2014. augusztus 13., szerda

Egyiptom I/1

AZ ELSŐ UTAMRÓL EGYIPTOMBAN (1971)
 Pénzeik




Az IL 18. mintájú, menetrend szerinti repülőgépünk március 5-én 21 órakor indult a Ferihegyi repülőtérről, majd 650 km/h sebességgel haladva 01 óra körül leszálltunk Athénban, hogy fél óra pihenő után folytatva utunkat 4 óra 15 perckor landoljunk a kairói repülőtéren.





Hazánkban hófúvással köszöntött be a március, tavaszi kabátomban bizony jócskán dideregtem otthon, majd ugyanez a kabát zsebében a reptéri kártyákkal súlyos nyűgként cipeltette magát végig Észak-Afrikán. Az athéni repülőtéren a csillagos ég alatt kellemes tavaszi fuvallat és mennyei virágillat fogadott. Az előcsarnok vakított a hófehér márvány burkolattól és padozattól, a kirakatok pedig roskadoztak az arany, ezüst, porcelán, márvány portékáktól. Ezeket a nemes holmikat természetesen nemes valutáért adták. Kairóba érve a hazai viszonyokat tekintve kellemes nyári idő volt.




Bár semmit sem aludtam a repülőn, mégis képtelen voltam aludni vagy akár csak nyugodtan pihenni is kényelmes, rádiós-telefonos-erkélyes és légkondicionált szállodai szobámban. Izgatott e keleti város behallatszó zsivaja, az éktelen lármát csapó, 50 éves villamosok és az otrombán dudáló autók - bár Kairóban is tilos a kürtjelzés. Lementem tehát a városba körülnézni.





A vendéglők nyitottak, a vendégek egy része bent ül a keleti fűszerillattól nehéz levegőjű, de az utca felé nyitott helyiségben, evés, ivás, újságolvasás vagy beszélgetés közben állandóan hessegetve a legyek miriádjait. Többen sakkoznak, kártyáznak vagy más, számomra ismeretlen játékot játszanak.





Az eszpresszóbeli fizetéskor némi értetlenség és egy kis vita támad, az arab pincérek össze-visszaszámolnak. Számunkra ismeretlen érméket adnak vissza, de kiderül, hogy a Faruk király arcképével ellátott szögletes pénzek törvényes fizetési eszközök Egyiptomban.





Ezek után elhatároztuk, hogy megismerkedünk az itt használatos mindenféle pénzekkel. Persze csak ízelítőt tudok mutatni belőlük, méghozzá azokat, melyeket végül is nem költöttem el.





Pénznemeik a piaszter és a font. Igyekszünk a számokat is megtanulni azon bankók kedvéért, melyeken gyakran találkoztunk nekünk felismerhetetlen számokkal.






Aztán a következő instrukció számunkra (mely némi nehézséget okoz), hogy nem elég a számokra ügyelni! Hogy miért? Az érme minősége is befolyásolja az értékét.





Például ugyanaz a jelzés nemesfém esetén 10 piasztert jelöl, alumíniumnál egyet, de abban az esetben ha átlyukasztott, csak felet.

 



Némelyik pénzérmén félholdak vannak. Ha szarvaik nem hajolnak össze, 5 piasztert érnek, de ugyanennyi a kicsi rézpénz is, melyen azonban semmiféle szám nem látható.





A már említett Faruk-érme értéke 10 piaszter, de ezek már olyan elhasználtak, hogy felületük teljesen sima. Igazából sem szám, sem rajz nem látható rajtuk. Igyekszünk megjegyezni.




Összességében azt azonban mindenképpen elmondhatjuk, hogy bankjegyeik esztétikusak, rajzaik finomak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése