2015. március 8., vasárnap

Óratornyok (2)

Ezúttal tornyokat gyűjtöttünk, melyeket a szerző kapott le egy-egy helyen, ahol járt. Itt a tornyok közül az óratornyok sorakoznak. Természetesen a szerző jegyzeteit sem hagytuk el. Ha a feltüntetett ország, város, táj nevére (mely minden esetben egy linket tartalmaz) klikkel, a teljes fejezet, melyben a kép szerepel, megjelenik, a témáról további információkat tartalmaz.
.

.
A városnézést Tirana Fő terén kezdjük. Impozáns látványt nyújt az Ethem-Bey nagymecset, mely csaknem három évszázada, 1774 és 1827 között épült. Az óratorony - amit éjszakánként kivilágítanak - 1830-ban épült. Jól látható a mecset kupolája fölött is.
.
.
.
Pompás eleganciával emelkedik Toronto városa fölé a régi városháza tornya, mely 100 méter magas, az óra számlapjának átmérője 7 méter.
.
.
.
 .
A Szűz Mária dóm 187x43 méteres alapterületével és 2 méter vastag falaival a Baltikum legnagyobb temploma. Az eredetileg román stílusú épület alapjait 1211-ben tették le. Nem tűrhették azt, hogy a Szent Péter templom tornya magasabb, ezért utólag a tornyot 140 méterre magasították! Csúcsa leégett, 1775-ben pótolták a kerekded barokk kupolával, amit láthatunk a képen.
.
.
.
.
A két hatalmas torony a Temzén túlról is jól látszik! A nagyobbik a világ legmagasabb (103 méter) négyszögletes tornya, és ezen keresztül lehet bejutni a Lordok Házába. És itt, a templom mögött előtűnő sárga torony a Big Ben, a 6 méterrel alacsonyabb óratorony, melynek híres harangja dallamosan üti el az órákat.
.
.
.
 .
Íme a Császári dóm Frankfurtban, melynek eredetileg két tornya volt, és csak 1514-ben alakították egytornyúvá. 1867-ben I. Vilmos király látogatása előestéjén lángok csaptak fel a dóm belsejében. A tűz olyan heves volt, hogy a harangok is megolvadtak.
.
.
.
 .

A reneszánsz stílusú torony 1503-ban épült. A piros-kék-arany számlapos óriási toronyóra Luzern óvárosának forgalmas, szűk utcáiban kiváló tájékozódási pont.
.
.
.
.
A városka, ahová betérünk Altdorf. Lakóinak száma 8000. Szétszórt település, de a központ városi jellegű. Az Eggberg erdők borította meredek lejtőinek alján, gyümölcsösök között fekvő, kedves kis városkát ma is áthatja Tell Vilmos szelleme.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése