2014. december 3., szerda

Kollégákkal

Akárhová megyek a világban, mindig örömmel és nagy érdeklődéssel beszélgetek kollégákkal. Gyorsan megtaláljuk a közös hangot és nyelvet, melyen tolmács nélkül is konzultálni tudunk.
.
Ezúttal tehát olyan képeket válogattunk, melyeken a szerző kollégáival szerepel.  Ha a címként jelölt táj, ország vagy város nevére (mely minden esetben egy linket tartalmaz) klikkel, a teljes fejezet, melyben a fénykép szerepel, megjelenik.
.
.
.
.
Az Agrártudományi Egyesület az 1958. júniusára tervezett szakmai tanulmányutat kétszeri halasztás után végre október 18-ra tűzte ki. Résztvevői az Egyesület tagjai közül 32 állatorvos és mezőgazdász. A fenti nap csepergős, borongós reggelén találkoztunk Budapesten az Engels téren. A modern Ikarus egyik kényelmes ülésén ablakhoz kerültem, de az örömbe (mint később észrevettem) egy kis üröm is vegyült, mert aktatáskám az elemózsiával a bőröndömben maradt, és - ha nem is messze tőlem, de - számomra hozzáférhetetlenül az autóbusz tetején utazott. Így korgó gyomorral tettem meg az utat a határállomásig, Rajkáig. Miután az ismerősök igyekeztek egymás mellett elhelyezkedni, így került mellém Kisfaludi Péter kollégám, volt egyetemi évfolyamtársam, aki nemcsak úti-, de mindvégig szobatársam is lett.
 .
 .
.
 .
Felkeressük az állatkórházat, ahol állatorvos kollégám nagyon barátságosan fogad bennünket. A tehén sérthetetlen, szent állat. A legnagyobb utcai forgalomban is kényelmesen járnak-kelnek az úton, elhajtani, felzavarni nem szabad őket, inkább az egész közlekedés leáll. A beteg vagy elaggott szent jószágokat a rendőrök kötelessége behozni a kórházba, ahol nemcsak gyógykezelésben, de gondozásban részesítik e szent barmokat.
.
.
.
Zakopánéban csaknem minden ház fából készült, az állatorvosé is. Berendezése egyszerű, ízléses, bent jó (vendégmarasztaló) meleg van.
Sajnos a kollégám nincsen otthon, csak a feleségével tudtam szót váltani. Tolmácsra vele sincsen szükség, beszél németül és angolul. Miattam inkább németül folyik a társalgás. Elmondja, hogy az északi síkságon már nagyon sok a termelőszövetkezet, itt a Tátrában azonban zömmel magángazdaságok vannak. Vonakodás nélkül kijelenti, hogy a férje fizetése 3000 zloty, erre jön havonta olyan 1000 zloty prémium és visszatérítés. A tanács kocsijával és sofőrjével jár és a bevételt befizeti az államnak. Lengyelországban nincsen magánállatorvos.
.
.
.
 .
A mérlegház is német precizitással épült. Mint látszik, jó barátságban voltunk az elnökkel, csak olyan dialektusban beszélt, hogy több szavát nem értettem. Ha lehetett, kerültem a hosszabb társalgást vele. Állatorvos kollégám egy rendkívül kedves, kellemes, nagy darab, szőke férfiú, aki egy ütött-kopott Wartburggal érkezett, és olyan gyorsan beszélt, amilyen gyorsan (és sokat) evett a reprezentatív vacsorából. Úgy látszik, ő is örült a találkozásnak, bár nem tudtam pontosan megítélni, hogy minek is örült jobban, a jó kollegiális beszélgetésnek vagy a korlátlan sör- és konyakivási lehetőségnek. Az est folyamán gyakorta gyönyörködhettem az ivás-művészetében, amiből sportot űzött - nevezetesen, hogy hogyan is kell leküldeni sorozatban egy-egy korsó sört konyakkal váltogatva nyelés nélkül... és hogyan kell autót vezetni ilyen mennyiségű alkohol elfogyasztása után. Mindeközben azonban a baráti beszélgetésünkön túl meginterjúvoltam, néhány szakmai kérdésre adott válaszát meg is örökítettem.
.
.
.
.
Egy fél napot töltöttünk "szabad programban" Nagyváradon, s ezt az időt mindenképpen arra akartam felhasználni, hogy legalább röviden érdeklődjem az itteni állatorvosok körülményeiről. Sikerült is a rendelőintézetben megtalálnom dr. Maftei Mircea kollégámat, az ambulancia vezetőjét, aki jól beszélt magyarul, s tőle nyertem rövid tájékoztatást.
Romániában az Állatorvosi Fakultás elvégzéséhez 6 esztendő kell, ha figyelembe vesszük, hogy a középiskola elvégzéséig csak 11 év telik el a mi 12 esztendőnkhöz viszonyítva, akkor végeredményben ők sem tanulnak hosszabban. A fakultás doktori címet nem ad, ezt kizárólag csak az orvosok nyerik el automatikusan, a többi egyetemeknek doktorráavatási joguk nincs.
.
.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése