2014. január 11., szombat

India IX/4

  INDIAI ÚTIALBUM 1974.
Sarnath, ahonnan a buddhizmus világhódító útjára indult




Milyen kicsi a világ! A hinduizmus fellegvárától mindössze 10 kilométerre kirándulást teszünk a buddhista világ központjába, Sarnathba.





Itt tartotta Buddha első prédikációját, amit az egyik kőre részben feljegyeztek. A helyi múzeum sok-sok műkincse között több prédikáló Buddha-szobor is látható.





Még aranyból is megformázták!





Buddhát általában egy lótusz alakú emelvényen ülve, keresztbe tett lábakkal ábrázolják. Szeme csukva, kivéve, amikor prédikál. Szoros csigákba tekert haja a feje tetején csomóba kötött, fülcimpája hosszan lelóg, fülbevalót nem visel. Homloka közepén kis dudor jelzi, hogy túljutott földi teste korlátain.





Kulcsfontosságú kezeinek helyzete: amikor tanít, két kezét kecsesen felemeli, amikor meditál, karjait összefonja, és amikor tanúskodik, jobb karját előre nyújtja, bal karja az ölében.





Ezen a helyen a mester öt tanítványát az új hitre térítette, majd misszionáriusként szétküldte őket az ország különböző részeibe. Ő maga is vándorolt egyik helyről a másikra, és terjesztette tanait. Krisztus előtt 487-ben halt meg.





A sarnath-i múzeumban levő szoborcsoport Buddha életéről





300 esztendővel később Asóka császár, a buddhizmus legnagyobb hívének a rendeletére oszlopot állítottak Lumbininél ott, ahol Buddha ("az, aki megvilágosodott" mondja a neve) született. A képen az Asóka-oszlop felirata látható.





Sarnathban hatalmas sztúpákat építtetett. Öt nagy műemlék maradt meg, ezek közül is a legnagyobb a Dhamékh-sztúpa e helyütt, a világ összes sztúpája közül pedig ez e legrégebbi, Krisztus előtt 249-ben építették.





A sztúpa a buddhista építészetre jellemző forma. Kezdetben mindössze egy halom föld volt, amelybe Buddha relikviáit temették. A legenda szerint Buddha elhamvasztott testének maradványait 8 sztúpába osztották szét. A sztúpa elődje tehát a földhalom, az utóda pedig a pagoda.





Faragásrészlet a stúpáról





600 évvel később a Gupta-dinasztia uralma alatt érte el a település a fénypontját. Ebben az időben 1500 pap szorgoskodott a Vihara-templom közelében levő banjanfa körül naphosszat. Ott, amely alatt Gautama Buddha sok esztendőt töltött meditációba merülve és megtisztultan a végső megvilágosodásáig.





A XII. század a település hanyatlását hozza. Az utolsó próbálkozás a hívő Kumáradévi királynő rendeletére építtetett hatalmas kolostor, melynek mára már csak a romjai maradtak fenn.
 




A sztúpákat Benáresz uralkodói lelkiismeret-furdalás nélkül lebontották, ha például éppen építőanyagra volt szükségük.





A mohamedán császár, Akbar téglatornyot építtetett a legszentebb sztúpa tetejére.





A város tovább hanyatlott. A fordulatot az 1936-os év hozta, amikor Sir Alexander Cunningham komoly ásatásokba fogott.





Hamarosan találtak egy kőtáblát rajta a buddhista hitvallással és más emlékeket is.






Az utóbbi időben Sarnath megújult: a régi kolostor alapjai között 1931-ben új templom létesült. A Damékh sztúpa közelében áll és megannyi buddhista ereklyét őriz.






Ember karddal és oroszlánnal





Faragásrészlet


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése