2015. március 9., hétfő

A házinyúl emésztőszervi betegségei (6. rész)



FELFÚVÓDÁS, GYOMOR-MEGTERHELÉS, BÉLSÁRPANGÁS

Az említett bántalmak a házinyúlban igen gyakran fordulnak elő, bizonyára hasznos lesz, ha az előidéző okokat, a megelőzésüket és az orvoslás legfontosabb kérdéseit röviden összefoglaljuk.
Egyik alkalommal S. András pécsújhegyi nyúlász azzal a panasszal keresett meg, hogy 8 tenyészállata felfúvódott, nagyon rosszul van, egy pedig már el is hullott. Mielőbbi segítséget kér.
Sürgős eset, azonnal mentem. Bizony igen szomorú kép fogadott: a felfúvódott nyulak a ketrec sarkában kuporogtak, a hasuk a horpasztájon nagy fokban kitágult, légzésük nehezített, olykor nyújtózkodnak, egyik-másik a fogait csikorgatja, a takarmány előttük érintetlen.
A tulajdonos elmondta, hogy a napokban egy megázott boglyából kaptak szénát, de azt átválogatta, és a láthatóan összeállt, penészes, dohos csomókat kiválogatta. A szénát alaposan átvizsgálva megállapítható volt, hogy sajnos az egészet ki kellett volna dobni, mert etetésre teljességgel alkalmatlan volt.
Ez annyiban volt irányadó, hogy a felfúvódás okát (mely számos egyéb körülményből is létrejöhetett volna) tisztázta. A szénát megsemmisítettük, hogy a többi állat megbetegedését elkerüljük, a betegeket pedig egyenként kezeltük a has óvatos masszálásával, paraffinolaj és Atimpán beadásával, sőt egyes szerzők ajánlása szerint még glicerines végbélkúpot is alkalmaztunk, mely állítólag a végbélbe juttatva nyálkahártya-izgalom folytán gyors ürülést vált ki. A lényeg az, hogy 5 nyúl rendbe jött, és a hibás takarmány megvonása után újabb megbetegedés nem történt.

MI OKOZHATJA A BELEK FELFÚVÓDÁSÁT?

A felfúvódás rendszerint takarmányozási hiba következménye, de gyakran okozza a kokcidiumos fertőzöttség, vagy akár a Passalurus ambiguus nevű fonálféreg is. Ellés után a kalcium-anyagforgalom zavara következtében szintén jelentkezhet felfúvódás az anyanyulakon.
Az önálló felfúvódás gyorsan erjedő, puffasztó hatású takarmányok elfogyasztása után jelentkezik. Ilyenek általában a frissen kaszált zöldtakarmányok, és ezek között is elsősorban a pillangósok: a lóhere és a lucerna, továbbá a káposztalével.
Felfúvódást okozhat még a penészes széna és a rothadásnak indult répa, az erjedő lágy eleség és az átmenet nélküli takarmányváltozás.

TÜNETEK

Súlyos esetben a has nagymértékben, főként a horpaszokon kitágul, feszes, kopogtatási hangja dobos, a lélegzés nehezített, az érverés szapora és gyenge, az állat kuporog, merev tekintetű.
Az orvoslás a gyakorlati eset során leírtak szerint történhet.
A felfúvódás súlyos esetben néhány óra alatt bélrepedéshez, rekeszrepedéshez, szívbénuláshoz vezethet, és ilyenkor elhullással végződik.

BÉLSÁRPANGÁS (Opstipatio)

A bélsárpangás előidéző oka a bélfal izomrétegének csökkent működésén kívül a túl nagy (22 százaléknál nagyobb) rostkoncentrációjú takarmánykeverék etetése, az egyoldalú száraztakarmányozás és ugyanakkor az itatás elmaradása, olykor fogrendellenesség, tovább bélféreg okozta fertőzöttség.

TÜNETEK

A bélsárgolyók borsószem nagyságúra beszáradnak, olykor kisebb-nagyobb csomókat képeznek, és az ilyen golyócskákkal töltött vastagbeleket a hasfalon át könnyű kitapintani. A tenyésztő a bélsárürítés elmaradásából is következtethet az opstipatióra. A vékonybelekben besűrűsödő bélsártömeg igen heves bélelzáródásra emlékeztető kórformában nyilvánul meg, míg a vastagbélben kialakuló bélsárpangás mérsékelt hasi fájdalmakkal járó megbetegedés.
A besűrűsödött béltartalmon kívül a vastagbél üregében egyúttal nyálkacsomók és szabad gáz is képződik. A bélsárpangás következménye a béltágulaton kívül autointoxikáció, bélgyulladás, bélrepedés, hashártyagyulladás is lehet (Autointoxikáció = „önmérgezés”, a szervezetben keletkezett méreganyagok kóros felszívódása.)

ORVOSLÁS

Enyhe esetekben bőséges vízellátás és vegetációs vízben gazdag (pl. friss zöldtakarmány stb.) takarmány adagolása, majd a végbélbe ismételten langyos vizet kell beömleszteni. Gyakran használt szer 5-10 milliliter paraffinolaj több napon át történő alkalmazása szájon át, majd a második naptól kezdve a hasfalon át a vakbél óvatos masszálása. Például a paraffinolaj úgy adható be, hogy a nyúl fejét enyhén megemeljük, és az olajat a pofazacskó üregébe kanalazzuk vagy ömlesztjük. Ha egyszerre nem nagy mennyiségű kerül a nyúl szájába, továbbá ha a fejet nem emeljük túl magasra, akkor a gyógyszert a nyúl köhögés és félrenyelés nélkül, kortyolgatva nyeli le. Ugyancsak hasznos lehet, ha glaubersót vagy Károly-sót adunk 10-20 milliliternyi oldatban. Nyúlnak folyékony gyógyszert kis pipetta vagy szemcseppentő segítségével lehet beadni, a pofák széthúzásával a foghíjas szél mentén. Nyúlnál ugyanis a szegletmetszőfog és az első zápfog között egy kb. 1-2 cm széles fogmentes hézag található. A Károly-só vagy a glaubersó adagja: 2-2 g/kg mennyiség vizes oldatban.

A FELFÚVÓDÁS ÉS BÉLSÁRPANGÁS MEGELŐZÉSÉNEK ÉTRENDI SZABÁLYAI

1.) A nyulaknak lehetőség szerint változatos és kifogástalan takarmányt kell adni.
2.) Különösen a téli időszakban előrehaladottan vemhes anyáknak ne adjunk dugító hatású takarmányokat.
3.) A vízitatás rendszertelensége, a nagy szárazanyag-tartalmú takarmányok etetése és a mozgáshiány ugyancsak elősegítik a bélsárpangást.
4.) Pontosan meg kell tartani a nyúl által megszokott etetési időket és a takarmányok sorrendiségét.
5.) Egyoldalú takarmányozáskor a tiszta ivóvízről folyamatosan kell gondoskodni.
6.) A száraztakarmányozásról mindig csak kellő átmenettel szabad áttérni a lédús zöldtakarmányok etetésére.
7.) A zöldtakarmányok fonnyasztása biztonságot nyújt a felfúvódás megelőzésében. A gyökér- és gumós takarmányok nyersen felszeletelve etethetők, esetleg kevés korpával meghintve.
8.) Ha kiállításra visszük a nyulakat, gondoskodni kell 10-20 dkg takarmányrépa szeletekben történő adásáról a vegetációs víz juttatására.
9.) Bélsárpangás veszélyét okozhatja olyan takarmányok elfogyasztása is, melyek méreganyag-tartalmuknál fogva csökkentik vagy megállítják a bélmozgásokat. Ilyenek pl. a pipacs és a beléndek is.
10.) A felfúvódás megelőzése céljából nem hanyagolható el a bélsárparaziták elleni védekezés sem.

A HÁZINYULAK GYOMORMEGTERHELÉSE

A házinyulak gyomorfalában csak egy vékony izomréteg található, a gyomor önálló összehúzódásra képtelen, a nyúl sem hányni, sem pedig a gyomortartalmat a bélbe préselni nem tudja. Gyomorterhelés esetén a gyomorban nemkívánatos erjedés indul meg, a bélflóra károsodik, mely felfúvódással jár.

MI OKOZZA A GYOMORMEGTERHELÉST?

1. Nagy mennyiségű szőr felvétele (pl. tisztálkodás közben) és trichobezoár képződés, mely elzárhatja a pylorust („gyomorcsukó”).
2. Hiányosan megrágott táplálék (pl. fogbetegség).
3. Nagy mennyiségű, túl finom szálú takarmányrészek (fűszecska).
4. Nagy térfogatúra duzzadó takarmányok.

TÜNETEK

Gyorsan kialakuló bágyadtság, étvágytalanság. A fájdalomnak lehetnek jellemző tünetei: fogcsikorgatás, a fekvőhelyzet gyakori változtatása, közben erőteljes nyújtózkodás, a szőr intenzív rágása. Ha a gyomor már nagy térfogatú, a rekeszizomra gyakorolt nyomás miatt súlyos légzési nehézség vagy akár sokk tünetei jelentkeznek. A gyomor puffadt, a has elülső részén kitapintható a gyomor, melynek tartalma tésztatapintatú vagy feszes.

ORVOSLÁS

Glukózzal kiegészített elektrolitoldat infúzió, keringést támogató gyógyszer, parenterálisan antibiotikum. Rostban gazdag, diétás takarmány, probiotikum, paraffinolaj. Óvatos hasmasszás, a has melegítése (palack).

(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2014. januárjában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése