2015. február 25., szerda

A szarvasmarha mikoplazmózisa


A SZARVASMARHA MIKOPLAZMÓZISA (3)
A szarvasmarhák mikoplazmózisát többféle Micoplasma-faj idézi elő. A legrégebben ismert mikoplazmás bántalom a ragadós tüdőlob, mely fertőző természetét már 1784-ben megállapították (CHABERT), majd 1848-ban a betegség kórokozóját is felfedezték BORREL és munkatársai.
A MICOPLASMA MYCOIDES nevű kórokozó által kiváltott és rendszerint idülten lefolyó kruppos tüdő- és mellhártya-gyulladásban manifesztálódó ragadós tüdőlob elnevezésű bántalom a múlt században nagyon széles körben elterjedt volt, és Európa legtöbb országában, így hazánkban is súlyos veszteségeket okozott a szarvasmarha-állományokban.
Ma már hazánk mentes a bántalomtól, mely mostanság főként Afrikában, Indiában, Kínában és Mongóliában fordul elő. Bár Európa a betegségtől nagyrészt mentes, a ragadós tüdőlobot ismételten behurcolták Portugáliába és Olaszországba, de esetenként megjelenik Spanyolországban és Franciaországban is.
Miután a bántalom hazánkat már régi idő óta nem érint, a betegséggel részletesebben nem foglalkozunk.
A továbbiakban viszont szót ejtünk azon mikoplazmák okozta betegségekről, melyek Európában és így nálunk is a borjak, valamint a fiatal növendékek tüdő- és ízület-gyulladásában, a tehenek tőgygyulladásában és reprodukciós (=szaporodási) zavaraiban manifesztálódnak.
A BORJAK ÉS FIATAL NÖVENDÉKEK MIKOPLAZMÓZISA
A borjakban és a fiatal növendékekben a tüdő- és ízület-gyulladásban megjelenő szindrómát (= tünetegyüttest) leggyakrabban a MICOPLASMA BOVIS, esetenként a M. DISPAR vagy a M. BOVIRHINIS törzsek okozzák.
Ezek a mikoplazmák nagyon apró 0,1 – 0,25 µm átmérőjű, változatos alakú, sejtfal nélküli, de a baktériumokhoz nagyon hasonló tulajdonságú mikroorganizmusok. Gram-negatívan festődnek – aminek főként a bántalom elleni gyógyszerek megválasztásában van jelentősége – és általában fajspecifikusak.
Tudni kell, hogy a mikoplazmák ellenálló-képessége kicsi, 60 °C-on és a fertőtlenítő szerek hatására perceken belül elpusztulnak. A napfény, a beszáradás ugyancsak elpusztítja őket, nedves, nyálkás váladékokban azonban a külvilágon néhány napig életben maradnak.
HOGYAN TÖRTÉNIK A FERTŐZŐDÉS?
A fiatal borjak intrauterinálisan (=méhen belül) vagy pedig az élet első napjaiban anyjuktól vagy istállótársaiktól fertőződnek.
Ezt bizonyítják azok a hazai megfigyelések (ROMVÁRY és mtsai), melyek szerint az egyik hazai gazdaságban a fertőzött borjak jelentős százaléka már 1-3 napos korban lázassá vált, az újszülött kis állatok nehezítetten lélegeztek, ami arra utal, hogy már az intrauterinális életükben, tehát méhen belül fertőződhettek.
Megállapították, hogy a később megbetegedett borjak a fertőzött tehenek tejétől, vagy a profikatóriumban (=a helyiség, ahol a borjak 8-10 napos korukig tartózkodnak) és a borjúnevelőben a beteg társaiktól fertőződtek.
Ami pedig a betegség elterjedtségét illeti, a jelzett gazdaságban a két és fél éves megfigyelési idő alatt született 1100 borjú közül pneumóniában (=tüdőgyulladásban) 206 (18,7%), míg arthritisben (=ízületi gyulladás) 77 (7%) borjú betegedett meg.
TÜNETEK
A MYCOPLASMA BOVIS a borjakban már néhány napos vagy éppenséggel idősebb korban heveny tüdőgyulladást okoz. Az állatok bágyadtak, étvágytalanok, elesettek, lázasak, légzési nehézségeket mutatnak, köhögnek, orrfolyásuk van.
Amikor a borjú bágyadtnak látszik, de még semmiféle klinikai tünetet nem mutat, ajánlatos megmérni a belső hőmérsékletét, mely az első jelzése a bántalom fellépésének. Tudni kell, hogy az újszülött borjú normális belső hőmérséklete 39,5 – 40 °C, a fiatal szarvasmarha esetében 38,5 °C, idősebb szarvasmarhák esetében pedig 37,5 – 39,5 °C értékeket mutat.
Az állatok ízületgyulladását – mely gyakran a légúti bántalmazottságot követi – ugyancsak lázas állapot előzi meg. A carpális és tarsális ízületek megduzzadnak, fájdalmasak, a borjak nem szívesen mozognak. (2.KÉP)
Az egyik lábtő- vagy csánkízület, esetleg több ízület és környéke orsószerűen megduzzad. A kialakult heveny fájdalmas ízület- ínhüvely- és az ízületi savóshártya-gyulladás miatt az állatok igyekeznek végtagjaikat tehermentesíteni, sokat fekszenek, sántítanak.
Annak idején az általam ellátott tehenészetben fellépett mikoplazmózis során is azt tapasztaltam, hogy egyes borjak ízületeinek a deformáltsága és a mozgászavar néhány nap alatt megszűnt, másoknál a kórkép krónikus formába ment át. Ezek a borjak a végtagterhelési és takarmány-felvételi nehézségek miatt hetekkel, hónapokkal később csökötté váltak, elhullottak vagy kényszervágásra kerültek. Eseteinkben elhullottak vagy kényszervágásra kerültek azok az állatok is, melyeknél másodlagos baktériumos fertőzések követték a borjak mikoplazmák okozta tüdő- és ízületgyulladást.
A hazai tapasztalatok azt igazolják, hogy a Mikoplazma-törzsek mind az ízületekben, mind pedig a felső légutakban is hosszabb ideig perzisztálhatnak (=megmarad), emiatt az állomány fertőzöttsége fogékony állatok behozatala nélkül is akár évekig is fennmaradhat.
GYÓGYKEZELÉS
A klinikai tünetek legfeljebb csak a mikoplazmózis gyanúját kelthetik fel! A biztos diagnózis megállapítása laboratóriumi vizsgálattal történhet. A bántalom gyógyítására tilozint, linkomicint, tiamulint stb. lehet igénybe venni. A bántalom megállapítása és a gyógykezelése természetesen a kezelő állatorvos feladata.
MIKOPLAZMÁS TŐGYGYULLADÁS
Amint az előbbiek során olvashattuk, a borjak mikoplazmás fertőzöttsége a tehenek mikoplazmákkal fertőzött tejétől is bekövetkezhet. A mikoplazmák tőgygyulladást előidéző szerepéről elsőként már több mint négy évtizeddel ezelőtt beszámoltak HALE és mtsai, a bántalmat úgy Amerikában, mint Európa több államában, így hazánkban is diagnosztizálták.
Hazai tapasztalatok is igazolják, hogy a MICOPLASMA BOVIS törzsek a tejelő tehenekben parenchymás (=a tőgy szöveteire is kiterjedő) tőgygyulladást képesek előidézni.
A fertőzést követően 2-3 nap múlva előbb csak a termelés csökkenése, majd rapid agalactia (a tej gyors elapasztása) következik be. Bár általános tünetek, így láz, bágyadtság, étvágytalanság többnyire nem észlelhetők, a fertőzött tőgynegyedek mérsékelten megduzzadnak, tömött tapintatúvá válnak és a környezetüknél melegebbek. Feltűnő, hogy a fájdalmasság egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben észlelhető.
Annál feltűnőbbek viszont a tej összetételében mutatkozó elváltozások. A tej citromsárgára elszíneződik, kezdetben savószerű, majd sűrűbbé, szinte kolosztrumszerűvé válik, és rövid állás után csapadékos üledékre és felülúszóra válik szét. Tej sejttartalma 4-8 órán belül több millióra emelkedik.
A fertőzés néhány nap múlva a többi tőgynegyedre is átterjedhet, egyik tőgyfélről a másikra is átjuthat. A kórokozók továbbterjedésében bizonyára a higiéniai hiányosságok is szerepet játszanak.
A bántalom tisztázása laboratóriumi vizsgálattal történhet, azonban megjegyzendő, hogy az egyéb eredetű parenchimás tőgygyulladásokat kísérő általános tünetek hiánya a mikoplazmás eredetű tőgygyulladás fellépésére hívja fel a figyelmet. Úgy a betegség megállapítása, mint a gyógykezelés előírása állatorvosi feladat.
MEDDŐSÉGET IS OKOZHAT
A mikoplazmás fertőzöttség kapcsán reprodukciós (=szaporodási) zavarok is felléphetnek, melyek fokozatosan, lassan alakulnak ki. Tehenekben ez méhhurutban, hüvelyfolyásban, a termékenyítési index (=mutató) növekedésében, a visszaivarzások arányának emelkedésében jelentkezik.
A bikák fertőzöttsége során romlik az ondó minősége! Úgy az ondóval, mint a hüvelyváladékkal hosszabb-rövidebb ideig ürülnek a mikoplazmák.
A klinikai tünetek legfeljebb csak a mikoplazmózis gyanúját kelthetik fel, a kórisme biztos megállapítása laboratóriumi vizsgálat útján történhet, amikor a mikoplazmákat a váladékokból, szövetekből kitenyésztik, vagy a vérsavóban megjelenő ellenanyagokat kimutatják.
A M. Bovis okozta tőgygyulladásban beteg, illetve a tejükkel M. Bovist ürítő teheneket ajánlatos kiselejtezni.
A JUHOK ÉS KECSKÉK MIKOPLAZMÁK OKOZTA ELAPASZTÁSA
A MICOPLASMA AGALACTIAE által okozott betegséget hazánkban egy behurcolás során 1948-ban állapították meg, amit sikerült is azonnal felszámolni, majd a bántalmat mintegy 50 esztendeig nem állapították meg Magyarországon.
Ekkor azonban ismét behurcolták a fertőzést, és 1997. nyarán egy kelet-magyarországi juh- és kecskeállományban a betegség igen súlyosan manifesztálódó formában ismételten fellépett.
A kórokozó behurcolásának módjára egyértelműen nem sikerült fényt deríteni, de a juh- és kecskeállomány heterogén összetétele azt sejtette, hogy a farmon élénk állatkereskedelem folyt. Azt is meg lehetett állapítani, hogy a gazdaságban több olyan vendégmunkás is dolgozott, akiknek hazájában a fertőző elapasztás előfordult.
A betegség által okozott súlyos veszteség, valamint az a tény, hogy a fentiekben említett behurcolási lehetőség a továbbiakban sem zárható ki, indokolttá teszi a mikoplazmás bántalom ismertetését.
ELŐFORDULÁSA
A bántalmat, mely a kecskék és juhok tejelválasztási zavarában, kóros szemelváltozásokban, az ízületek gyulladásában, olykor elvetélésben nyilvánul meg, először két évszázaddal ezelőtt Olaszországban állapították meg (METAXA, 1816), hamarosan Svájcban is fellépett, majd a Földközi tenger partján elterülő országokban és a Balkán félszigeten is, de Közép-Európában bizonyos hegyvidékeken is megállapítást nyert.
A kórokozó iránti fogékonyságot sem az állat kora, sem pedig a neme nem befolyásolja, mert nemcsak a tejelő állatok, hanem a hímnemű, valamint a még nem ivarérett állatok is megbetegednek.
A FERTŐZŐDÉS
A betegség okozója juhban és kecskében egyaránt a MYCOPLASMA AGALACTIAE, mely a bántalom heveny szakában különösen tömény alakban a beteg állatok tejében található, de az összes szövetnedvekben előfordul. A betegség leggyakrabban állatról-állatra terjed, de jelentős szerepet játszhatnak terjesztésében az állatokkal foglalkozó emberek, így a pásztorok, fejők stb. A betegséget nem csak azokkal az állatokkal lehet behurcolni, melyeken megjelentek a betegség tünetei, de azokkal is, melyek már átestek a betegségen, és tünetmentesek ugyan, de ürítik a kórokozót. A fertőzés terjedésének fő útja a fertőzött állatok eladása, és a legeltetett állatok találkozása.
A fertőződés többnyire szájon át következik be, de előfordulhat, hogy a fejők fejés közben a tejjel szennyezett kezükkel dörzsölik be a kórokozókat a csecsbimbó apró sérüléseibe.
A kórokozó a fertőzés kapujából betör a véráramba, majd elsősorban a parenchymás szervekben, a tőgyben, a szemben, és az ízületekben telepszik meg, de olykor a bélcsatornában és a légzőszervekben is keletkezhetnek gyulladásos elváltozások. A betegség egy-egy állományon belül nagyon gyorsan terjed.
TÜNETEK
A tünetek főként az elsőbárányos anyákon kifejezettek.
1. A betegség első tünete az átlagosan 6-30 napig tartó lappangás elteltével a lázas hőmérséklet-emelkedés. Tudni kell, hogy a juh normális belő hőmérséklete 38,5-40 °C.
2. A lázas időszak elmúltával a tejelválasztás rohamosan csökken. Ebből ered a betegség megnevezése is. Hamarosan feltűnő lesz a tej elválasztása, mely savóssá, pelyhessé válik. Megváltozik a tej összetétele is, mely sárgászöld savójában fehér pelyhek és alvadékok úszkálnak. A tej keserű. A tőgy sorvad, állománya lassanként dió nagyságúra zsugorodik, de tapintásra nem fájdalmas.
3. Gyakran kialakul a súlyos sántasághoz vezető ízületi gyulladás. A betegek feszesen járnak vagy kifejezetten sántítanak, végtagjaik, lábaik ízületei megduzzadnak, fájdalmasak. Olykor a betegek jellegzetes „térdeplő” testtartást vesznek fel, a súlyos betegek elfekszenek, majd felkelni egyáltalán nem tudnak. Ezek a tünetek a felnőtt állatokkal együtt tartott bárányokon és gidákon is jelentkeznek.
4. A szemek megbetegedését könnyezés, majd fénykerülés vezeti be, majd súlyos, általában mindkét szemen kialakuló szaruhártyahomály, gyakran szaruhártyafekély, gennyes belső szemgyulladás és akár teljes vakság következhet be.
5. A vemhes állatokban a betegség gyakran jár vetéléssel, mely abban a szakaszban is bekövetkezhet, amikor az állatok már gyógyultnak látszanak.
SÚLYOS VESZTESÉGET OKOZ
Amint arról már szó esett, a betegség állományon belül nagyon gyorsan terjed, és nagyszámú állatot érint. Az említett hazai gazdaságban, ahol 200 anyakecskét és 500 anyajuhot tartottak egy hónap leforgása alatt, 150 állat betegedett meg és 22 elhullott, vagy nagyon súlyos állapota miatt végleges elaltatásra került.
Az irodalmi adatok szerint az állatok 10-25%-a lesoványodva elhullik, de megfelelő kezelésre nagy részük meggyógyul ugyan, de Mycoplasma-hordozó marad. A betegség kiállása nem csökkenti a fogékonyságot az újabb fertőzések iránt. A kecskék néhány hónap alatt, akár többször is megbetegedhetnek.
GYÓGYKEZELÉS
A beteg állatok gyógyítására igénybe vehetők – az állatorvos utasítása szerint – azok az antibiotikumok, melyek a mikoplazmák ellen hatékonyak. Megjegyzem, hogy a betegek egyedi kezelése nagy gondosságot igényel. A beteg állatok szemét ajánlatos bekötni, azokat kézből etetni, itatni, mert nem vagy rosszul látnak, és táplálkozás hiányában elpusztulnak.
VÉDEKEZÉS
Azokban az országokban, ahol a MICOPLASMA AGALACTIAE fertőzés nem honos, zárlati intézkedésekkel és az állomány leölésével számolják fel a bántalmat. Nagyon fontos a betegség minél előbbi felismerése.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2004. júliusában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése