2015. május 26., kedd

A mikotoxinok rejtett gyilkosok


A FUZÁRIUM-TOXIKÓZIS (2.)
Előbbi bejegyzésünkben arról olvashattunk, hogy a fuzáriumgombák, a fuzárium-toxikózis milyen súlyos egészségromlását, szaporodásbiológiai anomáliákat, nevezetesen meddőséget, vetélést, életképtelen magzatok szülését okozhatja a sertésállományokban – nagy fokban veszélyeztetve a sertéstartás eredményességét.
Ezúttal arról fogunk szólni, hogy a takarmányok gombás fertőzöttsége nemcsak a sertések egészségét veszélyezteti, de a többi haszonállatokét is. Az előbbiekben olvashattuk azt is, hogy a fuzáriumok gyakran más penészféleségekkel együttesen is okoznak súlyos egészségromlást és veszteségeket. Ezúttal példaként említek egy a fuzáriumokkal nagyon gyakran együttesen előforduló gombaféleséget, a hazánkban is nagyon elterjedt és sok gondot okozó Stachybotrys alternans nevű gombát, mely méreganyaga számos állatfajon súlyos betegséget a stchybotryotoxikózist idézi elő. A továbbiakban a penészes széna, szalma etetésének és az ezekkel fertőzött alom veszélyéről fogunk szót ejteni.
A MIKOTOXINOK REJTETT GYILKOSOK – TARTJA TALÁLÓAN A SZAKIRODALOM
Előre kell bocsátani, hogy emberben a mikotoxin-veszélyről már a XVII. században beszámoltak, amikor az anyarozs toxinja többek között hallucinációt okozott, ugyanis abban az időben gyakori volt a rozskenyér fogyasztása.
Egyes felmérések szerint a világ gabonakészletének 25 %-a toxinokkal fertőzött. A világ egyetlen része sem mentesül a toxinok okozta negatív hatásoktól az állattenyésztésben, de az emberi egészségügyben sem. Minden toxinnak megvan a saját káros hatása, de a toxinok egymás hatását erősítve még nagyobb veszélyt jelentenek.
A toxinok okozta tünetek (amint arról már az előbbi Lapszámunkban is olvashattunk) sokfélék és eltérőek. A vomitoxin csökkenti az önkéntes takarmányfogyasztást, a zearlanos súlyos szaporodásbiológiai zavarokat okozhat a genitáliák károsítása révén, a fumanosin toxinok idegrendszeri zavarokat okozhatnak és így tovább. A toxinok súlyosan károsítják a májat a baromfi esetében például az aflatoxin zsír-máj szindrómát okozhat stb. A mikotoxinok megtámadják az immunrendszert is megbénítva a szervezet védekezőképességet.
A másik nagy veszély, hogy a toxinok nemcsak az állati szervezet növekedését, fejlődését károsítják, hanem a tejbe, húsba átkerülve veszélyeztetik az ember egészségét is.
A toxinok elleni védekezés már az alapanyagok megfelelő tárolásával, szárításával kezdődik egészen a nem korrozív penész inhibitorok (kémiai folyamatok lefolyását gátló anyagok) használatáig. A meglévő toxinokat pedig inaktiválni lehet.
A SZARVASMARHA FUZÁRIUM-TOXIKÓZISA
Európában az első megfigyelések a hatvanas évek végén Angliából származnak, ahol egy 150-es létszámú tehenészetben, rossz minőségű széna etetése után termékenységi zavarokat tapasztaltak, s ezek kiváltásáért a szénamintában kimutatott F2 toxint (14 ppm) tették felelőssé.
Ezt követően Finnországban szaporodásbiológiai zavarokat figyeltek meg egy tehenészetben, ahol az állatokkal Fusarium graminearum által termelt F2 toxint tartalmazó takarmányokat etettek. A betegség heveny szakában vulvaduzzanat és bőséges nyálkás hüvelykifolyás volt megfigyelhető. Általános tüneteket nem észleltek.
A heveny időszakban azonban a termékenyített állatok közül a vemhesség második-harmadik hónapjában 3 tehén elvetélt 7 tehén pedig a többszöri termékenyítés ellenére sem termékenyült meg. Tavasszal a legeltetés megkezdésével az említett tünetek megszűntek.
Ezzel egy időben hazai szerzők is beszámoltak egy szarvasmarha-állományban Fusarium graminearummal fertőzött kukorica etetését követő klinikai tünetekről.
A tehenek tejhozamok csökkenése mellett, szórványosan az üszők vulvaduzzanata is fellépett és terméketlenné váltak.
A vulva-ödémát a Fusarium graminearummal mesterségesen fertőzött kukoricadarával kísérleti úton előidézték a három hónapos bárányokban is.
A TEJHOZAM IS NAGY FOKBAN CSÖKKEN
Az M-i Állami Gazdaság egyik legjobban tejelő 138 tehénből álló tehenészetben új tejelőtápot kezdtek etetni, amit egy kg kukoricadarával egészítettek ki. Az új tejelőtáp etetésének negyedik napján mintegy 15 tehén vulvájának kifejezett duzzanata volt észlelhető. A folyamatot váladékelválasztás nem kísérte és gyulladás, fájdalmasság sem mutatkozott. A klinikai tünetek jelentkezése után azonban az állomány nagy százaléka étvágytalanná vált, a rekeszizom görcsös összehúzódása miatt több állaton csuklás volt megfigyelhető.
A bendőmozgások lassultak vagy megszűntek. A tehenek az abrakot többnyire érintetlenül hagyták, ugyanakkor a zöld takarmányt szívesen fogyasztották. Néhány állatnak hasmenése is volt.
A legszembetűnőbb tünet a nagy fokú tejcsökkenés volt, melynek eredményeként a tejhozam néhány nap leforgása alatt mintegy 200 literrel csökkent. A takarmány visszautasítása és az emésztési rendellenesség a láztalan állapotot és a péra duzzanata egyértelműen a néhány nap óta etetett tejelőtápra terelte a gyanút, aminek etetését egy hét után meg is szüntették.
A gyanú beigazolódott, mert a laboratóriumban a rétegkromatográfiás vizsgálat során az F2 ösztrogén hatású fuzariotoxint meglehetősen nagy mennyiségben tudták kimutatni a tejelőtápban.
Az eset azt bizonyítja, hogy a fuzarium-toxin súlyos emésztési zavart, a tejtermelés nagy fokú csökkenését okozza. A tünetek a toxinnal szennyezett takarmány etetésének 5-6. napján alakulnak ki, majd a rövid ideig etetett hibás takarmány megvonása után hamarosan megszűntek.
A FUZARIOTOXIKÓZIS TÜNETEI
Előre kell bocsátani, hogy a szarvasmarhák és más kérődzők jobban ellenállnak a takarmányban levő mikotoxinoknak az olyan monogasztrikus (egygyomrú) állatokhoz képest, mint a sertés és broiler. A bendőben levő mikroorganizmusok ugyanis képesek bizonyos mikotoxinokat kevésbé ártalmas anyagokká alakítani.
A nagy koncentrációk azonban elnyomhatják a mikroorganizmusok semlegesítő képességét ezzel lehetővé téve a mikotoxinoknak, hogy kijussanak a bendőből és felszívódjanak. Felszívódásukat követően a mikotoxinok ugyanolyan hatással vannak a szarvasmarhára, mint a baromfira vagy (amint Lapunk előbbi számában olvashattuk) a sertésekre.
A ZEARALENONE ösztrogén jellegű válaszreakciót vált ki a tejelő tehenekből. Ennek a toxinnak a magas mennyisége vetéléshez vezethet, ugyanakkor csökken a takarmányfelvétel, a tejtermelés. A vulva megduzzad, hüvelygyulladás léphet fel. Rossz a szaporodásbiológiai teljesítmény, szűz üszőknél az emlőmirigyek megnagyobbodnak. Alacsonyabb a takarmányhasznosítás, károsodik az állatok ellenálló képessége az immunrendszerre ható károsító hatás eredményeként. Következésképpen csökken a betegségek elleni rezisztencia.
A T-2 TOXIN felvétele a teheneknél a takarmány visszautasítását váltja ki, csökken a termelés, a téteményképesség. Emésztési zavarok, akár vékonybélvérzések következhetnek be, mely elhullásra is vezethet. Borjaknál ugyancsak rontja az immunállapotot.
A TENYÉSZBIKÁK IS „MEDDŐVÉ” VÁLTAK A FUZÁRIUMOS TAKARMÁNY ETETÉSE UTÁN
A Sz-i Mesterséges Termékenyítő Főállomás tenyésztési okokból kiselejtezett két tenyészbikáját az Országos Állategészségügyi Intézet rendelkezésére bocsátotta annak vizsgálatára, hogy a fuzáriumos takarmány milyen hatást gyakorol az állatok termékenyítőképességére. A 8 és 3 éves tenyészállatok spermatermelése és fertilitása a „szolgálatuk alatt” előbb kiváló minőségű volt.
Az állatok 72 napon keresztül naponta 2 kg olyan fuzáriummal fertőzött kukoricát kaptak, amely 20 mg/kg F-2 toxint tartalmazott.
A kísérlet időtartama alatt a bikákat korábbi használatukkal megegyező gyakorisággal ugratták, a spermájukat pedig a következő mutatókra vizsgálták: mennyiség, szín, konzisztencia, sűrűség, mozgás- illetve morfológiai elváltozások, melyek az eredményes termékenyítőképességükre utalhattak.
Az egyik bika kezdettől fogva jó étvággyal evett, a másik bikán az F2 toxint tartalmazó takarmány fogyasztása után allergiás bőr alatti beszűrődések jelentkeztek, amelyek a megfelelő kezelés után megszűntek ugyan, azonban a bika étvágya romlott és az abrakadagját sem szívesen fogyasztotta.
A sperma minőségében a kísérlet 21. napján volt eltérés megfigyelhető. Az egyik bikánál 75,9 %, a másiknál pedig 84,8 % kórosan elváltozott spermasejt jelent meg az ejakulátumban.
Ezekben a kóros alakú ondósejtek mellett jellemző volt a sperma sűrűségének egyenletes és rohamos csökkenése. A toxintartalmú táp etetésének befejezése után a 4 napig tartó megfigyelés során sem javult a sperma minősége.
Ezután az állat levágásra, a nemi szervek pedig kórbonctani és kórszövettani vizsgálatra kerültek, mely során megállapítást nyert, hogy a herékben a csírahám elfajult és spermiogenesis nincs.
A kísérlet egyértelműen bebizonyította, hogy az F2 toxint tartalmazó takarmány etetése a spermiogenezis zavarával jár. A toxin hatására a sperma minősége olyan mértékben romlott és szaporodott meg a kóros spermiumok száma, hogy azt termékenyítésre használni nem lehetett.
A FUZARIOTOXIKÓZIS JUHOKBAN
Nem csak a szarvasmarha, de a juh is érzékeny az F2, fuzariotoxin iránt.
Egy kísérlet során 14 kg átlagsúlyú jerkebárányokat 7 napon keresztül olyan takarmánnyal etettek, mely F2 toxint tartalmazott. A jerkebárányok pérája megduzzadt, lilásan elszíneződött. Kórboncolásuk során megállapítható volt a méhük ödémás beszűrődése, de a petefészek burkainak és kötőszövetének ugyancsak enyhe beszűrődését lehetett megállapítani.
Ugyanakkor egy másik juhászatban a fuzarium graminearummal erősen fertőzött takarmány etetése után 17 vemhes anyajuh közül 12 elvetélt. Mindez arra enged következtetni, hogy a fuizáriumos takarmány etetése a juhászatokban is hasonló szaporodásbiológiai következményekkel jár, mint a szarvasmarhák esetében.
A KOSOK TERMÉKETLENNÉ VÁLNAK
Annak idején egy import kosfalkában – amit merinói állományok minőségi javítására akartak felhasználni – a fuzáriummal szennyezett takarmány etetése olyan súlyos szaporodásbiológiai következményekkel járt, hogy az értékes állományt végül is selejtezni kellett.
Jól lehetett észlelni a herék megkisebbedését, sorvadását. Boncolás során pedig a herékben a csírahám teljes pusztulását állapították meg. A hereszövet ilyen súlyos károsodásában közrejátszhatott az a körülmény, hogy az állatokat a toxinhatás fiatalon a csírahám kialakulásának szakában, tehát már a nemi érettség előtt érte.
Mindez bizonyítja, hogy a fuzáriotoxikózisra a kosok ugyancsak érzékenyek, a gombákkal szennyezett takarmány a kosok terméketlenségére vezethet.
A HÁZINYÚL FUZÁRIOTOXIKÓZISA
A házinyúl nagyon érzékeny a fuzárizumok által termelt toxin iránt.
1.) Megállapították, hogy a F.graminearum által termelt vomitoxinnak hatása van a nyúl szaporodására, mert 0,024 % felvétele a takarmányban 100 %-os magzatelhalást okozott.
2.) Jellemzőnek tartják a nyúl fuzariotoxikózisára az agyszövet károsodását, mely kényszermozgás fellépésével jár.
3.) Tartós szubtoxikus mennyiségű mintegy 1 mg/ttkg/nap szájon át való adagolása után a más metabolizációs („lebontó”) képessége csökken, ugyanakkor a szervezet érzékenysége nő. Az önkéntes takarmány felvétele 60-70 %-kal csökken. Vagyis az étvágy nagy fokban romlik.
4.) A T2 toxin átmegy az anyanyúl tejébe is és veszélyezteti a szopósok egészségét.
5.) A lágy bélsár újrafelvételével a toxin újra a nyúl gyomrába kerül, ami magyarázhatja a nyúl viszonylagos érzékenységét a mikotoxinok iránt (VETÉSI).
A SZÁRNYASOK FUZARIOTOXIKÓZISA
A kísérletes etetés folyamán a tyúkok tojáshozama a 3-5 mg/tak.kg toxintartalmú takarmány hatására jelentősen csökkent. A csökkenés mértéke vagy megszűnése a felvett toxin mennyiségétől függött. A tojáscsökkenés a toxinfelvétel után már 4-6 nap múlva jelentkezett, majd a csökkenés mértéke a kísérleti etetés második hetében elérte az 50-60 %-ot! A toxinfelvétel megszűnése után a termelés fokozatosan állt vissza az eredeti szintre.
Ugyanezt találták nagyüzemi kacsaállományokban is. Az állatok a 3 mg/tak.kg toxintartalmú takarmányt 5 héten át fogyasztották és a tojástermelés egyharmadával csökkent, majd a toxintartalmú táp etetésének a megszűnte után ismét nőtt.
A toxin 15 napon át való etetése alatt 210-220 grammal csökkent a tyúkok testtömege, 6-7 grammal a tojás súlya, 300 μg-mal pedig a vérsavó karotintartalma.
A ludak tojástermelése már 0,1 mg/testtömeg-kg toxin elfogyasztása után csökkent, és 0,7 mg/testtömeg-kg toxin elfogyasztása után a tojáscsökkenés már 5 %-os volt.
A toxin mennyiségétől függően romlott a gépbe rakott tojások kelthetősége is. A 0,5-0,8 mg/testtömeg-kg toxin elfogyasztása után a tojásoknak a fele már nem kelt ki. A keltetés folyamán mutatkozó veszteség okai között terméketlenség, a véres tojás, az embrióelhalás és befulladás szerepelt. (KOVÁCS F.)
A LOVAK FUZÁRIUM MÉRGEZÉSE
A lovak annyira érzékenyek a fuzáriumokkal szennyezett takarmányok iránt, hogy a F.sporotrichioidesszel fertőzött 0,4-0,5 kg toxikus takarmány elfogyasztása után akár rövid idő alatt elpusztulhatnak.
Az általános tünetek kólikás nyugtalankodás, általános rosszullét stb. mellett sokszor súlyos idegrendszeri tünetekkel járó encephomalacia alakulhat ki járászavarral, görcsökkel stb.
Írásunk elején utaltunk arra, hogy a mikotoxinokat tartalmazó takarmányokat fogyasztó állatokban egyes vírusok, baktériumok vagy paraziták hatására gyakran olyan mértékű megbetegedés vagy elhullás léphet fel, amilyen toxinmentes takarmányt fogyasztó, egészséges állatokban nem következik be. A toxinterhelés alatt az állatok immunválasza romlik, természetes ellenálló képességük csökken, ami a mikotoxin immunszuppresszív hatásával hozható összefüggésbe.
Az elmondottakra jó példa az egyik tsz-ben megtörtént eset, mely során a szövetkezet 58 igáslova közül 6 hullott el néhány nap alatt mindössze 8-24 órai betegség után pyoseptikaemiában (azaz gennykeltő baktériumok által előidézett „vérmérgezésben”), mely előidézésében a Fuzárium gombák által kiváltott toxikózis játszott alapvető szerepet.
Kiderült, hogy közvetlenül a megbetegedéseket megelőzően a fogatosok egy része az istállók közelében levő morzsoló körül felhalmozódó, az időjárás viszontagságainak kitett kukoricahulladékból „pótabrakot” juttatott a lovainak. A helyszíni vizsgálat során a morzsoló környékén a földről begyűjtött kukoricából mintát vettek, és a laboratóriumban mikológiai és toxikológiai vizsgálatnak vetették alá, mely során annak súlyos fuzariotoxikózisos fertőzöttségét állapították meg. A sokirányú vizsgálat során konstatálták, hogy a toxintermelő takarmány csökkentette az állatok ellenálló képességét, mely a baktériumok nagyarányú elszaporodását, majd a lovak megbetegedését és elhullását okozhatta.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2011. decemberében.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése