2015. június 19., péntek

A baromfiak parazitás bántalmai 5. (Óvantagok)


Külső paraziták
Előbbi bejegyzéseinkben a szárnyasok ún. belső, vagyis a bélcsatornában, a gyomorban, májban stb. élősködő parazitáit ismerhettük meg, de számos élősködő telepedhet meg az állatok bőrén, a bőrben vagy akár a tollakon is. Ezek egyrészt vérszívásukkal károsítják az állatok egészségét, vagy akár valamely súlyos betegség okozóját oltják be a baromfiba, mások viszketegséget okozva vagy éppenséggel állandó mozgásukkal zavarják a nyugalmukat és rontják az állatok téteményképességét, termelését.
A továbbiakban ezekről, nevezetesen az óvantagokról („tyúkpoloska”), a madártetűatkákról, a tolltetvességről és a rühösségről, e bántalmak okozóiról, és az orvoslás lehetőségeiről fogunk szót ejteni.
ÓVANTAGOK (Tyúkpoloska, zsindelytetű)
Nemrégiben egy pécsi tenyésztő azzal a panasszal keresett meg, hogy úgy a tyúkok, mint a növendékek megsápadnak, étvágytalanok, csak alusznak, majd előbb-utóbb elhullanak.
Megérkezésemkor valóban azt láttam, hogy néhány tyúk ugyan kapirgált az udvarban, de az egész állomány csak gubbasztott: „álomkóros” benyomást keltett. Az állatok lesoványodtak, és olykor hasmenés is mutatkozott.
Az elhullott csirke boncolása előtt több állatot is átvizsgáltam, és többnyire a szárnyuk alatt a csirke bőréhez tapadva számos kis sörétszerű feketevörös gömböcskét találtam, melyek telve voltak vérrel. Ezek után nyilvánvalóvá lett a diagnózis nevezetesen, hogy az óvantagok által közvetített betegségről, a borreliózisról lehet szó, amit ugyan nem közvetlenül az óvantagok okoznak, hanem ezen kullancsfélék által terjesztett mikroorganizmusok. Ezek a sötétszerű, vérrel telt kis képződmények pedig az óvantagok lárvái. Esetünkben a legfontosabb feladat a bántalom gyógyítása mellett a szárnyasok megszabadítása volt a fertőzést közvetítő parazitáktól, az óvantagoktól. De mit kell tudni az óvantagokról?
AZ ÓVANTAGOK
A fertőzött baromfiólakban sokszor nagy gondot okoznak a kullancsfélék közé tartozó óvantagok vagy népiesen tyúkpoloskák. Az ARGAS PERSICUS, a kifejlett baromfióvantag tojásdad alakú, feltűnően lapított, szennyesbarna színű, fél-egy cm hosszúságú parazita (1. KÉP).



Leggyakrabban a tyúkólak repedéseiben található. Főként tyúkféléket de más baromfit is megtámad. Ha pedig a baromfi a fákon tanyázik, akkor az óvantagok a fák kérge alatt húzódnak meg.
Az ARGAS REFLEXUS a gombaóvantag. Ugyancsak ovális alakú, barnás színű, a baromfióvantagnál valamivel kisebb. A galambdúcokban gyakori. Olyan házakban (pl. padlásokon), ahol galambok tanyáznak az óvantagok a galambfészekből a lakásokba is behatolnak, és az embert is megtámadják.
FEJLŐDÉSMENET
Az óvantagok nappal a búvóhelyeiken, a fal réseiben tartózkodnak, és esetleg több méteres utat megtéve csak éjjel keresik fel vérszívás céljából a baromfit.
Ha jóllaktak, lehullanak a bőrről, és vedlésükig vagy a peték lerakásáig újból elbújnak rejtekhelyeiken. A vérrel teleszívott nőstények mintegy 50-80 petét raknak. Ezekből 3 hét alatt kelnek ki a lárvák. A lárvák felkeresik a baromfit, és annak bőrén, főleg a szárnyak alsó felületén, a nyakon, a mellen 5-10 napig maradnak megtapadva, miközben sörétnagyságúra szívják magukat vérrel. Ezekből a lárvákból több vedlés után több hónap elteltével fejlődnek ki a végleges alakok, az imágók. Megjegyzem, hogy a koplalást hosszú ideig, akár 5 évig is bírják.
KÁRTÉTEL – ORVOSLÁS
Az óvantagok kártétele elsősorban a vérszívásban és az ezzel kapcsolatos nyugtalanításban áll. A kifejlett óvantagok csak éjjel lepik el kb. fél órára a baromfiakat vérszívás céljából, míg nappal – amint azt az előbbiekben is olvashattuk – az ól repedéseibe húzódnak vissza. Majd csak hetek múlva bújnak elő ismét, hogy vért szívjanak.
A sörétnyi lárvák azonban a szájszerveikkel befurakodnak a bőrbe, és egyfolytában – akár 5-10 napig is – ott tartózkodnak, és vért szívnak.
Az óvantagok gyakori támadásának kitett baromfi soványodik, vérfogyott, senyves, a tojáshozam csökken. A gyengébbek akár el is pusztulnak. Olykor pedig sajátszerű bénulásos tünetek mutatkozhatnak. Egyesek feltételezik, hogy az óvantagok mirigyváladéka vérsejtpusztító hatású.
Az óvantagok elpusztítására számos készítmény van forgalomban az állatpatikákban (NeoStomosan, Piretrin Extra, Butox stb.), melyeket a mellékelt utasítás szerint kell alkalmazni. Azt, hogy a patikában éppenséggel melyik vagy milyen készítmény kapható, a gyógyszerész ad tájékoztatást.
Az óvantagok irtása nem könnyű feladat. Az ól repedéseiben, a rossz vakolat alatt, a korhadt ülőrudakon kell utolérni az ott megbúvó férgeket.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2010. októberében.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése