2014. október 28., kedd

NDK-tanulmányút VI/4b

TANULMÁNYÚTON NÉMETORSZÁGBAN (1968)
Tapasztalatcsere-látogatáson a Német Demokratikus Köztársaságban a Rottmerslebeni Termelőszövetkezet meghívására
Magdeburgi korzózás



Az újjáépített üzleti negyed jellegzetessége az, hogy itt minden járműforgalmat kiiktattak. Az utca minden házában van kirakat tömve árukkal. Az üzletek specializáltak! Az utca egész szélességében hömpölyöghet a vásárló tömeg anélkül, hogy egy pillanatra is ügyelnie kellene a fenyegető járművekre, melyek megzavarhatnák üzleti koncepcióját. Sajnos vásárlásra itt sem akadt időm.





Mindenekelőtt elmentünk az állatkertbe, ahol addig őgyelegtem a majomketrecek előtt (régi rossz szokásom), míg végül is a csoport elment!





Lélekszakadva futkoztam egyik utcából a másikba, melyek az állatkertet szegélyeztek, de az autóbuszunkat sehol sem találtam. Ezt a kocsit 1924-ben gyártották.





A magdeburgi operaház. Pechemre még azt sem tudtam, hol fogunk ebédelni.





Igen nagy öröm ért, amikor megpillantottam a házinénit, aki egy másik Frauval éppen keresett már. A képen a régi börze.





A György körút. Villamossal mentünk a vendéglőbe, közben egy gyors városnézés is jutott nekem. Odaérve a társaság nagy derültségére megintcsak én késtem el...





A főposta épülete. Ebéd után pedig ismét szakmai programunk lesz, a magdeburgi mesterséges termékenyítő főállomásra fogunk ellátogatni, ahol talán nem lesznek majmok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése