2015. április 17., péntek

Oszlopok 1. (Emlékművek, obeliszkek)

Ezúttal oszlopokat gyűjtöttünk, melyeket a szerző kapott le egy-egy helyen, ahol járt. Itt az oszlopok közül emlékművek, obeliszkek sorakoznak. Természetesen a szerző jegyzeteit sem hagytuk el. Ha a feltüntetett ország, város, táj nevére (mely minden esetben egy linket tartalmaz) klikkel, a teljes fejezet, melyben a kép szerepel, megjelenik, a témáról további információkat tartalmaz.
.
 .
A függetlenségi emlékmű tetőszerkezetét dúsan faragott oszlopok tartják. A nyitott oszlopcsarnok körül az ország címerállata, az oroszlán nagyméretű kőszobrait helyezték el.
A II. világháborúban megnőtt a sziget stratégiai jelentősége az angolok számá
ra, mivel Szingapúr elvesztése után itt volt a Délkelet-ázsiai Parancsnokság. Csak 1944-ben kezdődtek Angliával a függetlenségi tárgyalások, és 1948. február 4-én vált Ceylon független állammá.
.
.
.
 .
Felgyalogoltunk a mohamedán temető melletti kis dombra, amelynek tetején Pompeius oszlopa áll. A korinthusi fejjel díszített karcsú, 26 méter magas oszlop 297-ben épült a nevet elhibázva. De talán nem véletlenül. Diocletianus császárnak állít emléket hálából, aki az éhhaláltól mentette meg a várost. Érdekes, hogy Alexandria lázadt fel Diocletianus ellen, aki kiéheztette a várost, majd Pompeius útján kenyeret osztott. Alexandria helytartója emeltette vörös gránitból az objektumot, körülötte rózsaszínű gránitszfinxek állnak. Nagyon kellemes a klíma itt fent, enyhe szellő lengedez a gyönyörű napsütésben.
.
.
.
A jakartai Függetlenségi Emlékmű! A Függetlenség Ünnepére, 1945. augusztus 17-re emlékeztet - aranylánggal.
.
.
.
 .
Ismerkedésünket a várossal a Trafalgár térrel kezdtük. Középen a Nelson oszlop, háttérben a fővárost átszelő Temze folyó, és egy kis ízelítő London régi, patinás épületeiből és a modern felhőkarcolóiból. Fejünk felett és a lábunk alatt galambok, háttérben a Nemzeti Galéria kupolás épülete és a bájos szent Martin in the Fields templom kedves épülete.
(Judit Chantler hozzáteszi: 2003-ban Ken Livingston betiltotta a galambok publikus etetését és több tíz ezer fontért sólymokat bérelt és repültetett a tér felett, hogy elijessze őket. Azóta nagyon lecsökkent a számuk.)
.
.
.
 .
A Nemzeti Palota két sarkán négyszögletes tornyok. Ezen a helyen állt annak idején Moctezuma azték uralkodó palotája. 1529 óta a spanyol alkirályok székhelye. A palotából kilépve, utunkat folytatva elhaladunk a monumentális Függetlenségi Emlékmű előtt.
.
.
.
 .
A Lincoln-emlékmű hatalmas épület. Lincoln, az Egyesült Államok elnöke bérgyilkos kezétől lelte a halálát. Nevéhez fűződik a rabszolgák felszabadítása. Az épület belsejében van hatalmas ülőszobra, mely az élethű nagysághoz képest annak ötszöröse. Az épületet 36 valóban szép, dór stílusú oszlop tartja.
.
.
.
 .
Valamikor egyetlen nagyváros volt, de ma a Nílus két várost választ el egymástól: Luxort és Karnakot, a templomvárost. A templomváros ma már romokban hever - csodálatos romokban! De egykor fényes egyházi metropolis állott itt. Mára már csak egyetlen árva obeliszk tör a magasba, de valamikor e helyen négyen álltak. A többit elhurcolták Párizsba, Londonba, Rómába. Az obeliszk a Napistent, Rát dicséri, mert a hatalmas oszlop hegye minden hajnalban először találkozott a felkelő Nap sugaraival.
.
.
.
 .
"Place de la Concorde (az Egyetértés terének) közepén állíttatta fel Naplóleon 1836-ban az Egyiptomból ideszállított 3 ezer éves obeliszket. Este kiültünk a térre és elmélázva csodáltuk a kivilágított obeliszket és a Tuileriák kertjét... A 33 évszázados oszlopot, az obeliszket Egyiptom ajándékozta Franciaországnak 1829-ben: Mohammed Ali khedive Lajos Fülöp királynak. A Ramszeszek luxori palotájából való, időszámításunk előtt a XIII. században készítették. Az oszlop 230 tonna tömegű, 23 méter magas, rózsaszín syenitből faragott. Amint a talapzaton olvasható, Lebas tengerészeti mérnök munkáját dicséri a rutinos szállítás. Miként szállították ide, nem tudni.
.
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése