Bepillantani mások otthonába, más kultúrák által kialakított belső terek
hangulatába, mindenképpen izgalmas. Ezúttal a szerző olyan képeit
válogattuk össze, melyeken
"hétköznapi" emberek mindennap használatos helyiségeibe láthatunk be, s
természetesen a jegyzeteket ezúttal sem hagytuk
el. Ha a címként jelölt ország vagy város
nevére (mely minden esetben egy linket tartalmaz) klikkel, a teljes
fejezet, melyben a fénykép szerepel, megjelenik. Nem egy így megnyitott
fejezet több képet és részletesebb leírást is tartalmaz a témában.
.
.
Falusi házaik finoman fogalmazva igen egyszerűek. Ellenben nagyon barátságosak és "fényképezhetőek". Az asszonyok nem
bújnak el, a gyerekek pedig kifejezetten élvezik a premier plánokat
nyilván némi baksis reményében.
.
.
.
.
A
stelázsi szerény és saját gyártmányú. Rajta látjuk a
használatban lévő edényeket, kosarakat és egyéb konyhai eszközöket. Több
diák is lakik a házban, az ő szobájukba is bekukkantottunk, és
csodálkozva néztük, hogy már ide is betört az amerikai kultúra: a
falakon újságok, poszterek, amerikai filmsztárok képei vannak kiaggatva.
.
.
.
Meghívást
kaptunk egy nomád beduin család meglátogatására. Vendéglátónk családja
két nagy sátorban lakott. Sajnos a feleségeivel és gyerekeivel nem
találkozhattunk, mert azokat féltékenyen bezárta a másik sátorba, ő
azonban nagyon barátságosan kínált kávéval,
teával, sőt pitával is. A kávét előttünk - "nomád módon" - pörkölte,
törte és főzte. Ezután elkészítette a lepényt, a pitát. Ott helyben
dagasztotta és gyúrta majd sütötte a tűzhelyen.
.
.
.
.
Jöjjenek el velem az ország déli részében levő, geológiai csodának
minősített vidékére, a Wadi Rumba! Ki hinné, hogy e nagyszerűen
csodálatos sziklavilágot korábban a tenger borította? Amikor végigjártuk e sziklacsodákat, élveztük a naplementét, majd a
nomádok a sátraikban megvendégeltek bennünket. Teát és gyümölcslevet
kaptunk, és aki akart, jó erős törökös kávét ihatott iszonyúan
megédesítve.
.
.
.
.
Hamarosan egy folyómenti faluhoz érünk. Ban Phanomnak hívják. Egy gazdag ember háza emeletes és teraszos. A kocsmárosok - úgy látszik - itt is jómódúak.
.
.
.
.
Megkérdezzük,
hogy honnan szerzik be itt kőkorszakbeli életmódjukat folytatva a
rajtuk levő nem éppen a természetes állatbőrből készült ruhaneműt.
Közlékenyen tájékoztatnak, hogy időnként lemennek a legközelebbi útra,
ahol a kamionosokkal cserekereskedelmet folytatnak. Azok ruhaneműt és
különböző használati eszközöket és élelmet hoznak, ők pedig
gyümölcsfélét visznek érte.
.
.
.
.
A
múlt időkből egy gazdag kereskedő házában vagyunk. Az egyedüli vendég
én vagyok a fogadó szobában. A nagy kalapszerű szalmafedő a legyektől
védi a kínálatban szereplő csemegéket: süteménybúra.
.
.
.
.
A
paraszti munka minden szakaszát szertartások kísérik, amelyekben
kiengesztelik az isteneket, és termékenységért könyörögnek, csak fohász
után kezdenek dolgozni. Vendéglátóink szívesen álltak velünk a fényképre
a teraszon. Körülnézhettünk a házban, campával is megkínáltak, de ezt
udvariasan visszautasítottuk.
.
.
.
.
Egy
középparaszt háza már takarosabb. A képen a falusi épület tornáca
látható. A konyhában a tűzhely fölötti polcokon van a teljes
felszerelés: kis fatányérok, lábosok, fazekak. Az evőeszköz ismeretlen
Tibetben, a kést-villlát-kanalat az étkező öt ujja
helyettesíti. Ehhez még hozzátartozik, hogy errefelé nemigen szoktak
kezet mosni. Legfontosabb ital a tea, amit sóznak és jakvajjal
ízesítenek. A teáscsészét (amit sohasem mosnak ki!) mindenki a zsákjában
vagy a zsebében magánál tartja.
.
.
.
.
A
hálószobában még nem volt beágyazva. A vendégszobában azonban szép rend
fogadott, és sok színes szőnyeg volt előkészítve, felcsavarva, mintha
csak ruhásszekrény lenne. Meghívott bennünket a házigazda egy italra,
amit a kellemesen hűvös agyagkupolás házában
fogyasztottunk. Csak a lábunknak volt kényelmetlen, még mindig
ügyetlenül tartottuk a földön, nem tanultuk meg, hogyan kell ülni ebben a
helyzetben. Ellenben a hőmérsékletet itt bent nagyon élvezi a magyar
csapat, mert odakint rekkenő meleg van.
.
.
.
.
Amint látjuk, a higiénia ismeretlen a szegényesen összetákolt viskókban a külvárosban. Pedig bizony ez is a főváros!
.
.
.
.
A városban egy család meghívott vacsorára. Miután levettük a cipőinket, invitálnak, hogy üljünk le a szőnyegre. Se
szék, sem pedig asztal nincsen a szobában! Nagyon kényelmetlenül érezzük
magunkat, mert nem tudjuk, hová is helyezzük a lábunkat. Itallal
kínálnak. És középen, a szőnyegen tálalnak! Tejfölt, túrót, apró sült húsokat
kapunk. Kenyér nincsen, de mindenki helyére tesznek kanalakat és egy
szelet lepényt. Nagy bajban vagyunk, mert nem tudjuk, hogy miként is fogjunk hozzá a
lakomához! A lepényszeletre rátesszük a túrót meg a húsdarabkákat, ezt
pedig megöntözzük tejföllel. Hoztak még uborkasalátát is, abból is
mérünk rá. Azután minden csurog-csepeg! Elkerülhetetlen, hogy ügyetlenül
össze ne kenjük magunkat. Már nem is a finom falatokra koncentrálunk,
hanem arra, hogy miként is fogyasszuk, hogy a lehető legkevesebbet
maszatoljunk. Már egymást se merjük nevetni, főként pedig fotózni a nagy
igyekezetünkben. Becsületükre legyen mondva, a háziak nem lepődtek meg
esetlenségünkön még csak egy mosoly erejéig sem (talán ők is így
esznek?)... Hát eképpen végződött a vacsora olyan nagy malackodással,
amit egy életre nem fogok elfelejteni!
.
.
.
.
Látogatást
tettünk a Hanoitól 10 km-re levő, jensói téeszben, ahol a brigádvezető
meghívott a lakására. Bekukkanthattunk a hálószobába, a konyhába, a
kamrába és a tisztaszobába.
.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése