRGEZÉS
Előbbi bejegyzéseinkben olvashattunk arról, hogy a Clostridium botulinum, ez a vaskos, pálcika alakú baktérium olyan toxint (méreganyagot) termel, mely az eddig ismert leghatásosabb szerves méregnek bizonyult.
Azt is megtudhattuk, hogy a méreganyag halálosan megbetegítheti a háziállatainkat, és minimális mennyisége elegendő az ember halálos megbetegedéséhez is. Ismertettük a botulizmus tüneteit háziállatainkon, nevezetesen a szárnyasokon és az emlősökön, valamint a védekezés lehetőseiről is beszámoltunk.
Ezúttal az ember megbetegedéséről és a botulizmusról, mint az egyik legsúlyosabb ételmérgezésről, fogunk szót ejteni.
SÚLYOSAN VESZÉLYEZTETI AZ EMBER EGÉSZSÉGÉT
A szakirodalomban se szeri se száma azoknak az eseteknek, melyekben beszámolnak pl. olyan húskészítmények (kolbász, hurka, sonka stb.) okozta – sokszor halálosan végződő – kóresetekről, melyekben a készítmények előállítása során nem tartották be a konzerválás (sózás, pácolás stb.) szabályait vagy éppenséggel a megfelelő higiéniás körülményeket. Természetesen mindez vonatkozik a növényi eredetű élelmiszerek tartósításra történő feldolgozására is.
Nem is nagyon régen pedig olyan esetről is beszámoltak, hogy Olaszországban egy tejterméktől, konkrétan sajtkészítménytől betegedett meg egy család botulizmusban, és sajnos haláleset is történt.
Amint erről már szó volt, a botulizmus olyan élelmiszer-intoxikáció, melyet a Clostiridium botulinum nevű bacilus toxinjai idéznek elő. A kórokozóról az első adatokat JUSTINUS KERNER publikálta 1822-ben. Bővebb leírások 1895-ben láttak napvilágot, amikor VAN ERMENTEM Belgiumban egy botulizmusjárvány kapcsán leírta ennek jellegzetes tüneteit.
Ez alkalommal botulizmusban 50 ember betegedett meg és hárman meghaltak. A baktériumot nyers sonkából tenyésztette ki, és elnevezte Bacilus botulinusnak (botulus = kolbász). Ugyanakkor állatokon is végzett kísérleteket: a szóban forgó sonkával egereket, tengerimalacokat és majmokat etetett. Rövidesen ezeken is az emberéhez hasonló szimptómákat észlelt, majd az állatok elpusztultak.
A KÓROKOZÓRÓL
A Cl. botulinum végeredményben egy szaprofita csíra, amely rendkívül mérgező hatású exotoxint termel. Spórás alakja a talajban gyakran megtalálható, és ugyancsak a sertések bélsarában, a rosszul tisztított belekben, rosszul silózott takarmányokban, fertőzött, bomló húsokban, az állati hullákon vagy az állati hullák légylárváiban stb.
E csírák gyakori és változatos előfordulásuk folytán, de főként a föld és a bélsár közvetítésével juthatnak az élelmiszerekbe. Tömeges elszaporodásuk esetén az ekként fertőzött élelmiszerek fogyasztói egy sajátos élelmiszer-mérgezésben, a botulizmusban betegednek meg.
A Cl. botulinum akkor termel jelentősebb mennyiségű toxint, ha 20 °C-nál magasabb hőmérsékleten elegendő fehérjét és nedvességet talál a környezetében.
Igaz, hogy megszűnik a szaporodásuk a 6-8 % konyhasót, valamint az 50 % cukrot tartalmazó élelmiszerekben is, de a már termelődött toxinra nem hat a konyhasóoldat, sőt még konzerválja azt. Például ez az oka annak, hogy a botulizmus olykor a sózott halkészítmények fogyasztása után is előfordulhat.
HŐHATÁSSAL A MÉREGANYAG ELPUSZTÍTHATÓ
A toxin tehát az élelmiszerek feldolgozása során megfelelő hőkezeléssel (pl. 30 percig 80°C-on) gyakorlatilag hatástalanítható, a Cl. botulinum spórái azonban egyaránt nagyon ellenállóak mind a fizikai, mint pedig a kémiai hatásokkal szemben. Egyes irodalmi adatok szerint több, mint 347 napot is túlélnek, és 100 °C hőmérsékleten is hosszú ideig életképesek maradhatnak. Ezzel magyarázható, hogy a nyers termékeken kívül a hőkezelés után hosszabb ideig tárolt élelmiszerekben (disznósajt, hurka stb.) is termelhet a szaporodó baktériumsejt toxint.
Meg kell jegyeznem, hogy a toxin az organikus savakkal szemben eléggé ellenálló, a gyomor sósava nem pusztítja el!
Nagyon fontos tudni, hogy a konzervek többnyire az ún. bombásodással (konzervdobozok puffadása) hívják fel a figyelmet a veszélyességükre, ugyancsak egyéb tartósított élelmiszerek pl. májas hurka, marinírozott (azaz fűszerezett, ecetes, sós lében pácolt vagy tartósított) halkonzervek és így tovább.
MIKÉNT LEHET A TEJTERMÉK IS FERTŐZÖTT?
Az előbbiekben említett olaszországi eset után egyik Olvasónk feltette a kérdést, hogy miként juthat a Clostridium botulinum a tejbe vagy tejtermékekbe? A Clostridiumok többnyire a silótakarmányok, a zöld- és gumóstakarmányok, a talaj- és bélsár közvetítésével juthatnak be a tejbe. A bélsárból és a különböző takarmányokból a tejbe jutó vajsav-bacilusok a sajtok ún. késői puffadását idézik elő. Ezért például ementálit készítő sajtüzemek tejszállítói egyes államokban nem etethetnek silótakarmányt a tehenekkel. A pathogének sorából idetartozik a Cl. botulinum!
A BOTULINUM-TOXIN IDEGMÉREG
Az exetoxin idegrendszerre ható protein. Nagyon erős hatású méreg, melyet az emésztőcsatorna enzimjei sem tudnak hatástalanítani, sőt egyes toxinokat aktiválnak.
A szájon át felvett toxin a bélből a véráramba szívódik fel. Igaz, hogy a botulinus-toxin elsősorban idegméreg, de az ereket is bántalmazza és az izmok petyhüdt bénulását idézi elő.
Tudni kell, hogy a méreg okozta hatás vissza nem fordítható, ezért a fokozatosan felvett kisebb toxinmennyiségek összegeződnek, felhalmozódnak a szervezetben.
Vannak arra utaló adatok, mely szerint a botulizmus nagy mennyiségű baktériumspóra felvétele után, kivételesen a bélben képződött vagy a sebekbe jutott baktérium-termelte toxin hatására is kialakulhat.
A toxinok szerológiai specialitása alapján többféle toxintípust különböztetnek meg, melyek közül pl. az A-típust főként növényi élelmiszerekből mutatták ki, míg pl. a B toxintípus legtöbbször állati élelmiszerekben található.
AZ EMBER MEGBETEGEDÉSE (Botulizmusa)
A botulizmus a Clostridium botulinum toxin által kiváltott neuromusculáris (= ideghez és izomhoz tartozó) mérgezés. Emberben a botulizmus 3 formában fordulhat elő: étel közvetítette, seb- és csecsemőbotulizmus.
A toxin az ember szervezetében a vérkeringésbe jutva a perifériás idegvégződésekhez kötődik, és a bevezető tünetek után petyhüdt bénulást okoz.
Amint olvashattuk, emberben a Cl. botulinum okozta kórformák több csoportra oszthatók:
1. A leggyakoribb az élelmiszer által okozott botulizmus. Ilyen esetekben a toxin az élelmiszerben termelődik, és szájon át jut a szervezetbe.
2. Sebbotulizmus esetén a toxin a szervezeten belül, a sebben termelődik. A diagnózist az anamnézisben (kórelőzményben) szereplő, a megelőző két hétben bekövetkezett sérülés vagy mély szúrás vetheti fel. Megjegyzem, hogy hámhiány után kutatva gondosan meg kell vizsgálni a beteg bőrét is.
Ezt a kórformát figyelték meg annak a 15 éves lánynak az esetében is, aki leesett egy magas épületről, és eltörte mindkét lábát. A törés után fellépő és egyre súlyosbodó, majd végzetes petyhüdt bénulást a sebben levő Clostridium botulinum exotoxinja okozta.
3. A csecsemő botulizmus leggyakrabban 2-3 hónapos gyermekeken alakul ki. A Cl. botulinum az étellel spóra formájában jut a csecsemő szervezetébe. A belekben a spórák kihajtanak és toxint termelnek. Az esetek kétharmadában jelentkezik bélsárpangás (obstipáció), ezt az agyidegekben kezdődő és onnan a perifériás és a légzési izomzatra terjedő neuromuszkuláris bénulás követi.
Ilyenkor szopási gyengeség és az izomtónus csökkenése jelentkezik, majd bekövetkezik a „bölcsőhalál”. Az agyideg működéskiesése aszimmetrikus lehet: a tünetek súlyossága az enyhe letargiától (= közönyös állapot) és lassúbb evéstől a súlyos hypotóniáig és légzési elégtelenségig terjedhet.
Az esetek a Cl. botulinum tartalmú méz, por és föld lenyelésével kapcsolatosak. Számos megfigyelés igazolja, hogy a méz volt azon élelmiszer, amivel a spóra bejutott a szervezetbe.
TÜNETEK
Az étel közvetítette botulizmus esetében a kezdet hevenyen, általában 18-36 órával a toxin elfogyasztását követően lép fel, az inkubációs periódus (= lappangási időszak, a kórokozó behatolása és a betegség közötti idő) 4 óra és 8 nap között változhat.
Kezdetben fáradság, szédülés, émelygés, hasi fájdalom, fejfájás, gyengeség érzése mutatkozik. Olykor hányás, néha bélsárrekedés vagy éppenséggel hasmenés mutatkozik. Gyakori a száj- és torokszárazság.
Nem egyszer nyelési zavar, beszédzavar keletkezik. Hangszalagbénulás alakul ki. A nyelv- és garatizmok bénulása a nyelést lehetetlenné teszik, gyakori az aspiráció (idegen anyag beszívása a tüdőbe).
A beteg homályos látásról panaszkodik és nem tud olvasni. Néha kettőslátása, kancsalsága van.
Minél rövidebb a lappangás, annál súlyosabb a betegség. Enyhe rosszulléttől a gyorsan halálos betegségig többféle klinikai megjelenés lehetséges.
Gyakori a nehéz légzés. A nyak és a végtagok gyengesége fokozódik, a végbélzáró-izom és a hólyag-szfinkter (= záróizom) is megbénulhat.
Mindez láthatatlanul zajlik, és a beteg öntudata megmarad, a pulzus normális vagy alacsony lehet, hacsak interkurrens (közbejövő) fertőzés nem fejlődik ki.
Ezúttal kell megjegyeznem, hogy a botulinus-csírákkal fertőzött élelmiszerek mélyében, valamint a légmentesen lezárt állati, illetve növényi konzervekben keletkező exotoxin iránt az ember olyannyira érzékeny (amint arról több esetben is beszámoltak), hogy a gyanús élelmiszer kóstolása is halálos megbetegedéshez vezetett!
MI OKOZZA A LEGGYAKRABBAN AZ ÉTELMÉRGEZÉST?
A bántalom okozója az elzárt konzervekben, húsban, hentesáruban (kolbász, hurka, disznósajt) tenyészik leggyakrabban, de a fertőzés bekövetkezhet zöldfőzelék-konzervekkel, sőt házilag eltett zöldborsóval, zöldbabbal, savanyú káposztával, savanyúságokkal is.
Az állott, kezdődő bomlásnak indult húsneműek felhasználása ételek készítésére azért veszélyes, mert az elszaporodott rothasztó baktériumok az oxigén elvonásával elősegítik a botulinusz-bacilusok számára a kedvező anaerob viszonyok kialakulását. A bomlásra gyanús élelmiszerekkel tehát nagyon óvatosan kell bánni!
A megbetegedések igen gyakran a bő nedvtartalmú és vastag kolbászféleségek, véres hurka, nagyméretű disznósajtok, valamint nyers és főtt sonkák, füstölt húsok, elégtelenül pácolt húskészítmények fogyasztásából származnak.
Általában megállapítható, hogy a nyers, érett, tisztán kezelt húsok fogyasztásából botulizmus nem keletkezik. Leggyakrabban a sertéshús, ritkábban a marhahús alapanyagú készítmények okoznak botulizmust, lóhús fogyasztásából alig keletkezett megbetegedés (CSISZÁR). A kolbász annak következtében is fertőződhet, hogy a burokként felhasznált belet nem tisztították meg kellő gondossággal.
MILYEN ÉRZÉKSZERVI ELVÁLTOZÁS UTAL A FERTŐZÖTTSÉGRE?
Felvetődik a kérdés, hogy milyen érzékszervi elváltozásokat látunk, érzünk, tapasztalhatunk a felsorolt húsneműkön és élelmiszer-készítményeken, amelyek fogyasztása azokat aggályossá teheti. Nagyon fontos tudni, hogy azok többnyire nem mutatnak érzékszervi elváltozást, mert a Cl. botulinumra jellemző, hogy nem bír fehérjebontó képességgel!
Ritkán azonban mégis észlelhető érzékszervi tünet, nevezetesen az avasság és a kellemetlen szag. Az a sonka, amely 1895-ben az első tudományosan nyilvántartott (VAN ERMENGEM) kolbászmérgezést okozta, dohos, avas szagú, állománya pedig erősen lágy és halványpiros színű volt.
A hús-, növényi és vegyes konzervek fogyasztása azért jár fokozottabban a botulizmus veszélyével, mert a bélsárral szennyezett hús (pl. feldolgozása során a húskészítmény), illetve a földdel szennyezett zöldségfélék (bab, borsó, spenót, káposzta stb.) a botulizmus-bacilus spóráival fertőzöttek lehetnek.
Az elmondottakból következik, hogy lejárt időtartamú konzerveket nem szabad fogyasztani, mert azok csak 30-50 percig tartó főzés után fogyaszthatók aggálytalanul.
Különösen a félkonzervek veszélyesek, mert ezek hőkezelése (pasztőrözése) során a botulinus csírák spórái nem pusztulnak el.
HOGYAN ELŐZHETJÜK MEG AZ ÉTELMÉRGEZÉST?
1. Az állati és növényi nyersanyagokat, különösen a földdel, sárral való szennyeződéstől meg kell óvni. Konzerválásuk előtt alaposan meg kell tisztítani, a zöldségféléket gondosan megmosni.
2. A húskészítmények előállítása során (kolbász, hurka, sonka stb.) pontosan tartsuk be a konzerválás (főzés, pácolás) szabályait!
Nagyon fontos szabály, hogy a húsdarabok mélyén (úgynevezett maghőmérséklet) is el kell érni a 80 °C hőmérsékletet.
3. A régi, hűtetlenül tárolt konzerveket ki kell vonni a forgalomból.
4. Lejárt konzerveket nem szabad elfogyasztani vagy állatok takarmányozására felhasználni. Amint az előbbiek során is olvashattuk (de hangsúlyozni kell), a lejárt szavatossági idejű konzervek csak 30-50 percig tartó főzés után fogyaszthatók aggálytalanul.
5. Az állati és növényi eredetű élelmiszerek feldolgozása során nagyon pontosan be kell tartani a higiéniás szabályokat is! Fokozottan ügyelni kell arra, hogy a feldolgozás során ne szennyeződhessenek, ne fertőződhessenek.
6. Egy évesnél fiatalabb gyermeket nem szabad mézzel etetni.
A botulizmus az ételmérgezések legsúlyosabb formája, fokozott gondot kell fordítani a bántalom megelőzésére.
GYÓGYÍTHATÓ?
A botulizmus gyanúja esetén azonnal orvosi segítséget kell kérni, aki a még fel nem szívódott toxin eltávolítására hánytatást, gyomormosást, hashajtást végez.
Az antitoxin injekció a már kötött méreggel szemben nem hatásos, ezért a már fennálló neurológiai (idegrendszeri) bántalom nem fordítható vissza, legjobb esetben a progressziója (előrehaladása) lassítható vagy megállítható.
Mindez azonban már az orvos feladata, és csak azért ejtettem szót róla, hogy az orvosi beavatkozás sürgősségére felhívjam a figyelmet.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2012. júliusában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése