2015. június 11., csütörtök

A baromfiak parazitás bántalmai 1. (A galamb "golyvája")


A MADARAK TRICHOMONÓZISA A GALAMB „GOLYVÁJA”
Különféle madárfajokban (galamb, pulyka, tyúk, fürj, kanári, sas stb.) gyakori élősködő, az ugyancsak egysejtű Trichomonas gallinae. A parazita mindössze 6-18 μm hosszú, citromra emlékeztető alakú, hullámos hártyát alkotó ostorral rendelkező véglény. Öt nagy ostora van, hullámos hártyája, és az ostorok segítségével változtatja a helyzetét. Virulens törzsei főként fiatal galambokban elhulláshoz is vezető megbetegedést (ún. galambgolyva) idézhetnek elő. Előfordulásuk tekintetében bizonyos évszakonkénti ingadozás figyelhető meg, mely hazánkban április és augusztus közötti időszakra tehető.


A FERTŐZŐDÉS
Idősebb galambokban egy-egy állományban a madarak 70-75 százalékából is kimutatható a parazita, anélkül azonban, hogy a gazdaszervezet számára a jelenlétük különösebb ártalmat jelentene.
Minthogy pedig a felnőtt galambok nagy aránya a fertőzöttség állapotában van, a fiókáikat rendszerint már a kikelést követő néhány napon belül fertőzhetik a begytejjel történő táplálkozás során. A fertőzést a felnőtt állatok közvetíthetik bélsarukkal, torokváladékukkal is. A begyváladékkal a fertőzöttség különösen könnyen jön létre, mert mind a tojó, mind a hím galamb jellegzetes begyváladéka (= az elzsírosodott és levált hámsejtekből álló ún. begytej) a galambfiókák táplálásában nagy szerepet játszik.
A galambok fertőződésére vezethet a „csókolódzás” és egyéb madarak is (pl. verebek, egyéb ragadozós madarak stb.) trichomonasokkal szennyezett itatókból, víztárolókból, ereszcsatornákból történő vízfogyasztás alkalmával, minthogy a véglények a vízben 2-5 napig is életben maradhatnak.
A trichomonasok rendszerint a száj, garat, nyelőcső és begy nyálkahártyáján gyors kettéosztódás révén szaporodnak, majd a virulens törzsek a hajlamosító tények fennállása mellett (esetén) kiváltják a súlyos klinikai tünetek fellépését, mely nem egyszer a fiatal galambok elhullására vezet, de a kis állatok fejlődése mindenképpen zavart szenved.
MELYEK A HAJLAMOSÍTÓ TÉNYEZŐK?
A stressz, a vitaminhiány és a nyálkahártya sérülések. Egyes szakemberek szerint a klinikai tünetekben megnyilvánuló betegség oka lehet az is, hogy a fiatal galambok a magevésre térnek át és a magok felsértik a száj és nyelőcső nyálkahártyáját, miáltal a trichomonasok megtelepedése könnyebbé, kóros hatásuk pedig kifejezettebbé válik. Gyakorlati megfigyelések szerint szerepe lehet a vedlésnek is, valamint hogy a fiatal galambok nem jutnak megfelelő tisztaságú friss ivóvízhez.
KLINIKAI TÜNETEK
A tünetek jellegzetesek. A szájból a nyelőcsőbe és a begybe eljutó élősködők a fiatal galambokban már 2-3 nap alatt difteroid álhártyák keletkezésével járó gyulladást indítanak meg, ennek következménye a nehéz légzés. A galambfiókák nyitott vagy félig nyitott csőrrel kapkodják a levegőt, mert a torkukban keletkezett felrakódások elzárják a levegő útját és fulladással veszélyeztetik őket.
Nem egy esetben a torokbeli vaskos felrakódásokat a nyak bőrén át ki lehet tapintani, vagy a nyitott szájüreg mélyén meglátni. Súlyos esetben a galambok nyakán kidudorodást (golyvát) figyelhetünk meg a fent említett álhártyás felrakódásnak megfelelően.
A vízfelvétel fokozottá válik, étvágytalanság, hasmenés, lesoványodás, a repülési teljesítmény csökkenése és nem egyszer elhullás is bekövetkezhet.
Más esetekben a belső szervekben alakulnak ki elváltozások. Így leggyakrabban a májban keletkeznek szürkéssárga, lencsényi, elhalásos sajtos gócok.
A bántalom ritkán pulykákban (főként a begyben és a nyelőcső alsó harmadában) s még ritkábban egyéb madárfajban is jelentkezhet.
KÓRHATÁROZÁS
A száj és garat nyálkahártyájáról vattatamponnal váladékot veszünk, arra rácseppentünk egy csepp fiziológiás NaCl oldatot (a patikában kapható) és mikroszkóp alatt láthatjuk a trichomonasok élénk ostoros mozgását.
ORVOSLÁS
Az esetleg újabban forgalomba kerülő gyógyszerekről kérni kell a kezelő állatorvos javaslatát. Egyébként a gyógykezelésre jól bevált az ember Trichomonas vaginalisa ellen forgalomban levő Klion (metronidazol) tabletta. Négy tablettát 100 ml vízben kell feloldani, majd 5 napon át testtömegkilogrammonként 10 ml oldatot kell a begybe fecskendezni. Ugyancsak hatásos lehet, ha 3 napig olyan ivóvizet itatunk, melynek egy literében feloldottunk 2 tablettát.
Megjegyzem, hogy a Tr.gallinarum tyúk, pulyka, fácán vakbélben gyulladást okozhat, mely világossárga, híg bélsárürítéssel jár. Az 1-3 hónapos fácánokban elhullást is okozhat.
 (A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2010. júniusában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése