2013. augusztus 5., hétfő

Törökország III/1

 UTAZÁS TÖRÖKORSZÁGBA, A NAPFÉNY ORSZÁGÁBA
Meglátogatjuk a kurdok világát 




Furcsa házak a kietlen vidéken... Állítólag ez egy falu.





És közvetlenül az út mellett magasodik a meredek sziklák ormán egy vár, mely régi dicsőségről álmodik. Ma már romokban hever, és a turistáknak sem ajánlják, hogy megmásszák. Pedig érdekes lett volna megtudni, hogy miként építhették a sziklák ormára, miként tudtak oda föl közlekedni, hogyan volt a vízellátás satöbbi. Ezeket a kérdéseket felvetettük ugyan útitársainkkal, de a vezetőnk sem tudott érdemi választ adni. Azért megálltunk, és innen az útról megcsodáltuk e hajdan büszke építményt, mely bizonyára őrizte a környéket.





Kihalt vidéken haladunk tovább, azonban az út egy patak mentén visz, ahol kissé élénkebbé válik a táj, mert zöldellő bokrok és fák is tarkítják a sivár, kopár vidéket.





A környéken több érdekes földvárat találunk. Egyik helyen asszír feliratokat is sikerül fényképeznem.





Hosap falucska mellett egy sziklás hegygerincen álló erőd viszonylag jó állapotban található. 1643-ban építette Sari Süleyman Mahmudi nevű kurd vezér. Az a legenda fűződik hozzá, hogy elkészülte után az építész mindkét kezét levágták, hogy még egy ilyen földvárat ne készíthessen.





Két kapuja van: északi és nyugati irányban, a déli-északkeleti oldalon pedig csaknem függőleges sziklafal felett épült.





Anno a belső vár 365 szobát rejtett. A nyugati oldalt védő falak mögött is látható volt, ami mai is: két dzsámi, raktárak, fürdők, börtönök, kutak, szóval minden olyan létesítmény, amelyek lehetővé tették a bentlakók ellátását akár hosszabb ostrom idejére is. Mindezt csak kívülről tudtam fényképezni, de így is jól látható a vár hatalmas kiterjedése.





A mezsgyekerítés és a bódé az iráni határt jelzi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése