2013. november 8., péntek

Jugoszlávia 13/c

AUTÓS KÖRUTAZÁS JUGOSZLÁVIÁBAN (1968)
Spliti snittek






Split nem csupán nagyváros, de Közép-Dalmácia igazgatási és gazdasági központja is egyben.





Nevének eredete vitatott. Egyes elgondolások szerint a görög tüskebokor (aszpalatosz) szóból eredeztethető, mások szerint illír eredetű és a latin palota (palatium) főnévhez igazították Diocletianus császár palotája miatt.





Történetét tekintve már a görög, később a római korban is laktak már itt.





Számunkra talán a legérdekesebb az lehet, hogy a középkorban Kálmán király ideje alatt magyar uralom alá került.






Ezután hol Velence foglalta el, hol ismét magyar uralom alatt volt.





Bizánc békekötéssel szerezte meg.






Az osztrákok és a franciák is elfoglalták egy-egy rövidebb időre.





A Monarchia szétesésével megalakulhatott a független Szerb-Horvát-Szlovén Királyság.





Végül Jugoszlávia része lett, 1943-ban pedig az olasz uralom is megszűnt.
Tekintettel arra, hogy a kocsibanalvás korántsem ad olyan tökéletes pihentséget, másrészt pedig a programom is rendkívül zsúfolt, végül pedig mert a veszélyes úton történő vezetés különösen nagy figyelmet igényel és sokkal inkább fárasztó, minden ebéd után kénytelen voltam egy rövid pihenőt tartani. A mai nap különösen fárasztó volt. A városban pihentem ugyan kicsit a szökőkútnál, de nem sikerült ez ebéd után, bár ragyogó helyen a sok érett gyümölcstől roskadozó fügefák alatt költöttem el magyaros ebédemet, utána pedig fogyasztottam néhányat a vörösbelű, mézédes fügékből, megégettem a kezem a schnell-siderrel meg minden...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése