2013. április 4., csütörtök

A kutya álvemhességének gyógyszeres megszüntetése


A KUTYA ÁLVEMHESSÉGÉNEK GYÓGYSZERES MEGSZÜNTETÉSE
S. Sándor olvasónk Szolnokról keresett meg a kérdésével, egy olyan problémával, aminővel az állatorvos nagyon gyakran találkozik a mindennapos gyakorlatban. Elmondta, hogy már harmadízben fordul elő, hogy 5 éves tacskó kutyájuk – bár egyik alkalommal sem párosodott ugyan – mégis a tüzelést követő néhány hétre teljesen úgy viselkedik, mintha ellésre készülne. Az állat viselkedése megváltozik, levert, bágyadt, étvágytalanná válik, fészket készít, máskor meg éppenséggel agresszív lesz. Az emlők megduzzadnak, fájdalmassá válnak és megindul a tejtermelés.
Megjegyzem, hogy nem egyszer olyan eset is előfordul, hogy bekövetkezett ugyan a párosodás, de nem járt eredménnyel. Kiskutya ugyan nincs a várt időre, azonban a szuka készülődik az ellésre és a tejtermelése is megindul. Ez esetben is álvemhességről beszélünk.
A szolnoki gazdi azt is elmondta, hogy egyik esetben a tacskónál magas lázzal és igen nagy fájdalommal járó emlőgyulladás is kialakult, és a kutyát el is kellett vinni az állatorvoshoz.
Olvasónk 3 kérdést tett fel, nevezetesen, hogy mi okozza az álvemhességet, fellépése esetén mi a gazdi teendője, és van-e gyógyszeres lehetőség az álvemhesség megszüntetésére?
A KUTYA ÁLVEMHESSÉGE
Álvemhességről akkor beszélünk, ha a párosodást követően vagy akár e nélkül is fogamzás ugyan nem következik be, de a vemhesség időtartamának lejártával, többnyire az ivarzás után egy-két hónappal megindul a tejelválasztás, és a szuka a szülésre jellemző tüneteket mutat, de mivel nincs magzat, a szülés valójában nem következik be.
Tudni kell, hogy a kutyára jellemző átlagos vemhességi idő 62-63 nap, mely esetenként 5 nappal rövidebb is lehet, de akár ugyanennyivel meg is hosszabbodhat.
MI IDÉZI ELŐ A KUTYA ÁLVEMHESSÉGÉT?
A mai álláspont szerint az álvemhesség hormonális zavar, egyesek szerint a kutyák nemi ciklusából adódó élettani jelenség, mely hátterében a megnövekedett prolaktin-koncentráció illetve a prolaktin iránti fokozott érzékenység állhat.
MIT KELL TUDNI A PROLAKTINRÓL?
A hipofízis =agyalapi mirigy) elülső lebenyében termelődő hormon, melynek számos élettani hatása van.
1. Fontos szerepet játszik a szuka emlőmirigy-állományának kifejlődésében, a tejtermelés megindulásában és részben a tejtermelés fenntartásában is. A prolaktin a nem vemhesült, de álvemhesség tüneteit mutató kutyában is hasonló mértékben termelődik.
2. Az idegrendszerre gyakorolt hatása révén felelős az anyai magatartás kialakulásáért.
3. Gátolja a tüszőérést, és ily módon szabályozza a petefészek ciklikus működését.
MIÉRT TARTJÁK ÉLETTANI SAJÁTOSSÁGNAK?
Több szakember is a kutyák nemi ciklusából adódó élettani sajátosságnak tartja az álvemhességet, mert a mai kutyák ősei, a farkasok esetében ez a fiziológiás (=élettani) jelenség előnyt jelent a populáció növelésében vagy stabilizálásában oly módon, hogy a nem vemhesült nőstények képesek voltak szoptatni és felnevelni a falkavezér nőstény kicsinyeit vagy az esetleg árván maradt kölyköket is.
AZ ÁLVEMHESSÉG TÜNETEI
A kutya álvemhessége nagyon gyakori jelenség, mely fellépése mindig a nemi ciklus egy adott időpontjához kötődik. Általában a tüzelés után 6-10 hét múlva következik be.
1. Az emlők kifejlődnek és fokozatosan megindul a tejtermelés.
2. A has megnövekszik.
3. Gyakran az étvágy csökken és az állat viselkedése megváltozik. Levertség vagy éppen ellenkezőleg hiperaktivitás mutatkozik, mely olykor agresszivitásba csap át.
4. Fészekrakás, a „kölyökpótlók” keresése. Apróbb tárgyakat cipel a fekvőhelyre, vackot készít, fészkel.
5. Az anyai ösztön kialakulására utal, hogy idegen kutyák kölykeit is szoptatja, gondozza.
MIÉRT KELL MIELŐBB MEGSZÜNTETNI?
1. Melyik gazdi nézi közömbösen, hogy az álvemhes szuka naphosszat leverten hever vagy éppenséggel „elkeseredetten” hiába keresi nemlétező kölykeit,máskor pedig az álvemhesség kóros következményeitől szenved.
2. Nem ritkán tőgygyulladás alakul ki, amikor az emlőmirigyek duzzadtak, melegek, rendkívül fájdalmasak. Az emlő gyulladásakor a szuka levert, étvágytalan, olykor hányás, hasmenés is megfigyelhető, amint arról szolnoki olvasónk is beszámolt.
3. Bekövetkezhet egy olykor nehezen gyógyítható bántalom, a méh nyálkahártya mirigyes túltengése, de számos megfigyelés igazolja, hogy van összefüggés a prolaktin valamint az emlődaganatok kifejlődése között. Bizonyos emlődaganatos kutyák kórtörténetében halmozottan fordul elő az álvemhesség. Mielőbb ajánlatos tehát az álvemhes kutyát kezelésbe venni.
A GAZDI TEENDŐI
1. A pangó tej miatt a mirigyállomány feszes és fájdalmas, esetenként bővérűsége és kipirultsága is látható. A testhőmérséklet néhány tized fokkal megemelkedik, ún. tejláz alakul ki. A mirigyállomány fájdalmasságára a szuka különösen érzékeny, nyugtalanná, idegessé válik. Az elapasztás elősegítésére hidegvizes, esetleg ólomecetes borogatást alkalmazunk vagy háziszerként egy csésze ecetet egy liter vízzel elkeverünk borogatásra.
2. a tejelést csökkenti a folyadékszegény, sómentes diéta, és az állat rendszeres mozgatása.
3. nagyon fontos a kíméletes bánásmód, nyugalom biztosítása, beleértve a becézés és simogatás mellőzését is. Az izgalmi tünetek csökkentésére nyugtatókat lehet adni.
4. A tejtermelés akkor lehet makacs és elhúzódó, ha a szuka önmagát szopja és stimulálja. Ilyen esetekben ajánlatos ún. gallért felhelyezni, amíg az elapasztás nem válik nyilvánvalóvá.
5. A hüvely ebben az állapotban nyitott, a fertőződés veszélye miatt nem szabad a kutyát fürdetni.
GYÓGYKEZELÉS
Az állatpatikákban 7- és 15ml-es kiszerelésben kapható GALASTOP oldat, mely a prolaktin szekréciójának a gátlása révén, az álvemhesség tüneteinek (beleértve a tejelválasztást és a megváltozott viselkedést is) gyors mérséklődését és az emlőmirigyek méretének csökkenését eredményezi. Közvetlen szájon át vagy eledelbe keverve adható. Még a legválogatósabb beteg is szívesen lenyeli a színtelen, szagtalan, íztelen oldatot, amely a mellékelt kalibrált cseppentővel akár egy 30 dkg-os állatnak is könnyen és pontosan adagolható.
Adagja 0,1 ml testsúlykilogrammonként naponta. A kezelés 4-6 napig tart a klinikai állapottól függően. Vemhes állatoknak nem adható, mert vetélést okozhat. Laktáló szukáknak csak a tejtermelés megszüntetése céljából adható. Felbontás után 28 napon belül felhasználandó és hűtőszekrényben nem tárolható! Mindenben a mellékelt utasítás vagy az állatorvos ajánlása szrint kell eljárni. Beosztással ellátott üvegcseppentő mellékelve van!




(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából 2013. februárjában a Kistermelők Lapjában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése