Ezúttal sajátos, különböző nemzetekhez kapcsolódó "italos" képeket gyűjtöttünk, melyeket a szerző 
készített egy-egy helyen, ahol járt. Természetesen a jegyzeteit sem hagytuk el. Ha a feltüntetett ország, város, táj nevére (mely 
minden esetben egy linket tartalmaz) klikkel, a teljes 
fejezet, melyben a kép szerepel, megjelenik, a témáról további információkat tartalmaz.
.
.
Egy
 korabeli söröskocsi. Ilyen kocsival és ilyen hordókban szállították a 
sört az aranyásók hada igényeinek a kielégítésére. Dühöngött az 
italozás, az erőszak, a prostitúció és a gyilkosságok az aranyra éhes 
kincsvadászok népes táborában.
.
.
.
.
 Ezek
 a fiatalok sört isznak és talán már nem is tudják, hogy őseiknek az ún.
 kaffer-sör volt a nemzeti italuk. Ez gyengén alkoholos, élesztő szagú 
folyadék, "úgy is mondhatnám, erjesztett korpalé" - írja egy hazánkfia, 
aki azidőben megkóstolta a feketék által olyannyira istenített nedűt. És
 miből készült ez a csodálatos, közkedvelt ital? Közönséges cirokból, 
amit mi a seprűgyártók által jól ismerünk.
.
.
.
.
 Mit
 árul ez az asszonyság ezekben a kisebb-nagyobb üvegekben? Ez a híres 
indián sör: a csika! Kukorica vagy jutagyökér (krumpli) erjesztése útján
 készül. Elmondja vezetőnk azt is, hogy hogyan, ami nem éppen az európai
 ember ízlésének megfelelő... Nem is írom le, nehogy bárkit is 
elriasszak az indiánok kedvenc italának kívánalmától, ha errefelé járna.
.
. 
.
 .
 A kvaszt, amit az utcákra húzatott kis
 kétkerekű kocsikból mérnek, a sörhöz hasonló konzisztenciájú, hideg, 
habzó ital, amíg meg nem kóstolod, majd meggebedsz érte a moszkvai 
hőségben, ha látod, hogy milyen jóízűen isszák...
.
.
.
.
Jöjjenek
 el velem a sziget fővárosába, Vila Baleirába! Meleg van, a nap 
szikrázóan süt. Jólesik a hideg mangószörp. Szinte hihetetlen, hogy két 
évtizede ugyancsak igen nagy forgalom volt e helyütt a tengeren és 
óriási nyüzsgés a parton. Matrózok és szállítómunkások
 jöttek-mentek, tereferéltek, hangoskodtak, zajongtak. A vízen pedig 
vitorlás bárkák és a XV. századi karavellák utódai suhogtak és kötöttek 
ki a ma már csendes parton, itt, ahol éppen üldögélek. Innen bonyolódott
 akkoriban a forgalom Porto Santo és Madeira között. Szállították a 
Porto santoi égetett meszet Funchalba, onnan pedig hozták a mindennapi 
élethez elengedhetetlenül szükséges árukat.
.
.
.
.
 A hagyományos arab kávéházakban csak férfiak szórakoznak, az európai 
jellegű vendéglőkben már nőket is lehet látni. És hogyan múlatják itt az
 időt az igazhitűek? Rendületlenül szívják a vízipipát és 
társasjátékokat játszanak. Legkedveltebb a dominó. Mit fogyasztanak 
közben? Természetesen erős teát vagy törökös kávét. Igaz, hogy nem ízlett, de frissítő hatású volt a sötét vagy speciális 
cukor nélküli zöld tea, mely hűsítő hatását fokozza a beledobott friss, 
fodormenta-ág íze, illata. Persze ha van pénzed, jéghideg vagy forró teát is ihatsz, teafagylaltot 
is kaphatsz az Indiai Teaház légkondicionált helyiségeiben. De a nálunk 
szokásos presszót erefelé hiába keresed.
.
.
.
.
 Sajnos egy kis probléma is akadt, mert megkínált teával a (képen 
látható) mongol háziasszony. Egy jókora darab kínai préselt teából 
letört egy részt, majd tejben megfőzte, miután egy famozsárban 
összezúzta. Kevés juhfaggyút tett bele, kissé megsózta és kedvesen 
megkínált bennünket. A kínok kínját álltam ki, amíg megittam a 
facsészéből! Azt már előbb olvastam, hogy a teázás szertartás. Ha csak 
egy percre is megállsz egy sátornál és beinvitálnak, meg kell innod a 
teát, mert ha enélkül távozol, halálosan megsérted a házigazdát! Az 
olyan ember pedig, aki nem kínálja meg teával a vendéget, nem is megy 
emberszámba. A bajt fokozta, hogy a teát megsózták! Még az volt a 
szerencse (ha volt is ebben valami jó), hogy kortyokban erőszakoltam le 
ezt a szörnyű nedűt, mert egyébként utána töltötték volna, ne legyen 
üres az ibrik, a kitöltött italt pedig nem illik otthagyni. Sóvárogva 
néztem egy kannában fekete teát is, amit vízben főztek, nem juhfaggyút, 
hanem kevés vajat tettek bele, de hát errefelé azt csak maguk isszák, a 
vendéget kizárólag fehér teával illik megkínálni.
.
.
.
.
50 Shillingbe került egy kókuszdió, ámde rendszeres vásárlóként én 
megkaptam 40-ért (ami fél dollár). Míg mások söröztek, megengedtem 
magamnak egy diónyi "kókusz-fröccsöt", diónyi kókusztejet - mely nemcsak
 nagyon kellemes ízű, de üdítő hatású nedű volt. Élvezettel iszogatom a 
szobánk erkélyén sziesztázva - mintha a presszóban lennék.
.
. 








 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése