2014. október 15., szerda

A LOVAK HELMINTÓZISAI, PARAZITÓZISAI 1.



A lovakban is számos parazita élősködik, melyek egy része ugyan csak bizonyos kedvezőtlen körülmények között idéznek elő klinikai tüneteket, mások azonban többek között a csikók súlyos megbetegedését okozhatják, és a fiatal állatok a fejlődésükben elmaradnak. De a férgek a lovakban kiválthatják az ún. nyári vérzést és nyári sebeket, ismét mások súlyos emésztési zavarokat, ún. „kólikás megbetegedést” okoznak, sőt egyes paraziták lárvái a sokszor elhullással járó ún. thrombo embóliás bélbetegséget idézik elő. A továbbiakban néhány jelentősebb és gyakoribb parazitás bántalomról fogunk szót ejteni az általuk okozott betegségeket bemutatva, valamint elmondjuk a gyógykezelés lehetőségeit a legkorszerűbb gyógyszerek alkalmazásával.
AZ ORSÓFÉRGESSÉG
Amikor a csikók étvágya csökken, elmaradnak a fejlődésükben, a szőrük hosszú borzas, tompafényű lesz, és időnként kólikás tüneteket mutatnak, mindig gondolni kell az orsóférges fertőzöttségre is, amely a lovak egyik legfontosabb, hazánkban is gyakori parazitás betegsége. Egy régebbi felmérés szerint a csikók 3-4 éves korig történt fertőzöttsége a 40-60 százalékot is elérte hazánkban.
A KÓROKOZÓ
A Parascaris equorum hengeres, megnyúlt, csontszínű féreg. A hím 15-28 cm, a nőstény 35-38 cm hosszú és kb. fél cm széles, mely a lovak vékonybelében élősködik, ahol a béltartalommal táplálkozik, de olykor a gyomorban, a vakbélben és a májban is előfordul.
A nőstényférgek igen sok petét ürítenek. A fertőződés a bélsárral szétszóródott 2. stádiumú lárvát tartalmazó peték felvétele útján történik. Ha a pete a gazdaállatba jut, a peteburok az emésztőnedvek hatására felnyílik, és a lárva kiszabadul, majd a szervezetben vándorlásra indul. Ennek folytán a májon és szíven át a tüdőbe jut, majd végleges helyére: a vékonybélbe kerül.
TÜNETEK
A lárvavándorlás időszakában a csikók étvágytalanok, hőemelkedésük van, köhögnek. A későbbi hetekben azután a már kifejlett férgek által okozott tünetek nagyon változatosak.
Az orsóférges csikók soványak, a fejlődésben elmaradnak, hamar fáradnak, az étvágyuk változó. Olykor kólikás tüneteket mutatnak, szőrzetük hosszú és fénytelen. A nyálkahártyák halványak. Sok féreg – ha csomókban felhalmozódik – akár bélelzáródást is okozhat, a gyomor kiürülésének akadályoztatása folytán pedig kisebb-nagyobb fokú gyomortágulat alakulhat ki.
Némelykor idegrendszeri tünetek is felléphetnek, így izgatottság, bódulat, rángógörcsök, egyes izmok merevedése stb.
Az orsóférgek kórokozó hatása függ a férgek számától, az állat korától és tápláltsági állapotától. Megjegyzem, hogy a peteürítés az állat fertőződése után kb. 3 hónap múlva kezdődik.
ORVOSLÁS – VÉDEKEZÉS
Az orsóférgesség megszüntetésére, a féregtelenítésre számos igen hatékony készítmény van forgalomban. Ezek többnyire egyúttal számos egyéb parazita elpusztítására és elhajtására is alkalmasak (Equimax, Ecomectin lópaszta, Equalan paszta stb.).
Ezúttal példaként az Equalan paszta alkalmazását ismertetjük, mely ivermectint tartalmaz, és számos parazitózis esetén alkalmazható. Kétféle kiszerelésben kapható 500 és 600 kg-os testsúlyra, a mellékelt utasítás szerint adagolva.
Alkalmazása úgy történik, hogy a pasztát a nyelvgyökre kell juttatni. Az állat nyelvét egy kézzel ki kell húzni, és a fecskendőt a nyelvháton a szájüreg mélyébe tolni, majd a fecskendő nyelét ütközésig benyomni. Beadás után a ló fejét még néhány másodpercig felemelve kell tartani.
Minden életkorú ló kezelhető, beleértve a vemhes kancákat és a fedező méneket is. A csikókat először 6-8 hetes korban kell kezelni, majd ezt 6-8 hetente ajánlatos megismételni. A beosztások 100 ttkg-ra elegendő adag paszta beállítását teszik lehetővé.
A LOVAK NYÁRI VÉRZÉSE (Parafilariasis)
Sokszor keresik fel a gazdák az állatorvost azzal a panasszal, hogy a jó kondícióban levő és munkára is kifogástalanul alkalmazható ló egyetlen hibája, hogy meleg időben, nyáron főként a nyak oldalán apró pörsenések keletkeznek, melyekből kisebb vérzés serked elő. A vérzés naponta többször is megismétlődik. A sebek helyi kezelésével a vérzés nem szüntethető meg.
A baj jelentősége abban rejlik, hogy a gyakori vérzés a bőrt felmacerálhatja, a kicsordult vér sok rovart csal az állatra, mely azután erősen nyugtalanítja. A tartós izgalom, a vakaródzás mechanikai sérülésekre, másodlagos baktériumos fertőzésre, akár bőrgyulladás kifejlődésére is vezethet. Nem elhanyagolható szempont, hogy az állatok adásvétele során is gondot okozhat.
A bántalom Ázsiában és Európa számos országában is gyakran előfordul, hazánkban pedig főleg a Dunántúl déli részén, a Duna-Tisza közén, valamint a Tiszántúl délnyugati részén gyakori – ott, ahol a köztigazda legyek életfeltételei a legmegfelelőbbek.
MI OKOZZA?
A betegséget a Parafilaria multipapillosa nevű féreg okozza, mely szürkésfehér színű, cérna vastagságú. A hím 28 mm, a nőstény pedig 40-70 mm hosszúságú és eleventojó parazita.
A Parafilaria fejlődési formáit a vérszívó legyek oltják be a bőrbe, és itt alakul ki az ivarérett féreg.
MILYEN TÜNETEK MUTATKOZNAK?
Melegebb évszakokban, május elejétől szeptember közepéig a parafiláriák ivarérett nőstényei eredeti tartózkodási helyükről a pólya alatti laza kötőszövetből kiindulóan a bőrizmot, a bőralatti kötőszövetet és rendszerint magát a bőrt is átfúrják, és azon egy tűszúrásnyi kerek lyukat ejtenek. Ily módon a felszínre jutnak és ivari produktumaikat a külvilágra juttatják, majd ezeket a közben fellépő vérzés magával sodorja. Így jelenik meg a nyári vérzés jellemző klinikai képe.
Köztigazdaként a nappal támadó legyek szerepelnek, melyek a vérben lakmározva a vérrel együtt a parafiláriák petéit és lárváit is felvehetik, majd azokat továbbviszik.
Előfordul a parafilariózisnak egy másik vérserkedés nélküli formája is, amikor a nyári vérzés helyein csupán borsó-, mogyoró- vagy diónagyságú tömött, rugalmas tapintatú csomók jelennek meg, felettük a bőr borzalt szalmasárga színű savószerű váladéktól összetapadt. A bőr durvább, kissé megvastagodott, ráncolt felülete korpázó, pikkelyező és nagyon viszket. E csomókban mindig megtalálható a parazita!
Nagyon fontos tudni, hogy a parafiláriák a gazdaállatban éveken át életben maradnak, és az általuk okozott tünetek nagyon sok bajt, gondot és bosszúságot okoznak nemcsak az állatnak, de a gazdáiknak is.
VÉDEKEZÉS, ORVOSLÁS
1. A legyek távol tartása pl. repellenes szerek alkalmazásával.
2. A bőrgyulladás megakadályozására az állatokat a vértől megtisztítjuk, esetleg fertőtlenítő oldatot is használhatunk (pl. Betadine stb.).
3. A mikrofilariózis megszüntetésére az orsóférgesség orvoslására ajánlott gyógyszereket lehet alkalmazni (pl. Equalán paszta stb.).
A LOVAK HEGYESFARKÚ GILISZTÁJA (Oxyuridosis)
Nem egyszer azzal a panasszal keresett fel a ló gazdája, hogy az egyébként jó kondícióban levő, egészséges lova már hosszabb ideje szinte szünet nélkül dörzsöli a végbélnyílás környékét, a viszketés következtében az állat ideges, nyugtalan, még éjszakánként is „dobog”, némelykor a végbélnyílásból fehéres színű kifolyás látszik, amit ha letöröl, másnap ismét megjelenik.
A vizsgálat során legtöbbször kiderül, hogy a végbélnyílás környékén, a gáttájon talált szürkésfehér vagy szennyesszürke felrakódások, csurgók valójában egy fonálféreg-faj petecsomói, melyeket a vastagbélben élősködő paraziták raknak le a végbélnyíláshoz vándorolva.
MI OKOZZA?
A kórokozó a lovak hegyesfarkú gilisztája, az Oxyuris equi. A hím 1 cm körüli, a nőstény azonban jóval nagyobb, mintegy 4-12 cm hosszú, fehér színű féreg, mely testének elülső része vastag, a hátulsó kétharmada azonban ostorszerűen elvékonyodott. Innen adódik az elnevezése is.
A férgek a vastagbélben és a vakbélben élnek. A nőstények a megtermékenyítés után a végbélbe vándorolnak és a perianális (végbélkörnyéki) tájon rakják le a petéiket.
A FERTŐZŐDÉS
Egy-egy nőstény által a végbélnyílás környékén 1-3 perc alatt lerakódott petekötegekben 8-60000 pete is lehet. Ezek viszkózus, hamar megalvadó anyaggal vannak az anális tájhoz tapasztva.
Nyáron a peték 5, télen legalább 7 nap alatt fertőzővé válnak azáltal, hogy a petében levő 1. lárva kétszer vedlik. A kétszer vedlett lárvát tartalmazó petéknek a szájon át való felvétele után a lárvák a vékonybélben szabaddá válnak, majd a remesebélben és a vakbélben a nyálkahártya mélyébe hatolnak, ahol mintegy 100 nap alatt a férgek elérik az ivarérettségüket. A peteürítés a fertőzéstől számított mintegy 140 nap múlva kezdődik.
A perianális tájékon a bőrre tapasztott peték előbb-utóbb lehullanak a talajra, az alomra, s az utóbbiak felvételével bekövetkezik a lovak fertőződése, és kialakulnak az előbbiek során leírt tünetek.
MI A TEENDŐ?
1. Az állat féregtelenítése, melyre az orsóférgesség megszüntetésére ajánlott gyógyszerek vehetők igénybe az ott leírt alkalmazással.
2. A gát bőrén levő petéket naponta megismételt langyosvizes lemosással lehet eltávolítani.
3. Gondosan be kell tartani az istálló higiéniai szabályait az újrafertőződés megakadályozására.
ÁTRAGADHAT AZ EMBERRE?
Miután a hegyesfarkú giliszta (Oxyuris) az embernek különösen gyermekkorban az egyik leggyakoribb élősködője, és a tünetek is hasonlóak (végbéltájéki viszketés, ideges tünetek stb.), felvetődött a kérdés, hogy vajon az emberre is veszélyes lehet-e a lovak fertőzöttsége.
Az ember fertőzését azonban egy másik faj, az Oxyuris vermicularis okozza, és az embernél a fertőzés négyféle módon következik be:
1. Az anális viszketés folytán a tájék vakarása során közvetlen kézzel.
2. A petékkel szennyezett táplálékkal.
3. A szobákban, helyiségekben a petékkel felkavart porban.
4. Amikor a petékből kiszabadult lárvák visszavándorolnak a végbélbe.
ROZSFÉRGEK A CSIKÓ GYOMRÁBAN (Gasterophylosis)
Azzal a panasszal keresett fel a gazda, hogy csikója étvágytalan, szőre borzolt, időnként kólikásan nyugtalankodik, és jócskán visszamaradt a fejlődésben. Ő „gilisztásságra” gondol, és a féreghajtásra receptet kér. Felírtam az orsóférgek elhajtására szolgáló készítményt. Megjegyzem, hogy akkor még nem volt olyan széles hatósávú, számos parazita ellen hatásos univerzális orvosság, mint manapság.
Két hét múlva a gazda már a csikó vizsgálatát kérte, mert a kezelés nem bizonyult eredményesnek. A vizsgálat eredményeként több „rozsférget” is találtam a végbélben. Bizonyosság vált tehát, hogy a másik hasonló tünetekben manifesztálódó parazitózis, a rozsférgesség okozta a bajt, mely a csikók gyakori betegsége, amit a lóbagócs legyeknek a lovak gyomrában fejlődő lárvái okoznak.
A FERTŐZŐDÉS
A bagócslegyek a nyár közepén és végén rajzanak, és rendszerint a déli órákban rakják petéiket a ló bőrére. A petében közepes meleg külső hőmérséklet esetén kb. 10 nap alatt kifejlődik az 1 mm hosszú, üvegszerűen áttetsző kis álca, amely a petébe zárva hónapokig fertőzőképes marad.
Lenyalással vagy a takarmánnyal felvett lárvák a torokba jutnak, majd a ló lenyeli, és a gyomorba kerülnek. Itt megtelepednek és kisebb-nagyobb csoportokban a nyálkahártyán a feji rész befurakodása és nyomása következtében kráterszerű mélyedéseket idéznek elő.
Kivételesen gyomorátfúródás, a nagyobb erek sérülése folytán vérzés, esetleg elvérzés, a gyomor ellenálló-képességének csökkenés következtében pedig a gyomor erősebb megtelése esetén egészen ritkán akár gyomorrepedés is bekövetkezhet.
KIREPÜL A LÉGY
A lárvák a gyomorban átlag 10 hónapig tartózkodhatnak, ezalatt kifejlődnek, majd a gyomor- és béltartalommal együtt elhagyják az emésztőcsatornát, és a földre hullanak.
A talajon egy-két nap alatt bebábozódnak, majd 30-40 nap múlva a bábokból kibújnak a legyek, melyek pár óra múlva párosodnak, s a nőstény légy rövidesen le is rakja a petéit, ahogyan azt az előbbiek során olvashattuk.
TÜNETEK
Az ősszel, a tél folyamán esetleg csak tavasszal jelentkeznek a tünetek, és hosszabb ideig, a lárvák kivándorlásáig eltartanak. A csikók étvágya változó és általában gyengébb. A szőr hosszú, borzas, tompafényű, a nyálkahártyák sápadtak, időnként enyhe kólikás nyugtalanság is észlelhető. Az állat ürítésének megfigyelésekor esetleg fiatal húsvörös színű rozsférgeket lehet találni a végbél nyálkahártyáján.
ORVOSLÁS
A féreghajtásra jó eredménnyel alkalmazhatjuk az orsóférgesség során említett szereket a mellékelt utasítás szerint alkalmazva.

(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2009. júliusában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése