2015. április 19., vasárnap

Oszlopok 3/a (Paloták)

Ezúttal oszlopokat gyűjtöttünk, melyeket a szerző kapott le egy-egy helyen, ahol járt. Az itt sorakozó oszlopok palotákat díszítenek és tartanak. Természetesen a szerző jegyzeteit sem hagytuk el. Ha a feltüntetett ország, város, táj nevére (mely minden esetben egy linket tartalmaz) klikkel, a teljes fejezet, melyben a kép szerepel, megjelenik, a témáról további információkat tartalmaz.
 
 
.
 .
A legérdekesebb látnivaló Livadiában az ún. Nagy vagy más néven Márvány Palota. II. Miklós cár építtette a reneszánsz stílusú épületet, Krasznov tervezte. 1945. februárjában itt tartották a Jaltai Konferenciát, amelyen a 3 szövetséges nagyhatalom, a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányfői, azaz Sztálin, Roosevelt és Churchill megtárgyalták a háború eredményes befejezését és a háború utáni Európa problémáinak rendezésével kapcsolatos kérdéseket. A történelmi jelentőségű tanácskozás színhelye, a Márvány Palota azokban a napokban az amerikai delegáció szálláshelye volt. A választás azért esett az Egyesült Államok küldöttségének rezidenciájára, hogy Roosevelt elnököt, aki súlyos betegsége következtében nehezen mozgott, megkíméljék az ide-odautazással járó fájdalmaktól.
.
.
.
.
...és máris a főváros legcsodálatosabb építményénél, a Királyi Palotánál vagyunk. 30 esztendeig épült, a XVII. század közepén fejezték be. Belépéskor szigorú az ellenőrzés. A Palota minden része szemkápráztató bőségben tárja a látogató elé a felbecsülhetetlen kincseit: festményeket, gobelineket, kisplasztikákat, csodás bútorokat és páratlan értékű porcelánokat a világ minden részéből.
.
.
.
 .
Granadában vagyunk a világ egyedülálló európai-mór rezidenciájában, az Alhambrában. Az oroszlánudvar a spanyolországi mór művészet legtöbbet reprodukált ékköve. 125 nagyszerű ikeroszlop tartja 6 méter magasban a 30 méter hosszan körülfutó galériát. Gazdag oszlopokkal, díszes sztalaktit patkóívekkel, szép árkádok, sejtelmes benyílók, csodálatraméltó stukkódíszek és arabeszkek mesésen gazdag változata nyűgözi le a kései látogatókat.
.
.
.
Split nagyságát egy uralkodása után visszavonult császárnak, a dalmáciai születésű Diocletianusnak (284-305) köszönheti. Ebben persze része volt kedvező klímájának, a csúzos katonacsászár fájdalmait enyhítő kénes gyógyforrásainak, valamint központi helyzetének a birodalmon belül. A nyugalomba vonult császár innen jól szemmel tarthatta a társcsászárok működését is. A ma is lenyűgözően ható, hatalmas, aprólékos gonddal megtervezett és megépített császári rezidencia, amelyben a tulajdonosa nemcsak a hátralevő éveket kívánta eltölteni, hanem a mauzóleumáról is gondoskodott, hellén építészek tervei szerint közvetlenül a tengerparton épült. 
.
.
.
.
A Ragusai Köztársaság egykori államfőjének székhelye az oszlopcsarnokos, gótikus ablakú rektorpalota. Érdekessége a loggia beépített kőpadjai, ahonnan a különféle ünnepségeket és előadásokat nézték végig a szenátorok.
.
.
.
 .
Megbámuljuk a Minelli Palota jellegzetes csigalépcsőjét a San Lucán! Ez a Vida utcában a Contarini del Bovolo gótikus stílusban épült palotája. A neve onnan ered, hogy az épület mögött levő terecskén egy nagyon szép és különleges, a XV-XVI. században épült csigalépcső van. Boltív sorozata kis oszlopos párkányokkal követik a lépcső emelkedő vonalait. Magányosan áll és kiemelkedik a kicsiny téren. Önmagában véve is egy remekmű, amit mindig megmutatnak a turistáknak.
.
.
.
.
Nagyon impozáns és fontos épület elé érkezünk, ez a Dózse palota. Íme a homlokzata. Fűrészfogas, gótikus párta koronázza és hét nagy csúcsíves ablak szakítja meg. A középsőn dús márványfaragással övezett díszerkély. Alatta fehér oszlopok sűrű sora által tartott gótikus boltívek, még alább zömök árkádsor. Alig hihető, hogyan bírták el a rendkívül finoman tagolt, karcsú oszlopsorok a fölöttük magasodó fal súlyát.
.
.
.
Tegyünk egy rövid látogatást Fatehpur Sikribe, az idő végtelenjébe dermedt császárvárosába! A város egyetlen vörös homokkőbe faragott költemény. Akbár felvilágosodott, bölcs uralkodóként vallási türelmet hirdetett, mely bizonyítására mohamedán, hindu és keresztény feleséget is tartott. Az 5 emeletes gyönyörű palota a Pancs Mahal. Az egymás fölé emelt 5 erkély csodálatosan faragott oszlopai kivételes művészi igényről tanúskodnak. Mindegyik oszlop más és más ornamentikájú. Itt pihentek, hűsöltek a tó feletti erkélyen a szitár lágy hangjai mellett édes semmittevésben a nagyúr asszonyai.
.
.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése