2014. október 26., vasárnap

NDK-tanulmányút VI/3

TANULMÁNYÚTON NÉMETORSZÁGBAN (1968)
Tapasztalatcsere-látogatáson a Német Demokratikus Köztársaságban a Rottmerslebeni Termelőszövetkezet meghívására
Haldensleben




Megnéztük a városi múzeumot. Több csoporttársunk csak végigszaladt, hogy több ideje legyen a vásárlásra. Amikor elmentek, igazán csak ezután kezdtem tájékozódni most már az igazgató szolgálatkész és nagyon kedves kalauzolása mellett. 





Az irodájában egy jót beszélgettünk, majd kérte, hogy a vendégkönyvbe írjak pár sort. A múzeumban röviden áttekinthettük a városka történetét, földrajzát, fejlődését, faunáját és flóráját. Üveg alatt láthattuk az haldenslébeni egerésző ölyv fészkében a több száz egérkoponyát.





Középkori lovas őrzi a városházát!





Az ősi dómot még kevesebben néztük meg. Itt megtudtuk, hogy 1224-ben építették, majd 1661-ben leégett, 1666-ban pedig újjáépült. Eredetileg gótikus stílusú, az oltár és a szószék azonban barokk stílben készült.





1541-ig volt katolikus templom, később evangélikus. A szószéket Mózes tartja, a szószék felett pedig 12 apostol látható. Két emléktábla található egymás mellett, az egyik 1641-ből, a 30 éves háború két híres polgármesteréről, majd 3 itt eltemetett pap domborművén kívül  ugyancsak egy kripta feletti szobor a 30 éves háborúban elesett tábornok képmásaként.





A szép, színes ablakok a XVI. századból származnak. Az oltáron levő dombormű az utolsó vacsorát ábrázolja. Megtalálhatók a porosz militarizmus emléktáblái is: Kriegetafeln 1866, 1870, 1813/15, 1914/18 az elesett hősök neveivel. Sikerült a vaku nélkül készített kép a dóm belsejében.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése