2014. szeptember 17., szerda

Egyiptom VIII/2

AZ ELSŐ UTAMRÓL EGYIPTOMBAN (1971)
 Megérkeztünk Asszuánba



A Hotel Kalabsha teraszán 38 fokot mutatott a hőmérő. Az asszuáni gát építésével már Krisztus előtti időkben is foglalkoztak. Az angolok 1902-ben építették a régi gátat. Most szovjet terv szerint 10 év alatt hozták létre a több mint 3 kilométer hosszú, 15 méter magas (ebből 2 méter a vízben), 6-12 zsilippel, 40 millió tonna föld szállításával, szovjet szakemberek vezetésével ezen a helyen a gátat, ahol 11 kilométeren 20 métert esik a Nílus szintje. Most innen a Nílus nem hajózható, egy ága vezet az asszuáni vasúthoz, ahol átrakodnak.






A falu mindössze öt percnyire volt a szállodánktól. A parányi núbiai településen már az erkélyemről is belátni a házakba, mivel nincs tetejük. Rendkívül csekély a csapadék mennyisége, ezért nem érdemes bajlódni a tetővel.






A tájék körülöttünk mint megannyi képeslap egymás mellett: az arab falu, a mecset körülötte pálmákkal, hófehér vitorlások a Níluson, a sivatag. Állítólag Asszuánnak van a legkellemesebb klímája. Itt minden gyógyít! Ha beásod magad például 5 napig a forró homokba, elmúlik a reumád. Erre Aga kán példája a bizonyíték.





A falu mögött lustán hömpölyög a Nílus. Látszanak innen nemcsak a szigetek, de a szemben levő part is. Egyesek szerint itt volt Kleopátra fürdője. A gyerekek is itt találnak hűsölést. Európainak nem ajánlatos a folyóban fürdeni, mert igen erős a fertőzöttség Billharziákkal.






Megismerkedtem Mohameddel, aki elhívott a lakására. Viszonylag rendes, tiszta környezetben élnek. Egy konyhában és egy szobában kilencen. Ettől függetlenül rendesen.






Megkínáltak egy kókuszszörppel, teával és a vízipipával, amibe tiszteletemre valamilyen kábítószert tehettek. Órákig különösen kellemes érzés uralt utána. Miután pénzt nem fogadtak el (bár igen szegények lehettek), adtam 4 doboz cigarettát, ami itt komoly értéket képvisel, nevezetesen 1 fontot, hivatalos árfolyamon 70 forintot!






Mohamed egész családja nagyon kedves volt. Ő maga is élt a shishával más néven nargiléval, azaz a vízipipával. Ez tulajdonképpen egy szerkezet, melyet a férfiak reggeltől estig képesek szívni a félhomályos, füstös kávéházakban. A szopókát hosszú gumitömlő köti össze a tágas edénnyel, mely alján víz van, tetején parázs. Erre szórják rá a dohányt. A kávéházi pipázókat nem ajánlatos hosszasan bámulni, mert azonnal felajánlják, a visszautasítást pedig sértésnek veszik.





A turbános arabnak kertje is van. Amikor bementünk, ő a fal tövében aludt, a lábára rá volt kötve egy spárga, ez a fal mögött elterülő kertjének madárijesztő kolompjához vezetett. Időnként megrángatva űzte el a madarakat anélkül, hogy fel kellett volna kelnie.






Ó, az arab konyhakertjében minden volt! Narancs, citrom, datolya, banán, káposzta, krumpli, paradicsom, saláta, uborka és szenna. A szenna-levél dörzsölékét használják a köröm színezésére és a kéz bőrének finomítására.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése