2013. november 7., csütörtök

Jugoszlávia 13/b

 AUTÓS KÖRUTAZÁS JUGOSZLÁVIÁBAN (1968)
Diocletianus palotája




Itt található az Adria-part római időkből származó legjelentősebb emléke, Diocletianus híres, monumentális palotája. A belépőjegy egyben prospektus is.





A város a nagyságát egy uralkodása után visszavonult császárnak, a dalmáciai születésű Diocletianusnak (284-305) köszönheti. Ebben persze része volt kedvező klímájának, a csúzos katonacsászár fájdalmait enyhítő kénes gyógyforrásainak, valamint központi helyzetének a birodalmon belül. A nyugalomba vonult császár innen jól szemmel tarthatta a társcsászárok működését is. A ma is lenyűgözően ható, hatalmas, aprólékos gonddal megtervezett és megépített császári rezidencia, amelyben a tulajdonosa nemcsak a hátralevő éveket kívánta eltölteni, hanem a mauzóleumáról is gondoskodott, hellén építészek tervei szerint közvetlenül a tengerparton épült.





Előtte Ninszki püspök szobra áll. A császár halála után az utódai már csak átmeneti szállásnak használták a pompás épületet. A középkor kezdetén a császári palota falain belül épülő kis házacskákból alakult ki Split városmagja. Diocletianus palotája valóban monumentális építmény, melyet 16 torony védelmezett. Igen érdekesek a közelmúltban feltárt és eredetileg raktárnak használt nagy kiterjedésű helyiségek, melyek az egész déli szárny alatt végighúzódnak.  Ezek a palota óriási méreteiről is képet nyújtanak. Hatalmas pincerendszere a későbbiek folyamán furcsa rendeltetést töltött be: a palotába menekülő új lakosok házaikat a palota padozatára építették, és a padozatba vájt lyukakat használták egészségügyi célokra. Másfél évezred alatt megteltek a pincék az évszázadok fekáliájával.





A föld alatti termekből lépcsők vezetnek a palota előcsarnokába. Egyik oldalon a császár feleségének, a másik oldalon pedig a leányának a lakosztálya látható. A belső palotaudvar a szabadtéri játékok színhelye. Jelenleg kávézó van itt. E hangulatos terasztól jobbra van a császári mauzóleum, a jelenlegi dóm, ahonnan a diadalmaskodó egyház a VII. században kitette a keresztényüldözéséről hírhedt császár szarkofágját.





A mauzóleum, mai dóm (jól látható) eredetileg nyolcszögletes épület volt, a körülvevő oszlopsort görög kőfaragók készítették. A dóm melletti harangtornyot István magyar király leánya, Mária kezdte építtetni, de csak a XIII. században fejezte be Erzsébet, Károly Róbert magyar királyunk felesége. A dóm főkapuja felett a párkányzaton a két kis dísztelen kőkoporsóban fekszik IV. Béla magyar király két kislánya, akik a tatárok elől történő meneküléskor haltak meg. Maga a dóm sötét, komor építmény, a botozatot 8 nagy vörös gránitoszlop tartja. Legszebb dísze a boltozat alatt végigfutó ún. Diana-fríz a vadászjelentekekkel. A mauzóleumnak eredetileg csak egy ablaka volt, amelyen át a délutáni nap éppen a császári szarkofágra vetette a sugarát. Igen szép a XIII. századból száramzó hatoszlopos szószék is. Oltárai a XIV. századból valók. A kórus nevezetessége a nagyszerűen faragott ülőhelyei.





Egy szűk sikátor vezetett Split talán legépebben maradt emlékéhez, a Jupiter templomhoz. Ez a VIII. század óta keresztelőkápolna. Pontosan ilyenek voltak a rómaiak templomai.





Látogatást tettem a késői gótikus palotában, a jelenlegi városi múzeumban is.





A nagyszerű gótikus palotát, a Papalic-házat rendezték múzeummá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése