2014. február 24., hétfő

Románia II/9

Szubjektív útinapló Romániából (1959)
Végre megérkeztünk Bukarestbe, mely éppen 500. évfordulóját ünnepelte!
 



Típusos kelet-európai nagyváros, mely közepén fut a Dambovita folyó, melyet a városban egészségügyi okok miatt befedtek. Nagyon hosszú és unalmas volna, ha végig leírnám az itt látottakat, talán ismétlésekbe is kellene bocsátkoznom esetenként, ezért csak a legérdekesebb látnivalókat említem meg.





A gyalogos forgalom este és délután nagyon nagy a városban és az európai nagyvárosokkal ellentétben nem a járdán, hanem a kocsiúton bonyolódik le. Mivel az autó- és motorosforgalom rendkívül gyér a városban, ez a járműközlekedést nem zavarja. A kép a város központjában készült egy számottevő forgalmú útkereszteződésnél.




Komoly, táncos szórakozóhely mindössze három van e nagyvárosban. De felmentünk a metropolita nagytemplomhoz, mely a mellette levő puritán parlamenttel együtt magaslaton épült. Innen szép kilátás nyílt a városra. Nem zárt, hanem szétszórt házak és utcák, a belvárosban hatalmas, modern épületekkel vegyesen. A belváros néhány utcája modern, valóban nagyvárosias, a házak zömét azonban a földszintes házak, elegáns villákkal tarkítva adják.





Az utcán a Vöröskereszt javára gyűjtöttek, és mindenkinek a mellére tűzték a jótékonysági jelvényt, melyért tetszés szerint adakozni kellett. Kaptam én is, és csak nagy nehézségek árán tudtam megértetni, hogy külföldi vagyok és egy vasam sincs! Ekkor mosolyogva nálam hagyták emlékbe a jelvénykét.





A 110 ezer személyes bukaresti stadion.





Az operaház





A múzeum





A román királyok diadalíve





A városképre rányomja bélyegét a sok megcsodálni való park a mindenütt állandóan működő szökőkutakkal és a mintegy 365 templommal, melyek közül 351 bizánci stílusú, szép kupolákkal, melyek a város jellegzetesen keleti márkáját képezik. Eddig még sohasem láttam éjszaka kivilágított szökőkutat. A különböző fénynyalábokkal megvilágított vízsugarak színpompás 19 méter magasra lövellt csóvája feledhetetlen látványt nyújtott.





A kilátás a szállónk ablakából nem volt ilyen pazar. Egy másik érdekes helyre vezetett még el a kísérőnk: egy jellegzetesen román sörözőbe. A falon hatalmas freskók. Mindmegannyi az italozást vagy a szüretet ábrázolja, a képek közötti rész pedig aranyozott motívumokkal kifestett. Van szuterén, földszint és félemelet. A kiszolgálás nemzeti viseletben történik. Először megörültem, hogy ím a fővárosba kellett eljönnöm, hogy nőkön is jellegzetes román ruhát láthatok! Férfiakon fehér gatya, rajta kívül fekete mintás szélű ing, derekukon széles öv. Míg elbámulom a nők viseletét, észreveszem a tömegben, hogy ezek a felszolgálók!
Meg kell hagyni, szép helyen alapította Bucur pásztor Bukarestet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése