2015. június 4., csütörtök

A szarvasmarhák parazitás betegségei 2. (A májmételykór)

A MÁJMÉTELYKÓR
A már több mint két évszázada megjelent ÁLLATGYÓGYÁSZAT könyvekben (1968. Eisenmayer, 1897. Bornemissza stb.) olvashatjuk, hogy a májmételykór nagyon elterjedt, és nagyon jelentős gazdasági veszteséget okozó betegség. „Orvosság nincs ellene, a métely ellen hirdetett csalhatatlan szerek mit sem érnek, nincs olyan szerünk, mely a szívós életű mételyférgeket megölné. Igen erős szerekkel megölhetnénk ugyan, csakhogy azáltal az állat is eldöglene.”
Azt javasolják, ha a körülményeket (vizes részek megszüntetése stb.) nem sikerül megjavítani, ott a marhák és juhok tartását meg kell szüntetni.
Az 1950-es és 60-as években – emlékszem – ugyancsak súlyos járvány zajlott Baranyában is, házról-házra jártunk a szarvasmarha-bélsarat gyűjteni a fertőzöttség megállapítására. Magam is több száz készítményt vizsgáltam mikroszkóp alatt. Majd beoltottuk a fertőzött vagy egyáltalán legelőre járó szarvasmarhákat.
A járványt akkor sikerült leküzdeni, persze szórványos esetek ezután is adódtak. Nagy meglepetésre azonban alig több, mint egy évtizeddel ezelőtt Szigetközben újra fellobbant a járvány, amikor a szarvasok 90 százalékát találták májmétellyel fertőzöttnek. Hogy csak a nagyságrendet lássuk elmondom, hogy az akkori statisztikai adatok szerint hazánkban a parazitás bántalmak folytán évente 800 millió forint (akkori értékben) veszteség érte a népgazdaságot, és ebből a legnagyobb kárt, mintegy 400 millió forintot a szarvasmarhák májmételykórja okozta. Megjegyzem, hogy az akkori Szovjetunióban és Kubában jelentős emberi megbetegedés is történt.
Mindez azt bizonyítja, hogy a szarvasmarhák májmételykórja igen jelentős parazitás bántalom. A továbbiakban a fertőzés okozójáról, a fertőzés menetéről, a bántalom megelőzéséről és orvoslásáról fogunk szót ejteni.
A MÁJMÉTELY
A bántalom okozója a közönséges májmétely, a Fasciola hepatica, amely 2-3 cm hosszú és kb. 1 cm széles, lapos, pikkelyszerű tüskékkel fedett hímnős szívóféreg (KÉP).
Egy-egy májmétely naponta akár 20 ezer petét is termelhet. Kifejlett egyedei az epeerekben és az epehólyagban találhatók, de előfordulhat, hogy a vándorlás során a vérerekbe hatolt fiatal mételyek a vérárammal elsodortatva „eltévednek”, és kivételesen egyéb szervekben, többnyire a tüdőben és a lépben telepednek meg. Itt azonban hamarosan elpusztulnak.
MILYEN FAJÚ ÁLLATOKBAN TUD MEGTELEPEDNI?
Legfőbb gazdája a juh és a kecske valamint a szarvasmarha továbbá az őz, a muflon, a nyúl, a tengerimalac és a teve.
Patens fertőzöttség az emberben, a lóban, a sertésben is előfordulhat, de megtalálhatók az egérben, a patkányban és a hörcsögben is.
FEJLŐDÉS MENETE
A mételypete a fertőzött állat bélsarával jut ki a külvilágra, majd abból elegendő meleg és nedvesség esetén 2-3 hét alatt kel ki a csillangós lárva, a miracidium, amely a petéből szabaddá válva a vízben úszkál, és ily módon keresi fel a köztigazdáját, a csigát.
Hazai viszonyok között a törpe iszapcsiga (Limnea truncatula) a májmétely köztigazdája. E csigafaj kicsiny vizek lakója, tócsákban, rétek árkaiban, árterületeken és az árkok mentén található (KÉP).
Az iszapos vagy agyagos talajú sekély patakok, csermelyek, erek oxigéndús forrásai és ezek környéke különösen kedvező feltételeket teremt az elterjedésének.
Mikor behatolt a csigába, abban többféle lárvanemzedékké szaporodik. Mintegy 6-10 hét kell ahhoz, hogy az első lárvából (miracidium) a csigában 80-160 aktív mozgásra képes, ebihal alakú ún. cercaria fejlődjön ki.
Ezek a cercariák miután kirajzanak a csigából, rövidesen megtapadnak a növények, füvek levelein, sőt a csiga házán is. Itt néhány óra alatt betokolódnak, és a homokszemhez hasonló fehér színű metacercariává alakulnak át. Most már csak azt várják, hogy egy fogékony állat lelegelje őket.
A FERTŐZÉS MENETE
Legeléskor vagy az istállóban a frissen kaszált fűvel olykor a széna, esetleg a fertőzött víz elfogyasztása után a fertőzőképes lárvák bejutnak a fogékony állatba vagy a fertőzött vízzel az ember bélcsatornájába, itt az emésztőnedvek hatására már néhány órán belül elhagyják a burkukat, és szabaddá válnak, majd 4-6 hetes vándorlás után a kifejlett férgek az epeerekben helyezkednek el. Itt ivaréretté válnak, és megkezdik a peteürítésüket.
A mételyekkel fertőzött gazdaállat tömérdek petét tartalmazó bélsarával fertőzi meg a környezetét, a legelőt.
MILYEN TÜNETEK MUTATKOZNAK?
A májmétely mechanikai vagy mérgező, toxikus hatása folytán valamint vérszívásával károsítja a gazdaszervezetet. A bántalom heveny, félheveny vagy idült formában jelentkezhet.
1. A heveny formával akkor kell számolni, ha rövid idő alatt nagyon sok, mintegy 20-30 ezer mételylárva támadta meg az állatot.
A masszív fertőzés után 2-3 hét múlva jelennek meg a tünetek: étvágytalanság, lázas hőemelkedés, hirtelen súlycsökkenés. A májtájék fájdalmas, és gyakori a hasvízkór. A fertőződés utáni negyedik-ötödik héten már tömeges elhullások is bekövetkezhetnek.
2. A félheveny formával akkor kell számolni, amikor masszív, de elhúzódó fertőzés következik be. Ilyenkor az előbb elmondott tünetek mellett a mindinkább súlyosbodó vérfogyottság a jellemző.
3. A bántalom leggyakoribb formája az idült mételykór. Akkor kell a formával számolni, ha a májat legalább 250 métely támadta meg. Nagyon gyakori a hasmenés, a feltűnő kondícióromlás, a tejtermelés csökkenése. Jól szembetűnik a vérfogyottság és feltűnő a sárgaság. Olykor vizenyős beszűrődések keletkeznek a lebernyeg legmélyebb pontján. A vemhes állat elvetél, utóbb az állatok csontbőrré lesoványodnak.
VÉDEKEZÉS
Legfontosabb feladat a legelő fertőzéstől való mentesítése, ez oly módon oldható meg, hogy csak fertőzéstől mentes (gyógykezelt) állatok kerülhessenek a legelőre. A kezelést a legelőre hajtás előtt 30-60 nappal kell elvégezni.
A csigák irtása bonyolult feladat volna, viszont az életterüknek a megszüntetését a legelőszabályozással, a vízállásos helyek megszüntetésével kell megoldani. Ily módon megszakíthatjuk a fertőzési láncot.
ORVOSLÁS
A szarvasmarhák preventív vagy gyógyítás céljából végzett kezelését az állatorvos utasítása szerint kell elvégezni. Jól bevált gyógyszer például az IVOMEC SUPER injekció, mely egyidejűleg számos más parazitától is mentesíti az állatot. Adagja 1 ml/50 ttkg állatorvosi ellenőrzéssel. 

Májmétely szarvasmarhából


A májmétely köztigazdája a törpe iszapcsiga



(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2010. márciusában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése