2014. december 13., szombat

Jugoszláviában III.

ROKONLÁTOGATÁSON JUGOSZLÁVIÁBAN 1971-BEN
Djakovótól Bledig




Már messziről előtűnt a híres djakovói püspöki templom. Amikor megérkeztünk, éppen zárva volt.






Strossmayer pöspök a XIX. században átépíttette.





Közlekedési táblát kerestem, hogy a továbbiakat tekintve tájékozódjam. Az írás szerint Zágráb még 248 km az autóúton. Bled pedig Ljubjanán keresztül érhető el. Ez persze nem volt feltüntetve.





A királyi nyaralóhelyre igyekszünk tehát, mely fürdőjéről, kegytemplomáról és lovagváráról híres. Zágrábig nagyon egyhangú volt az út. A wartburg jól bírta a 100 km-es óránkénti sebességet, a kisebb kategóriájú és keleti kocsik elmaradtak mögöttünk, tartottuk a mezőnyt.




Annak nem nagyon örültem, hogy a nagy forgalmú Zágrábon is keresztül kell mennünk, azt hittem sosem kecmergünk ki a városból! 





Zágráb után erdős, barátságos vidék következett, majd mind nagyobb hegyek. Az autórádió szórakoztatott bennünket.





Feltűntek a fellegekbe törő hegyek is.





Kedves kis szállodák és vendéglők szegélyezték itt-ott a főutat.





Ugyan ki gondozza az erdőt védő szent kis házikóját?





Közben étkezni is kellett, ami turista módon történt. Az első éjszakát egy ragyogó fenyőerdőben töltöttük. Nagyon szeretem az erdőt, főként a fenyves illatát, csendjét, mely (mondhatnám) altatóként hat rám. Különösen élvezem a hajnali ébresztőt jelző madárdal-koncertet, mely fenséges impressziót nyújt. Sajnos a nejem mindezt másként értékelte. Nem panaszkodott, hogy nem mentünk szállodába, hanem a kocsi hátsó ülését ledöntve kvartélyoztuk be magunkat, ám a sötétben hajbókoló, zizegő, suhogó fák félelmet keltettek benne, és félóránként ébresztett azzal, hogy mozgást-lépéseket, valaminő zajt hall és nem tud aludni. Nem részletezem, elég annyi, hogy az én várt pihenőm sem volt teljes.





A reggeli hidegvizes mosdás felélénkített, a jóízű hazai reggeli pedig meghozta a szokásos jó kedélyemet. Visszaállítottuk a kocsiban az úti rendet, begyújtottam a motort és Isten, segíts fohásszal elindultunk egy újabb túrára, most már egyenesen Bledig! 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése